Kiss Annamária

MY LITTLE WALHALLA

"MIÉRT NE LEHETNE EGY NŐ STABIL ÉS ERŐS?"

Interjú Rabóczky Judit Rita szobrászművésszel

2018. április 16. - Kissancsa

glam_lanyok27872_1.jpgRabóczky Judit Rita szobrászművészként már fiatalon elnyert számos díjat és elismerést, munkái izgalmasak, elgondolkodtatók. Sok más mellett kíváncsiak voltunk, miért ezt a tipikusan férfiak uralta művészeti ágat választotta hivatásának, és hogyan viszonyul a nemekkel kapcsolatos sztereotípiákhoz. Beszélgetésünk apropója a január 19-én, a Fuga Budapesti Építészeti Központban nyílt „A világ eredete” című kiállítás, ahol női alakokat ábrázoló szoborsora látható.

Mostani kiállításodon feminin szoborsort helyeztél a térbe, megrázó módon. A szobrok testbeszéde kiszolgáltatottságot, félelmet mutat, de ellenpontként a szenvedély és az életöröm is tetten érhetők. A tárlat információs oldalán olvasható versrészlet Kemény Dávidtól jól megragadja a hangulatot: „Magadat látod, ha engem nézel, csak az én szemeimen keresztül. Egyedül vagy a semmiségben, a középpontban, végtelenül.” Nehéznek tartod a nők mai helyzetét? Mi a véleményed a nemekkel kapcsolatos előítéletekről?

A nőkkel kapcsolatos általános, egyetemes gondolatokat személyes élményeim alapján, saját szűrőmön keresztül engedem át. Mintha a teremtőerő arra sarkallna, hogy mondanivalómat szobrokkal fogalmazzam meg. A mostani kiállításom címe az univerzálist fejezi ki: „A világ eredete.” Gustave Courbet híres, meztelen nőt ábrázoló festményének címét idéztük fel. A kép 1866-ban készült, a művész megelőzte vele korát. Párhuzamot érzek Courbet világa és az enyém között, ezért is örültem, mikor Parti Nagy Lajos figyelmembe ajánlotta a képet. Szobraimnak is van pornográf oldala a befogadói közeg véleménye szerint, de értelmezésemben a nő apoteózisát (felemelkedését a szerk.) szimbolizálják.

raboczky_judit_vilag_eredete.JPGEgy szobornak története, folyamata, sorsa van. Az utolsó szobor a kiállító térben a Tükör, egy kis balesetből jött; apró darabokra, hulladékra tört a kedvenc nagy műteremtükröm, és fel akartam használni a darabkáit, hogy értékben manifesztálódjanak. Az ebből készült női figura határozott mozdulatot mutat be; terpeszben áll, karba font kézzel. Anatómiailag én vagyok, de kicsit vaskosabb lett, hét éve készült Királynő drótszobromat idézi. Kilenc figurát állítottam ki, ezek együtt és külön is élnek. Nyolc földibb jellegű, magamutogató és kitárulkozó, kicsit vulgárisnak mondható, az említett Tükör lóg ki a sorból. Ledes izzókat tettem a nőies részekbe, amiket szakrális jelképeknek tekintek nevezhetjük szentségeknek , a villanyfény jól kifejezi a szimbólumot. Provokatív és szokatlan ábrázolások, de bevállaltam, mert fontosnak tartom az általuk közvetített üzenetet: nők, de igazából mégsem azok. Több évezer óta gyakorlatilag patriarchátus van, nőként nehéz az élet – persze bizonyos szempontból férfiként is az , de nőkkel kapcsolatban több az előítélet. Gender-kérdés lett, hogy egyes szerepeket a társadalom melyik nemnek tulajdonít, és a nemi szerepeknek milyen a társadalmi beágyazottságuk. Szerencsére már kezdünk kijönni az általánosításból – én is ezt a folyamatot szeretném erősíteni munkáimmal. Barátom egyik nap bejött a műterembe, és mondta, hogy szerinte a karba font kezű szobor én vagyok, férfias tulajdonságokkal felruházott nőként ábrázolva. Ő is általánosított. Idegesítő sztereotípia, hogy a stabil erő férfias. Miért ne lehetne egy nő is stabil és erős?

dscf3120_ma_solat_3.JPGAz is sztereotípia, hogy a szobrászat rendkívül férfias művészeti ág?

Mert kit képzelnek el szobrásznak? Egy hatvanéves, tógás, szakállas férfit, kőfaragó- és vésőkalapáccsal. Mikor bemutatkozom, tízből kilencen nem tudnak velem mit kezdeni. Csodálkoznak, hogy szobrász vagyok, ki sem néznék belőlem, hogy meg bírok fogni egy flexet. Felháborodottan megállapítják, hogy elnőiesedik a szakma. Aztán mikor látják, hogy „kicsi a bors, de erős”, meglepődnek.

Hogy jutott eszedbe, hogy szobrász szakra jelentkezz a Képzőművészeti Egyetemen annak idején?

Nem művészcsaládban, hanem egyszerű vidéki környezetben nőttem fel, szüleim nem nyitották fel a szemem a művészetekre. Véletlen adódott, hogy ebbe az irányba indultam, amolyan ősélményként megragadt bennem egy pillanat: a homokozóban homokból gyúrok állatfigurákat. Otthon rongybabákat is csináltam, általános iskolában kézműves szakkörökbe jártam. Talán hatással volt, hogy apám lakatosmesterként dolgozott, amíg nyugdíjba nem ment, műhelyét gyerekként jól ismertem, innen jöhet a kedv a vas megmunkálásához. A formaigény meg a térbeli alakítás korán megvolt nálam. Kisisten az ember, ha alkot.

raboczky_judit_gyerek.JPGRégebben portrékat, maszkokat, angyalokat, macskákat, cipőket ábrázoltak az alkotásaid, mostanában emberalakos szobor-installációid dominálnak. Hogyan jellemeznéd művészetedet?

Sok portrét, gyerekszobrot csináltam, van egy macskasorozat is – a munkafolyamat részei. A macskamozdulatok visszacsengenek a mostani szobraimon, de visszajönnek régebbi drótszobraim alakjai is, csak más indíttatásból. A drótalakoknál a mozdulat hangsúlyos, és az, hogyan operálok térben, itt meg a mondanivaló mélyebb. Nehezen beszélek az aktuális munkáimról, hiszen nemrég fejeztem be őket, még erősen hatnak rám. Ösztönös művésznek tartom magam, nem tüzök ki célokat következő feladatnak, úgyis másként sikerülne. Kísérletező vagyok, nem akarom magamat ismételni, technikailag sem. Nem kívánok kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Kedvelem a hegesztést, mert mindig másmilyen nyomot hagy az anyagban, nincsenek is sokszorosított szobraim.  Szeretek kockáztatni, kipróbálni és elrontani – aztán kijavítani. 

foto_spitzer_fruzsi_raboczky_szobor.JPGLáttam fotókat rólad alkotás közben, amin maszkban hegesztesz. Elsőre fiúsnak tűnhetsz, de valójában – talán az erős kontraszt miatt – kifejezetten nőies vagy. A Flashdance táncos karrierről álmodó hősnőjének ismert hegesztős jelenete ugrott be, ami ugyanígy szexi; a munkaruha takarásában is látszik a törékeny női alak.

Átlagos, nem túl nőies csajnak gondolom magam. Tüske hajat is hordtam – fú, akkor mondjuk úgy néztem ki, mint egy kisfiú! Jobban szeretem a gatyát, mint a szoknyát, praktikus. Vaskereskedésben, mikor veszem a dróthuzalokat, nem jönne jól, ha tűsarkúban tipegnék a rozsdás gerendák között. Inkább bakancs. Otthonosabban érzem magam fiús ruhákban. Flitteres tangában mégsem hegeszthetek!

Tangában hegesztve garantáltan rákerülnél a címlapokra.

Ezzel a fajta magamutogatással nem értek egyet. Kivéve, ha nem öncélú a kitárulkozás, mint például Nagy Kriszta Tereskovánál, akit tisztelek mint embert és mint művészt. Ő kifejezetten motivál a művészethez, az élethez való hozzáállásban. Tetszik a szemlélete, hogy gátlás nélkül, szabadon tud bátor lenni, ugyanakkor bevállalja, hogy esendő és szorongó. Sokat dumálunk, jólesett, hogy megjelent a kiállításmegnyitómon. A sorozat kiállítására elsősorban Jerger Krisztina inspirált, az esemény kurátor asszonya, aki másfél éve, a műteremben járva meglátta szobraimban a lehetőséget, hogy létrehozzunk egy projektet.

dscf5027_ma_solat_3.JPGFiatalon elismert szobrászművész lettél, számos díjat, köztük Barcsay- és Junior Prima Díjat kaptál, többször dolgoztál külföldön ösztöndíjasként. Melyik szakmai sikeredre vagy a legbüszkébb?

A 2008-as Junior Prima a legpopulárisabb díjam, a különdíjak is sokat jelentenek, de természetesen mindegyik elismerésemre büszke vagyok. Szakmai sikerek közül a mostani kiállításomat mondanám, mert aktuálisan a legközelebb érzem magamhoz. Azt is meg szokták kérdezni, melyik a kedvenc szobrom, de ahogy kedvenc díjam sincs, egyik munkámat sem szeretem kiemelni. Talán azt, amelyiket éppen csinálom.

Mit jelent egy szobrásznak a siker?

Örülök, hogy a megnyitó nagyon sok embert berántott. Viccesen mondtam is, hogy itt a fél város (nevet). Ráadásul a vendégeket láthatóan érdekelte a téma; másnap égett a telefonom, annyit hívtak. Gratulációdömping zúdult rám, de volt negatív előjelű vélemény is. Kiállítom a szobrot, útjára bocsátom, ami utána történik vele, arról már nem tehetek, nem tudom kontrollálni, hogy a befogadó számára mit jelentenek a szobraim, nincs is értelme, szélmalomharc lenne. Egy tudományos előadáson hallottam, hogy a kommunikáció raboczky_foto.JPGtartalmát körülbelül kilencven százalékban a befogadó határozza meg. Kíváncsi voltam, milyen lesz a szoborsor fogadtatása, de feszkó is volt bennem, hogyan fog lecsapódni, hiszen a szobrok messze túlmennek rajtam. Talán, ha nem véletlen, hogy amint befejeztem a sorozatot, lebetegedtem. Teljesen kiürültem.  Nem tennék különbséget, hogy valaki a doktoriját szerzi meg, vagy hogy műtárgyat állít ki. Nemrég egy víz-gáz szerelő bácsi jött hozzám szerelni, és az egyik kábelszobromhoz annyira jól tudott kapcsolódni a szakmájával: örömmel fedezte fel az alakokban a földkábelt és más, általam nem ismert kábeleket. Megrázott ez a fajta hatása a munkámnak. Megelégedéssel tölt el, ha az alkotásom nem közömbös az embereknek, pláne, ha meg is állítja őket, ha értik az üzenetet. Ám a tartalmat – mint mondtam – nem én határozom meg, az már a befogadó feladata. Nem azt kívánom kiváltani a nézőkből, hogy dőljenek hátra, és szórakozzanak, ellenkezőleg, vonódjanak be, rezegjenek együtt a szobrokkal. Remélem, hogy Parti Nagynak igaza van, amikor azt mondja a munkáimról, hogy nemcsak provokálnak vagy felzaklatnak, de egyúttal megnyugvást is hoznak. (www.raboczky.hu)

Az interjú eredetileg a Glamour magazin 2018. áprilisi számában jelent meg.

(Fotók: Zsólyomi Norbert - Glamour, Spitzer Fruzsina, Rabóczky Judit)

A bejegyzés trackback címe:

https://mylittlewalhalla.blog.hu/api/trackback/id/tr6613838398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.