Kiss Annamária

MY LITTLE WALHALLA

"NÉHA KIIKTATOM MAGAM A RENDSZERBŐL"

Interjú Sütő Enikővel

2016. augusztus 25. - Kissancsa

Égszínkék, a szemeit kihangsúlyozó ruha, a védjegyévé vált szélfútta, szőke haj, sugárzó megjelenés – le sem tagadhatná modell múltját, nem is szeretné, de szívesebben beszél világnézetről, életfilozófiáról, Hamvas Béláról és a kick-bokszról. Ismerjük meg Sütő Enikő másik arcát!

suto_eniko5.jpgLehet, hogy meglepetés lesz, de nem kérdezem a modellkedésről, sem a modelliskoláról, sem a jogászi pályáról, sem pedig a Celeb vagyok, ments ki innen! címen futó reality show-ról. Ezeket már százszor megkérdezték.

Most ki fog derülni, ki vagyok én (nevet).

Pontosan ez a célom. Mindig valami újba kezd, pedig amit eddig csinált sem volt semmi. Amibe belefogott, sikeres volt. Fürödhetne a múlt dicsőségében, ehelyett folyton tovább lép. Jól gondolom, hogy szívesebben néz előre, mint hátra?

Nem érdekel a múlt, a jelenben több vagyok. Bennem van a bölcsesség, amit eddig megtapasztaltam. Nem érdemes visszanézni, mert minden aktuális döntésben vagy életérzésben esszenciálisan ott vannak a megélt tapasztalatok. Azzal foglalkozom, amit a korszellem súg, női intuícióval megtámogatva. Első lépésben a jelenre kell figyelnem: pillanatnyilag mi van velem, mi van a szűkebb környezetemben és mi van a világban. Ez alapján körülbelül rászörfölhetek arra, amit úgy hívok, korszellem. A pillanat számít, hiszen körülöttünk minden radikálisan és gyorsan változik. Az idő rettentően felgyorsult, a nap huszonnégy órája rövidül. Csak a változás biztos. Ez nehéz felismerés volt. Mint minden nő, én is biztonságra törekszem – törekednék. A szüleim hitték, hogy létezik biztonság, engem is így programoztak, sokáig meg is voltam róla győződve. Katartikus élmény volt felfedezni, hogy csak a változás biztos, nincs olyan, hogy biztonság. Bizonyos értelemben persze kell, hogy legyen keret, jogászosan mondva keretszerződés, de a szerződés keretei lazák, bármikor kiüthető bármelyik. Gondoljunk bele, egyik pillanatról a másikra bármi megváltozhat! A saját életemben is így van, korszerűtlen volnék, ha ragaszkodnék bármilyen régi panelemhez, még akkor is, ha bizony fájdalmas letenni azt, ami jól bevált, régen megtette a magáét vagy örömet szerzett. Szokásokra, gondolatokra, sajnos emberekre és helyzetekre, körülményekre is gondolok, akár a munkám, akár a magánéletem veszem alapul. Kiindulási pont a jelen. Ha önsajnálaton kapom magam, mert a múltban jobb volt bizonyos helyzetekben, akkor a célpont csakis a jövő lehet – hogyan kéne másképp, de jól csinálni! Ilyenkor előjön mindaz, amiben hiszek, kihozva a kreativitást. Ki kell találnom a jó megoldást, azt, hogy mit súg a korszellem.

suto_eniko1.jpgElmondaná, mi volt a konkrét esemény, ami ezt a felismerést hozta a világlátásában?

Régen történt, huszonhét éves voltam. Eléggé húztam az államvizsgáimat, mert modell akartam maradni. Tudtam, ha doktorrá avatnak, el kell kezdenem dolgozni, és a szabad egyetemi élet, ami alatt modellként dolgoztam, véget ér. Indul egy más típusú élet, amitől féltem. Az utolsó államvizsga után a kedvenc könyveimmel körülbástyázva magam örültem, hogy végre én döntöm el, mit olvasok, mit tanulok – és az nem a polgári perrendtartás, nem is az államigazgatási jog. Akkor, egyik pillanatról a másikra azt éreztem, hogy most meg fogok halni. Mindjárt nem leszek! Rohammentő vitt az intenzív osztályra. Ezt az érzést csak az ismeri, aki átélte – szörnyű volt. Korábban, tizennyolc éves koromban, egy betegség miatt már szembesültem a halállal, de akkor nem vettem róla tudomást, csak nevettem. Itt viszont nem voltam beteg, idegkimerültség következménye volt az egész. Persze még nem tudtak sokat a pánikbetegségről, az intenzíven kötöttem ki. Ott volt időm elgondolkodni, hogy van ez. Tényleg azért születünk, hogy együnk-igyunk, reprodukáljuk magunkat, ennyi az egész? A végtelen fogalma gyerekkorom óta érdekelt, megfoghatatlan dolgokat próbáltam befogni az agyammal. Képtelen voltam feldolgozni, hogy vannak emberek, akik lefordulnak a székről, egyik pillanatban vannak, a másikban meg nincsenek – ezzel szembesültem váratlanul. Hála Istennek, ténylegesen nem kellett megélnem, de belül mégis, ez hihetetlen mély nyomot hagyott bennem. Kijöttem a kórházból, és attól kezdve állandóan foglalkoztatott, hogy van ez. A prioritások megváltoztak: előtte azt gondoltam, hogy nekem mindent lehet, mindenre képes vagyok, utána leblokkolt a gondolat, félelemmel töltött el, hogy bármelyikünkkel bármikor megtörténhet a legszörnyűbb dolog. Pedig soha nem voltam szuiszid hajlamú. Áldozatnak éreztem magam: amikor a legkellemesebb volt az életem, ellazult állapotban voltam, akkor ért el a pánik, meglepetésszerűen. Utána attól kezdtem félni, mikor jön megint. Meg egyáltalán: hogy van ez az élet összerakva? Utólag nagy löketnek és nagy segítségnek érzem a szembesülést, mert egy keresési folyamatot indított el nálam. Tettem a dolgomat a hétköznapokban, kezdtem dolgozni jogászként egy amerikai érdekeltségű ügyvédi irodában, férjhez mentem, zajlott az élet, de kívülállónak éreztem magam. Kerestem valamit. Egy ideig nem tudtam, mi hiányzik, később derült ki – jó tíz évvel később –, hogy mit kell keresnem…

Mit keresett?

suto_eniko4.jpgAz ember aszerint, mire tanították a szülei, a tanárai, mit sugall a társadalom, eldönti, hogy számára mi az érték. Én mindig individuálisan gondolkodtam, tizenhat éves koromtól nem tudtam elfogadni, amit nekem mondanak, át kellett engednem a saját szűrőmön. Volt, hogy nem mentem be órára a gimnáziumban, mert úgy éreztem, nekem arra nincs szükségem, vagy például egy nap megnéztem hat filmet iskola helyett, olyan is volt, hogy háromszor ugyanazt. Engem ne korlátozzanak a szabadságomban! Persze nyilván vannak alapvető szabályok. Legfontosabb mind közül, hogy ne okozzak másnak kárt – de magamnak hadd legyek úgy hasznos, ahogy én gondolom! A keresésben is az hajtott, hogy kiderítsem, hogyan működik ez az értékrend. Mindenkitől azt kérdeztem, hogy mi az univerzális morál. Eljutottam szellemi tanítókhoz, elolvastam a Hamvas-összest, megismertem Szepes Mária néni munkáit, meglátogattam spirituális helyeket. Mindenhol egyet kérdeztem, hogy „tessék megmondani nekem, mi az egyetemes morál”. Furcsa volt, hogy még ezeken a helyeken is értetlenkedve kérdezték, hogy te, kislányom, mégis mit keresel. Azt válaszoltam, hogy olyan tájékozódási pontokat, amik a gyakorlatban segítenek felépíteni az életem. Egzisztenciát akartam teremteni. Tudtam, hogy valahogy boldogulnom kell az anyagban, csak akkor leszek boldog. Meg is valósítottam. Érdekes, hogy nem volt küzdelmes, valószínűleg már megvolt a képességem, hogy boldoguljak az anyagban. Sokkal kevésbé voltak képességeim a magánéletben. Emberi kapcsolataimat állandóan javítóba kellett vinnem és újra gondolnom a hibáimat. Tisztában voltam a hitemmel, például – bocsánat, hogy ezt mondom –, de mindig kifordult a kezemből a Biblia. Sokszor nekiveselkedtem, hogy elolvassam és értelmezzem, de folyton azt éreztem, hogy nem nekem való, mit olvassak rajta, mikor szerintem nem igaz.

suto_eniko6.jpgLehet tudni, hogy közel áll Önhöz a keleti filozófia és a buddhizmus.

Közel áll, de csak kiindulópont a buddhizmus. Semmilyen izmussal nem bírok azonosulni. Rájöttem, hogy minden, ami nem mozog, hanem dogmatizálódott, már nem a mostra igaz. Természetesen vannak az irányzatnak alaptételei, melyek jó kiindulási pontok, de én egyre csak azt kerestem, hogy mi az egyetemes erkölcs. Hamvas fantasztikus, mert összehasonlította a legtöbb izmust, majd levonta a konklúziót: mindenki ugyanazt mondja, csak másképp. Valószínűleg ezt kerestem. Egyetlen emberi elme nem képes tanulmányozni az összes létező vallást, mégis arra vágytam, hogy valaki vesse össze az esszenciális részeket – nem a történeti részt, hanem az üzeneteket – a természettudományos ismeretekkel meg a fontosabb felfedezésekkel. Hamvas is ugyanide lyukadt ki: képtelenség, hogy az egészet globálisan átlássuk. Hat évet éltem úgy, hogy alig mozdultam ki otthonról. A munkámat elvégeztem, volt egy jó párkapcsolatom. Mindez bázist adott, engedte, hogy totál befelé forduljak – én, a kifelé fordult! Rengeteget olvastam, próbáltam mindent begyömöszölni az agyamba, és egyszer csak, – mint egy turmixgépből – kijött, hogy „figyelj, ne kifele keress, mert ott van benned!” Valahonnan máshonnan kell jönnie a tudásnak, nem kívülről, nem az olvasmányélményekből. És akkor rájöttem, mi az, amit keresek, mi az univerzális morál. Tök egyszerű, mert ami univerzális, az ugye mindenkihez szól, tehát nem lehet bonyolult, mert mindenkinek értenie kell. Amikor kacifántos pszichedelikus dolgok voltak soron, hogy mit mond Rudolf Steiner, mi az antropozófiai filozófia, kiakadtam. „Mi van? Nem értem!” Nyilván ez is kellett, hogy végül rájöjjek, totál egyszerű a morál, amit keresek. Egyébként lehet, hogy egyből meg lehetett volna találni – a nagymamámnál. Ő mondogatta nekem: „Kislányom, mindig azt csináld mással, amit magaddal csinálnál.” Az őszinteség is fontos. Kifejező a magyar nyelv: az őszinte az az ő szintje. Nem lehet más. Aki már egy magasabb tudásszintről azt gondolja, „nem okozom fájdalmat neked, mert rád tudok hangolódni, lehet, hogy nekem ez már nem fájna, de neked még fáj”, akkor őbenne megképződött a belátás, igazodik a másik szintjéhez. A magasabb tud lenyúlni az alacsonyabbhoz. Ha egy magasabb fokon lévőt megsebzek, csak bocsánatot tudok kérni: „Még itt tartok, ez az én szintem, nekem így őszinte, így vagyok hiteles. Ha még mondasz valamit, az kiveri nálam a biztosítékot. Tudom, hogy most kicsit várnom kéne, meg kellene találnom a megfelelő helyet, időt, szép szavakkal elmondani, hogy ne haragudj, ez ilyen-olyan érzelmeket vált ki belőlem, hogy változtassunk ezen meg azon, de nem állok rá készen.” Vagyis minél érzékenyebbé válok másokra, annál finomabban tudom az alapszabályt alkalmazni, hogy csak azt tegyem mással, amit magammal is tennék.  

Nem tervezi, hogy könyvet írjon? Sokaknak jelentene útmutatást, akik esetleg eltévedtek.

Akkor fogok könyvet írni, amikor hiteles leszek a magam számára. Akkor leszek hiteles, amikor így is élek. Amíg elbukom nap mint nap, addig törekszem egy pont felé. Örülök, hogy legalább már látom, hol van a léc, amit szeretnék megugrani. Szerintem csak az írjon erről könyvet és csak az tartson erről előadást, aki meg is tudja ugrani a szintet.

Mostanában hogyan bővíti az ismereteit: könyvekből, előadásokból merít, ismerősökkel beszélget, esetleg autentikus jógastúdiókban gyakorol?

Ezek voltak, de többségükkel felhagytam. Most már a csendből veszem a tudást. Nincs jobb hely a csendnél. Csendben jönnek elő a felismeréseim, nyilván az életemen keresztül. Néha kiiktatom magam a rendszerből. Nagyon sok zavaró körülmény létezik, az egyik legzavaróbb a félelemkeltés, ellentéte a szeretetnek, mindannyian találkoztunk vele. Ha nincs harmónia, szorongás van, vagy félelem, olyankor nem lehet kiaknázni a csendet.

suto_eniko16.jpgMit tesz annak érdekében, hogy elcsendesüljön?

Napi szinten csendben maradok, amit mások akár lustaságként is címkézhetnek. Ha a mai forgatagos időkben valakinek azt mondom, hogy nekem van másfél órám, amikor csak ülök és csendben vagyok, nem érti. Megbetegednék, ha ez nem lenne, szükségem van az elcsendesülésre, zene se szóljon. A természet sokat segít, nem cserélném el a kertkapcsolatos lakásomat. Kint lógok a kertben, és jönnek a gondolataim. Hurrázom, mikor felvételiztetem a gyerekeket, és megkérdezem, hogy mi a kedvenc időtöltésük, mert igaz, sokan mondják a szokásos „gépezést”, viszont egyre több gyerek olyasmit felel, hogy csak ki szoktam állni a balkonunkra, nézni a fákat. Van gyerek, aki ösztönből érzi, hogyan tud kicsekkolni ebből az őrületből, hogy tud lelki enklávét csinálni magának, amiből feltölti magát – nyilván nem tudatosan. Ráadásul, nem szégyellik! Szerencsére egyre több ilyen gyerek jön a modelliskolámba. Mondjuk, százból kettő már van.

Ahányszor látom, mindig kiegyensúlyozott és ragyog. Mik azok az alapvetések, melyekhez igazítani próbálja az életét?

Inkább csak jól leplezem a problémáimat. Ez szerep. Van, hogy mélyponton vagyok, mégis azt szokták mondani, hogy nem is látszik. Nem tudok úgy szétesni, hogy látszódjon rajtam mások előtt. Magam előtt sem nagyon. Egyébként nem biztos, hogy ez olyannyira jó. Van egy rossz technikám: bizonyos helyzetekben, amikhez lelkileg nem vagyok felkészülve, úgy csinálok, mintha nem is lennének. A helyzetek tipizálásában nem hiszek, inkább megoldásokat próbálok keresni. A szembenézés saját magaddal, saját hibáiddal, saját hiányosságaiddal fontos feladat.

Mondják, hogy sokan önkéntelenül másmilyen arcot vágnak, mikor a tükörbe néznek, hogy szebbnek mutassanak. Például én mindig csücsörítek. Ön észrevett hasonlót magán?

Én azt vettem észre, hogy mindig nagyon kíváncsian nézek a tükörbe (nagyot nevet). Vagy dolgom van, ha előveszem a tükröt: lecsúszott-e a szemfestékem vagy a rúzsom, hogy nézek ki, látszik-e, hogy mit ettem. Megfigyelem, milyen elváltozást okoz az arcon a gondolat, az előző napi vagy az aznapi stressz. Főleg a tekintetemet szoktam nézni, mert abban simán megjelenik az őrület, mikor úgy vagyok – nagyon lehet látni (megint nevet).

Étkezési szokásaira is kihat életfilozófiája? Talán ezzel függ össze, hogy bombaformában van, szuper vékony az alakja? Nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: minek köszönheti megjelenését? Vannak speciális szabályok, amiket betart? Vagy önmegtartóztató életet él?

Ha önmegtartóztató életet élnék, nagyon kövér lennék. Olyan a természetem, ha valamit megvonok magamtól, utána jutalmazás következik, és ez általában kétszer annyi mennyiséget jelent – biztos nagyon szerethetem magam (nevet). Életmódváltásomban főszerep jutott a mozgásnak, függő lettem. Muszáj egy héten háromszor mozognom. Otthon, a nappaliban ugrálok a sztepp padon vagy bokszolok, vannak jó kis edzésprogramjaim, közben valami érdekes előadást hallgatok – mentálisan is edzem magam. A nőknek egy idő után a törzsük kezd vastagodni, a has, a csípő meg a comb szintén gyenge pontok. A legjobb karbantartó tényező az izzadás. Azt vettem észre, ha nem izzadok egy fél évig, akkor öregszem.

Jár wellnesszelni?

Nem igazán, tornával izzasztom meg magam. Nem tudok járni, mert hétvégén is dolgozom. Egy évben adok magamnak pár hét nyugit, de az nem valószínű, hogy wellnesszben lesz. Régen jártam szaunázni és gőzbe, jó megizzadni. Futni utálok, mégis ki szoktam menni a Szigetre. Mindig úgy jövök vissza, hogy irigylem azokat, akik élvezik a futást. Úszni ugyanez – uncsi. Edzőterembe jártam, dance aerobikoztam, stepp aerobikoztam, kick-bokszoltam, táncoltam, zumbáztam – a zumbát imádtam! Jó volt a közös táncolás a csajokkal, utána jókat beszélgettünk. Aztán rájöttem, azokon az edzéseken nem formálok olyan specifikusan, mint mikor magamnak kitalálom. Csak az lehet hatásos, ha minden nap lejut az ember az edzőterembe, az valóban karban tartja. Ez nekem nem ment. Teszem azt, popsit, vállat akarok edzeni, jól kitalálom hozzá gyakorlatokat, nem is használok súlyzókat, közben kiteszek képernyőre a Youtube-ról érdekes előadásokat – szinte észre sem veszem, hogy tornázom, kettő az egyben. Sok zumba meg mindenféle CD-m van, időtakarékosság, ha a nappaliban vagy kint a kertben benyomom valamelyiket, és nyomom rá az edzést. Vagy akárhol nyaralok, viszem magammal a pici DVD lejátszót, kimegyek a tengerpartra, ott tornázom egy órát. Nem vagyok hajlandó minden nap a forgalomban átautózni a konditeremhez.

Melyik a kedvenc gyakorlata?

Negyvenöt évesen elkezdett hájasodni a hátam. Nem sokkal később az ismerőseim gratuláltak, hogy jön a baba. Mondtam, semmiféle baba nem jön. Abban az időben éltem a befele fordulós, olvasós, nyugis időszakomat. Nem kellett megfelelnem a páromnak, úgy voltam jó hálistennek, ahogy voltam, észre sem vettem, hogy rakódnak rám a kilók. Egy színpadi munka kapcsán az estélyi ruhámat fel akartam venni, de a kollégám nem bírta összehúzni a cipzárat rajtam. Ott állt egy nagyon jó barátom, félrevont, és azt súgta, „Sütő, hízol! Darling, az is egy döntés, ha nem foglalkozol vele, vagy változtass”. Tök jó volt, hogy ezeket mondta. Tudatosult, hogy a testem a munkaeszközöm. A kick-boksz vált be, a hirtelen mozdulatok hatásosak. Sinkó Andinak van egy tuti kick-boksz programja, de van egy Billy Blanks nevű pasi Los Angelesből, tele van a Youtube a tae bo és erősítő óráival. Annyira szeretek Billy-vel tornázni! A gyakorlatai gyönyörűre formálják a vállat, a hasat, mindent. Van, hogy a tableten vagy DVD lejátszón nyomom az edzését, nézem, hogy mit csinál, közben mást is nézek. Jól megizzaszt, méregtelenít, ezért nincsen narancsbőröm, kimegy a méreganyag. A tested optimalizálja a súlyát, tehát ehetsz bármennyit, azt tartja meg, ami kell neked. Tudatosan próbálok egészséges ételekhez nyúlni, de egyáltalán nem görcsölök rá. Ha megkívánom, megadom. Alaphelyzetben az életmódomat egészségesnek tartom, de nem vagyok bigott. Mondjuk, húshoz nem nyúlok, mostanában nem kívánom, vegetáriánus lettem, de az is úgy van, ha véletlen megkívánnám, akkor megenném. Régen húst hússal ettem, akkor arra volt szükségem, most meg erre.

dr_suto_eniko.jpgJótékonysági szerepeket is szívesen vállal. Támogatta az Egészség Hídja nevű mellrák elleni akciót, manapság a Bátor Tábor nagykövet asszonyaként tevékenykedik. Mesélne erről?

Szívesen. Szokták mondani, amikor a tanítvány megérik, eljön a mester. Hogy kinek ki a mestere, azt vajon ki dönti el? Az biztos, hogy nekem a daganatos betegséggel élő gyerekek a mestereim. Épp nem azt a szakaszát élem az életemnek, hogy elmegyek a Bátor Táborba. Ilyen is volt, sokat tevékenykedtem ott, a Tábor a szívem csücske. A mellrák kampányban is sokat szerepeltem. Azonban újabban egyénileg vonzom be a rászorulókat. Ők azok a krónikus betegséggel élő gyerekek, akik a modelliskolámba jelentkeznek. Például felhívott egy anyuka, akinek a kislánya tizenegy éves, a karját elvesztette balesetben, mert az apja elaludta a kormány mellett. Gyönyörű lány. Egy másik kislányt tizennyolcszor műtöttek agydaganattal, két évig volt mély kómában és epilepsziás. Kinézett magának, hogy nálam szeretne tanulni. Az anyukája nem értette, miért akar mindenáron modelliskolába járni. Egy kollégám nekem szervezett bemutatót, a villamoson vele szemben ültek, a logóm rajta volt a mappáján, és a gyerek kinézte a telefonszámomat. Enikőnek hívják őt is, járásában és beszédében korlátozott. Eljött hozzám, és immár négy éve jár az iskolámba. Anyukája mesélte, hogy nem tudtak mit csinálni vele az orvosok, állandóan gyógytornára küldték, de a torna előtt epilepsziás rohamokat produkált, annyira tiltakozott a szervezete. Jelenleg modellként dolgozik. Példának állítom a többiek elé, értékrend változás következik be, ha kiáll egy ilyen kislány. Enikő elmondja, hogy véget akart vetni az életének, de köszöni szépen, már tök jól van, boldog. Leszerződött egy modellügynökséghez, a Szeretet kampány arca lett, másfél centit megnyúlt a lába. Annak idején beraktam minden bemutatóba, erőt adott neki, hogy ép lányok között lehetett – ez nem pénz kérdése. Neki már az is segítség, ha nem súgnak össze a háta mögött, ilyen egyszerű. Egy simogatás, nézés, egyetlen biztatás. A lány hihetetlen energiákat mozgósít és ad át másoknak. Ha az ember megváltoztatja a nézőpontját, egyből boldogabbnak érzi magát, jól jár mindenki. Akkortájt, mikor a kereséstől jobb lelkiállapotba jutottam, egy baráti összejövetelen megismertem Küllői Pétert, aki a Bátor Tábort alapította a feleségével, azt mondta, köztük a helyem. Akkor már hat éve nem ültem repülőre, mert mindig rosszul lettem. Adományokból Disneylandbe készültek vinni a gyerekeket, kérdezte, van-e kedvem egy csoportot vállalni. Azonnal igent mondtam, át sem gondoltam, hogy hat év után felülök a repülőre. A gyerekek kigyógyítottak. Amikor épp rosszul akartam lenni a gépen, egy kisgyerek elkezdett sugárban hányni mellettem, ez átütötte az agyamban a programot. Hogy kifele fordultam, nem magammal törődtem. Arra gondoltam, ha ennyi beteg gyerek közt próbálok rosszul lenni vagy azon rágódni, mi van, ha lezuhan a gép – hát akkor történjen meg. Annyira bátrak, annyi mindenen mentek keresztül! Átsegítettek a félelmeimen. Mostanában tényleg bevonzom a segítségre szorulókat: egy autista gyerek anyja felhívott, egy fibrocisztás kislány is jár hozzám, ott van a balesetben megsérült Enikő, tudnám folytatni a sort. Ezeket a vállalásokat nem tekintem jótékonykodásnak, mert, tapasztalom a munkám során, aki bármilyen jót tesz bárkivel, és nem vár érte viszonzást, első sorban saját magának tesz jó. Nekem ezt jelenti a siker, ebben érzem magam sikeres nőnek.

 

Megjelent: Sikeres Nők, 2016. június, XIX. évfolyam, 212. szám

A bejegyzés trackback címe:

https://mylittlewalhalla.blog.hu/api/trackback/id/tr411651644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.