Kiss Annamária

MY LITTLE WALHALLA

KIS MAGYAR KÖZÉLET

2014. március 23. - Kissancsa

kozeleti_szalon.jpgMegint a Columbia Egyetem volt orvoskutató professzorának, Bitó Lászlónak a zártkörű közéleti szalonjában vagyunk. Az egy szobára jutó exminiszterelnökök száma kettő. (A képen az egyik éppen a házigazdával beszélget.) Nekem a másikkal volt kalandom.

Rendre a meghívottak között van egy nagyon idős hölgy is, aki bottal jár, ezért végig egy kényelmes fotelben foglal helyet, ahonnan tökéletesen belátni a teret. Fiatalos lelkesedéssel, meglepően éles szemmel követi az eseményeket és a vendégeket. Különösen miniszterelnökök hozzák lázba, például az imént érkezett legmegosztóbb és legmeghatározóbb leköszönt elnök. Bár én is észreveszem, izgatottan adja tudtomra, a feleségével kézen fogva jön be. Mindketten magasabbak, mint képzeltem.

Rendszeresen kisegítem a nénit, általában gyümölcslét kér és édességet, de ezúttal azzal hozakodik elő pironkodva, hogy kérjem meg az exelnököt, ha ideje engedi, jöjjön ide egy rövid beszélgetésre. Nem gond, mondom, máris intézkedem. Egy alkalmas pillanatot elcsípve, mikor épp csak egy emberrel beszél, odalépek. Bemutatkozom neki és feleségének, előadom, mi járatban, ő pedig készségesen beleegyezik. Tíz perc múlva látom ám, hogy nénike vadul gesztikulálva magyaráz vendégének. Elégedetten eszem rá egy tiramisut.

Később eszembe jut, biztos jól esne a néninek is egy tiramisu, viszek hát. Rosszul teszem, ugyanis újabb megbízást kapok, hogy menjek ismét oda az exhez, és kérjem el az e-mail címét, szeretne fontos ügyben írni neki. Kezd kínossá válni. Mindegy, napi jócselekedet, teljesítem.

Simán ment, semmi fakszni, vidáman viszem néninek a fecnit, amin ott virít a kézzel írt cím. Hogy akkor olvassam is fel, majd írjam alá nagyobb betűkkel. Leülök, felolvasok, de megakadok, mert a kukac előtt nem tudom eldönteni, az áthúzott o nulla vagy rontás vagy mi a rosseb. Nénivel tanakodunk. Ő dönt, kérjem el újra.

Most mi tévő legyek? Hű de ciki! Ötlet villan a fejemben, odamegyek egy csoport íróhoz, mutatom nekik, egyik sem tudja kibetűzni. Vert seregként osonok vissza a politikushoz, közben azt találom ki, hogy inkább a feleséget kérdem. Tök közvetlen és kedves, ám neki sincs tippje. Nincs mese, hangosan odaszólok a férjének, aki elmerülten tereferél, elnézést, hahó, megint én, emlékszik, a néni vagyok, mármint nem én vagyok a néni, hanem..., neki, a néninek sajnos rossz a szeme, nem látja jól az írást, és mondjuk én sem, pedig jó a szemem. Valami ilyesmiket mondtam, mire ő kissé ingerülten elkéri a papírt, jól látható betűket, jeleket kanyarít. Nem mosolyog, mérges. A néni mosolyog, boldog. Én sem mosolygok.

A bejegyzés trackback címe:

https://mylittlewalhalla.blog.hu/api/trackback/id/tr575874955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.