Kiss Annamária

MY LITTLE WALHALLA

KISMÉRETŰ MŰTEREM

2014. február 03. - Kissancsa

Kiállításmegnyitóra vagyunk meghívva az újlipótvárosi Lakásgalériába. Egy különleges régiséggel zötyögünk felfelé, egy múlt századi art deco stílusú lifttel, aminek még a szaga is antik.

Az ajtóban pirospozsgásan és mosolyogva fogad minket a házigazda, aki egyben a kiállító festőművész. Kicsi lakásba toppanunk, mindössze két szoba plusz hall, de nagyítja a teret, hogy pár széken és a falra függesztett alkotásokon kívül semmi sincsen benne. Vendég is alig, velünk együtt öten vagyunk. Meglep, hogy mindenki közvetlen, nyoma sincs a feszengésnek, egyből kialakul a társalgás, de nem a képzőművészetről. Közben lopva a képekre pillantgatok, aztán azon kapom magam, hogy már nem beszélgetek, hanem a festményinstallációkat járom körbe. Meglepő, hogy kortárs kiállításon vagyok, mégsem bambulok hosszan a művészt vagy a művet értelmezve, a nem létező másik ablakot keresve, hanem egyből megértem a formákat és színeket, a kép címére már nem is lenne szükségem. Csupa pasztell, sok a kerek, kedvencem az Abakusz. Kár, hogy olyan hamar a végére érek, csatlakoznom kell a beszélgetéshez, ami most a lakberendezésről, azon belül a műtárgyak helyéről folyik, de még mindig semmi művészet.

A szobában álló fogadást kerekasztal beszélgetés követ, amihez a néhány székből kis kört formálunk, a középre is teszünk egyet, amire Festő1 tíz darab mézespuszedlit helyez el. Homemade. Ready-made. Kiszámoltam, mindenkire kettő jut, ám senki nem meri elvenni a magáét. Most érzek némi feszülést, megnyitom hát a sort. Festő2 viccesen beszól, még jó, hogy nem jöttek ide a megnyitóra a szokásos pogácsás nénikék, mert éhkoppon maradnának, majd Festő3, hogy ilyen magas emeletre ők már nem vágynak. Túllendülve a vernisszázsok potyázásain, újabb témába kezdünk. Ezúttal sem a festészetről, még csak nem is a szobrászatról, bár annyi szó esik róluk, hogy bezzeg a szobrászok jobban megélnek, mint a festők, mert nekik lehetnek állami megrendeléseik. Ezzel sajnos elérkezünk az elmaradhatatlan és felülmúlhatatlan politikához. Véget nem érő panaszáradat.

Szerintem a művészvilág örülhetne, hogy nagy művek megalkotására sarkalló időket élünk.

(Fenti kép Gergely Nóra festménye.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mylittlewalhalla.blog.hu/api/trackback/id/tr595796884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.