Kiss Annamária

MY LITTLE WALHALLA

"KI TUDJA, MIT JELENT A PSZICHOANALÍZIS?"

Interjú Tari Annamáriával

2015. október 11. - Kissancsa

Nem gondoltam volna, hogy a pszichoterápia egyike a legkeményebb foglalkozásoknak. Tari Annamária pszichoanalitikussal beszélgetve döbbentem rá, a pszichológia nemcsak laza társalgás, hanem nagy tudást és empátiát követelő terápiás foglalkozás, ami mögött sokrétű és hihetetlenül nehéz munka van. Arra is rávilágított, mennyire fontos a lélek egészsége, amit még mindig hajlamosak vagyunk a testi egészség mögé rangsorolni.

Úgy képzelem, egy erős gyerekkori vagy kamaszkori élmény hatására történik, hogy valaki úgy dönt, pszichológus lesz. Önnel hogy történt?

tari.JPGA gimnáziumban volt egy pszichológia tanárunk, aki azt kérdezte az első órán: „Ki tudja, mit jelent a pszichoanalízis?” Nem is tudom megmondani, mi volt abban az egyszerű kérdésben, ami elvezetett aztán az igazi kulcsélményhez, ami egy könyv volt. Freud A mindennapi élet pszichopatológiája vitt a pszichoanalízis területére, ahol ma is vagyok. De nem egyenes út vezetett ide. Első diplomámat gyógypedagógusként szereztem, az utolsó évben pedig már felvételiztem az ELTE-re. Mindig is vonzottak a különleges esetek, eleinte nehezen kezelhető gyerekekkel foglalkoztam egy fiúnevelő otthonban, aztán intézetből kikerült gyerekek utógondozásával folytattam, majd öt évig voltam fiatalkorú bűnelkövetők hivatásos pártfogó-felügyelője Kőbányán, csak ezután jött a klinikusi élet. Ez a rengeteg tapasztalat kimondottan hasznos volt, mikor már a klinikumban dolgoztam. Láttam nagyon sok olyan életet, ami kisiklott, és olyanokat, akik még megkapaszkodhattak. Megismertem az életnek azt az oldalát, ami a mai napig – azt hiszem – segít abban, hogy megértsem az emberi személyiség működését, akár extrém körülmények esetén is.

A társadalomban a pszichológus presztízse mintha nem érné el az orvosokét. Mintha csak testünk lenne, a lelki sérülésekkel nem foglalkozunk eléggé. Sokan inkább az ezotériához menekülnek. Ön hogy látja?

Szerintem ez már csak bizonyos esetekben igaz. Időnként kétségtelen, egy laikusnak nehéz különbséget tenni pszichiáter és pszichológus között, de a klinikumban azok a kollégák, akik orvosi teamekben dolgoztak/dolgoznak, nincsenek presztízsvesztésben. Tény, hogy fontos jól kijelölni a kompetenciahatárainkat, a „ki miben tudós” megosztás alapvetően segít abban, hogy konstruktív munkakapcsolat alakuljon ki. Ami a társadalmi presztízst illeti, a pszichológia – különösen most, az internet korában – a klasszikus „ehhez én is értek” megítélés alá esik, ami nyilván erodálja a tudományt, és a felszínességet promotálja. Azt is tudnunk kell, hogy nálunk a II. világháború után a hatvanas évekig a pszichológia elnyomott tudomány volt. Ebben az időben kezdtek megjelenni újra a tanszékek és a képzések, ilyen szempontból nem kevés lemaradásunk van a nyugat-európai országokhoz képest. Ez azért fontos, mert a társadalmi közbeszéd és megítélés, egy tudomány illeszkedése a hétköznapi kultúrába, ettől is függ. A korábban említett internetes következmény szintén jelentős, ha Andrew Keen-t idézhetem, most a „szent amatőrök kultuszát” éljük, amikor sokan ontják tanácsaikat, akár kéretlenül is. Miközben a klinikai szakpszichológus a saját személyiségével és a szaktudásával dolgozik. Nem lehet tehát egyenlőségjelet tenni aközé, hogy valaki jól tud beszélgetni, és könnyen megnyílnak neki az emberek, vagy olyan pszichoterápiás kezelést tud végezni, aminek hatására valakinek fejlődik az önismerete vagy tünetmentessé válik. A klinikai szakpszichológus sokszor évekig (különösen a hosszú terápiákban) dolgozik a páciensével, komoly munkát végez, tudományos alapon gondolkozik és nem „beszélgetőpartner”. Szerintem az ezotéria virágzása azzal a jelenséggel függ össze, amit „passzív csodaváró attitűdnek” hívok. Ez például a női magazinok tanácsadó rovataiban szokott megjelenni, amikor valaki néhány jól formázott mondatban leírja az életét, majd vár egy-két mondatot, ami eligazítja, megoldást nyújt a problémáira. Ekkor azt látjuk, hogy a pszichológiáról alkotott összes fantázia be lett zsúfolva egy viszonylag egyszerű elvárásba, ami így hangzik: „Ha ő tudja a választ, akkor mondja meg!” Viszont a segítségnyújtás ebben az esetben nem működik, a feltáró terápiákban különösen látjuk, mennyire nem. Érdekes, hogy ez a fajta, értelmi eszközöket mozgató, ám egy perces instant segítség mégis egyre inkább népszerű. Nyilvánvalóan kapcsolódik ahhoz, hogy az emberek fáradtak, ingerlékenyek, agyonhajszoltak és szeretnék könnyen, gyorsan megoldani a helyzetüket. Ebben a szituációban egy olyan valaki, aki azt ígéri, hogy azonnal segíteni tud, szinte idealizált pozícióba kerül. Az alternatív ágazatok (parapszichológia, ezotéria) valójában rivalizálni próbálnak a pszichológia klinikai ágával. De a tudomány az tudomány, ami nem tudomány, az nem tudomány. Ennek ellenére az átlagember szemében ez a sok terület gyakran összefolyik. A parapszichológiai ágak azt ígérik, hogy semmi különöset nem kell csinálni, csak figyelmesen ülni egy széken, és mindjárt elhangzik az orákulum, a jóslat vagy mondás, lehetőleg pontos időpontokkal. Így nem kell csodálkozni azon, ha valaki ezt várja el máshol is, keresi a lehetőséget, ahol szinte gyermeki pozícióban felkarolják. A pszichoterápiás kezelés ehhez képest fárasztó, olykor elkedvetlenítő, nehéz közös munka a terapeutával. Meg kell dolgozni a felismerésekért, a változásért, a tetejébe a saját pszichés sebességével tud csak haladni mindenki.

Ön szakmája legnehezebb területein dolgozott vagy dolgozik jelenleg is: fiatalkorú bűnelkövetők hivatalos pártfogó felügyelője volt, majd az onkopszichológiát választotta. Mi motiválta, hogy a legkeményebb problémákkal foglalkozzon?

_mg_7108copy.jpgA komoly kihívást jelentő feladatok mindig vonzottak, de szerintem esetemben családi hagyomány a fő ok. Édesapám óceánjáró kapitány volt. Kisgyerekként azt láttam, hogy van egy okos, szerény, de határozott apám, aki, ha jönnek a tízméteres hullámok, felel az emberekért, a hajó rakományáért, harcol az elemekkel. Ott nem fordulhatott elő, hogy nem old meg egy helyzetet. Egy az egyben sohasem tanított az életre, de ötéves korom óta leveleztünk, hisz ő többnyire a vízen volt. Kötetekre rúgó levelezés ment közöttünk, nyolc-kilenc oldalas levelek. Nagyon sok minden átjött abból, hogyan vélekedik az életről. Ő sem engedhette meg, hogy nagy maszatolás legyen a hajón, úgyhogy szerintem az önállóság, az őszinteség, a nehéz helyzetek felvállalásának és megoldásának az alapjai biztosan tőle jönnek. A fiatalkorúak pártfogó felügyeletét és az onkopszichológia területét nem lehet egy lapon említeni, ugyanakkor mindkettőnél előadódnak olyan élethelyzetek, amikor valakinek minden erejére szüksége van a talpon maradáshoz. Hiszem, hogy ha az illető olyan személyiség, akinek van énereje, amelyre mindezek mellett támaszkodni tud, akkor a legmélyebb pontról is tovább lehet lépni.

Érdekes lehet „pszichológiailag” megtalálni a mértéket aközött, hogy a pácienst megsajnálja, túlsajnálja, vagy hogy a bajt kellő hidegséggel kezelje.

Az én szakmámban évekig tanuljuk, hogyan lehet kezelni érzelmileg nagyon nehéz helyzeteket. Egy pszichoterapeutának képesnek kell lennie, hogy elviselje a terheket, amiket ráraknak, nem omolhat össze és nem fakadhat sírva. Nem lehet hidegséggel kezelni valakit, inkább azt mondanám, az érzelmi biztonságot kell tudni megadni a másik embernek. Ebben a legnagyobb segítség nyilván a saját énerő és a kellő szaktudás, amivel a klinikusoknak rendelkezniük kell. Ezért kell olykor eseteket megbeszélni kollégákkal, meghallgatni a tanácsaikat, szempontjaikat, amik segítenek, hogy egy esetleges „tudattalan vakfolt” a látható tartományba kerüljön és változtatni lehessen.

Ki lehet jelenteni, hogy a pszichológusok nagyobb önismerettel rendelkeznek, jobban tudják kormányozni az életüket?

Pszichoanalitikus az ember úgy lehet, ha maga is végigcsinált egy pszichoanalízist, de ez minden terápiafajtára igaz. Az elvet Freud óta tartja a szakma, tehát akinek nincs saját élménye, az nem is alkalmazhatja. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy pszichológusnak ne lehetnének nehézségei az életben, de azért a „cipésznek is lyukas a cipője” állapot inkább kerülendő. Woody Allen filmjei olyanok, amiben látjuk a pszichoanalitikust olyan magánemberi érzelmekkel, amin jókat derülhetünk, de amit nyilván nem szeretnénk, ha mi feküdnénk a díványon. A nagyobb önismeret nyilván előny, azonban nem jelent felmentést az életben mindenre, viszont megadja a felismerés és megoldás lehetőségét.

Az ország egyik legismertebb pszichológusaként milyen a kapcsolata a médiával?

Nagy szerencsém, hogy mikor szakértéseket kezdtem vállalni, még kicsit másmilyen típusú volt a média. Nagyon jó és meghatározó beszélgetéseket lehetett csinálni, a kérdésekre felkészült minden résztvevő. Aztán beköszöntött az időszak, amikor a szakértőktől már a fast thinking-et várták el, hogy képes legyen kettő-négy percben ismertetni bárminek a lényegét. Ma erre halad a világ, ezt látjuk a TEDx* előadásokon is, egyre kevesebb idő jut a mondatokra. Ez minden szakértőt megtanít arra, hogy összeszedetten gondolkodjon, meg értelmes mondatokat is mondjon, de közben ne felejtse el a lényeget sem. Azért vannak még műsortípusok, ahol beszélgetni lehet. Igazán ezért szeretem a rádiós műsorokat is.

Több szakkönyvet publikált különböző témákban (önálló kötetei: Sejtem… – A daganatos betegségek pszichológiája, Intimszféra – Ha vannak kérdéseid, amiket sosem mertél feltenni, Z generáció, Y generáció, Ki a fontos, Én vagy Én?), szerzőként is nagyon sikeres, könyvei tízezres példányszámban fogynak. Ön szerint melyik a legsikerültebb, illetve van-e olyan, amit ma már másképp írna meg?

Erre nehéz válaszolni, mert az idő is sokat módosít egy-egy témán. Mikor a Sejtem... született, a krónikus myeloid leukémiának nem volt szájon át szedhető terápiás szere, és amikor még korábban az Intim szféra, akkor a Facebook hatásai még nem látszottak. Szóval – persze, van, amit átírnék már. Amióta a generációs köteteimen dolgozom, ott tapasztaltam meg igazán, hogy egy kézirat leadása utáni két órában már lehetne írni egy újat, annyi kutatási eredmény jelenik meg a hálón. A gyorsulás trendjében ez nem meglepő, csak kicsit nehezíti az írást.

Önt is érinti a szokásos burnout szindróma? Esetleg ez ellen használja a könyvírást?

A burnout szerencsére nem érint, mert komolyan vigyázok, hogy ne merítsem ki teljesen az érzelmi konténeremet. Rendszeresen járok edzőterembe, nagyon sokat olvasok, zenét hallgatok, ha lehet, akkor zenélek is. A könyvírás pedig, hát... olyan érzelmi folyamat, ami mindenből kiszabadít. Nagyon szeretem.

Rád találni című legutóbbi munkájában (írtam is a könyvbemutatóról) könnyed hangnemre váltott: szerzőtársával, Horváth Gergellyel rendkívül szórakoztatóan beszélnek párkapcsolati nehézségekről. Várható ennek folytatása, esetleg újabb generációs témájú könyvet is tervez? Készül valami új?

hovath_tari.JPGA Rád találni valójában az Index/Dívány publicisztikáink gyűjteményes kötete, amit Gergellyel írtunk éveken át. Imádnivaló közös munka volt kávé mellett egy-egy témát kialakítani. Vannak további közös terveink, de most egy új generációs könyvön dolgozom, ami az Y generáció és az idősebb, Z generáció életbeli problémáit taglalja majd. Úgy gondolom, már látszik, hol vannak azok a pontok, amikre nagyon kellene figyelni, hogy egy érzelmileg kiegyensúlyozott és jó életet lehessen élni, úgy a munkahelyeken, mint a magánéletben. Már látszanak a céges problémák és a párkapcsolatiak is, amikről olykor még nem nagyon beszélünk...

*TEDx: (TED = Technology, Entertainment, Design) Olyan konferenciasorozat körülbelül 15 perces gondolatébresztő és szórakoztató előadásokkal a világ szinte minden országában, melynek témái bárki számára hasznosak, érdekesek és inspirálóak lehetnek.

Megjelent: Sikeres Nők, 2015. szeptember, XVIII. évf. 203. szám

(A fotókat én csináltam.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mylittlewalhalla.blog.hu/api/trackback/id/tr267956318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.