Kiss Annamária

MY LITTLE WALHALLA


CASABLANCA, MONTREÁL, BUDAPEST

A Curtiz díszbemutatója a Corvin Moziban

2019. január 14. - Kissancsa

curtiz_szinlap.jpgKapkodjuk a fejünket a közelmúlt hazai filmsikereitől: a Napszállta a kritikusok szerint legjobb volt a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Sony Pictures megvette a Ruben Brandt, a gyűjtő animációs akció-thriller forgalmazási jogait – ráadásul nevezett az Oscarra –, diák Oscar-díjat nyert az Ostrom, és nem utolsó sorban a montreáli fesztivál nagydíját hozta el a Curtiz. Egész évben magyar filmes lázban égtünk, és erre rátett egy lapáttal Topolánszky Tamás Yvan Kertész Mihályról szóló életrajzi ihletésű történelmi drámájának zárt körű, pompás díszbemutatója a Corvin Moziban. Szokatlan, hogy egy tévéfilmet moziélményként mutassanak be, de minden adott volt; a hang ennek megfelelően lett keverve, a képi világ koncepciója is alkalmassá teszi. Különleges vetítésen jártunk.  

img-7537.JPGKisestélyiben, elegáns öltönyben gyülekezik a publikum csillogóvá téve a szürke novemberi estét. A vörös szőnyeggel bevont bejárati lépcső előtt fázva álldogáló egybegyűltek hívószóra egyszerre tódulnak be a mozi kidíszített előcsarnokába. Hiába a tömeg, rögtön észreveszem a háziasszonyt gyönyörű piros jumsuit ruhájában. A letisztult, finom, elegáns stílus védjegye Sümeghy Claudiának, a film társproducerének (aki egyben a rendező felesége is). Korábban készítettem vele egy interjút, melynek ötletét az a neten szembe jövő fotó adta, amin irizáló kék színű, meseszép ruhában pózol, miután átvették rendező férjével a nagydíjat Montreálban. Büszkén árulta el, hogy édesanyjával, S. Hegyi Luciával közös ruhamárkájuk, a Luan by Lucia ruháit viseli minden eseményen. 

 

curtiz_mol_1.jpgA negyvenes évek Amerikáját megidézve osztogatnak autentikus csomagolásban pattogatott kukoricát, kezemben egy adaggal nézelődöm. Jócskán hallani angol beszédet, de nem lepődöm meg; a fesztiválgyőzelem felkeltette a nemzetközi szaktekintélyek érdeklődését és a mellékszereplők közül néhányan külföldiek. Máris megtalálom az egyiket – akkor még nem tudom beazonosítani –, amint bizonytalan szelfizek a reklámmolinó előtt, odapenderül elém egy fess férfi, angolul ajánlkozva, hogy majd ő csinál rólam „sztárfotót”. Később csodálkozva ismerem föl az egyik jelenetben marcona, de a „hivatása” ellenére is szimpatikus náci tisztként (nem véletlenül dezertál). Nem messze ül tőlem, a nézőtér jobb szélső részén, összenézünk – amennyire a sötétben ez lehetséges, és elmosolyodunk – én, mert felismertem, ő, mert talán örül népszerűségének.

casablanca.jpgA köztudatban az első Oscar-díjas rendezőnk Szabó István, valójában már 1944-ben Kertész Mihály felért a csúcsra a Casabalncával, igaz, az Egyesült Államokban élve és forgatva. Többek közt erre irányítja rá a figyelmet a Curtiz, mely azért is izgalmas vállalkozás, mert betekinthetünk a korabeli hollywoodi színfalak mögé, ráadásul Kertész érdekes karaktere is közel kerül hozzánk. Erre rímel a film mottója: No country should change a man’s character. Az alkotók komolyan vették a történeti hűséget, a dramatizáláshoz kitalált párbeszédek mellett igyekeztek minél korhűbben bemutatni Kertész világát.

Abban az időszakban járunk, amikor az amerikai kormány jellemzően propagandafilmeket gyártat, a fő cél, hogy a fiatalok beálljanak a hadseregbe. Még a Warner Brother’s mellé is hivatalnokokat rendelnek, hogy figyeljék, milyen ideológiát testesít meg készülő filmjük. A Casablanca egyszerű szerelmes filmnek indult, nem volt megírva a forgatás előtt, folyamatosan íródott, ahogy jöttek a nemzetközi hírek, például a zsidótörvényekről. A cselekmény arról szól, hogy rendező és lánya találkoznak a filmforgatás idején, 1942-ben, és megpróbálják kapcsolatukat rendbe tenni.

curtiz_lengyel_ferenc.jpg-  mondta Claudia az interjúban.

Curtiznek erőssége a témaválasztás, a maximalizmus, az egyedi hangulat és legfőképp a címszereplő, Lengyel Ferenc kiváló játéka. Lengyel hancúrozik Kertész bőrébe bújva, külsőleg is hasonlítanak. Claudia elmesélte, hogy férje talált egy fotót Curtizről, amin nagyon hasonlítanak Ferivel, megmutatták neki azzal, hogy szeretnék, ha eljátszaná a rendező-cézárt. Ő a képre nézve felkiáltott: „hol találtátok rólam ezt a képet!?” Azonnal azonosult vele, még Insta-fiókja nicknevét is Mr. Curtizre cserélte. curtiz_dobos_evelin.jpgHamar észrevették, hogy neki is, mint Kertésznek, van egy megközelíthetetlen énje, talán emiatt is vonzó személyiség. Szerethető és közben megközelíthetetlen. A női mellékszereplők szintén jók, főleg Bordán Lili, aki egy forgatókönyv írót formál meg. A Kertész lányát alakító Dobos Evelin külsője mellett nem mehetünk el szó nélkül, jól illik a korabeli porondra. Neki különösen sikeres év volt 2018 azzal, hogy Nemes-Jeles László alkotásában is szerepet kapott.

Szerencsére a humort sem kell nélkülöznünk; örülünk egy-két kikacsintásnak, az pedig végképp vicces, mikor Ingrid Bergman és Humphrey Bogart csak felismerhetetlenül messziről látszódnak (nyilván nem ők azok), onnan kiabálnak be egy-egy „profán” mondatot, melyeket rendesen sosem tulajdonítanánk a két ikonnak.

curtiz_alkotok.jpgA Curtiz életrajzi ihletésű történelmi dráma és film noir. Egy fun fact idekívánkozik: színesben forgott a film, de fekete-fehér lett, míg a Casablancát fekete-fehérben vették föl, a színes kiadását utána színezték ki. A vetítés végén Claudia és Tamás színpadra hívja a teljes alkotógárdát, név szerint mutatva be valamennyijüket. Sokan vannak a meghívottak, az alkotók is, mégis családias hangulatot varázsol a fiatal pár sallangmentes, kedves és közvetlen beszéde.  A tehetséges páros még minden bizonnyal sokat hallat magáról, első nagyobb munkájuk gyümölcsét a nagyközönség február közepén a Duna Televízióban nézheti meg. 

 

AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA SZEXI

Interjú Kósa Erikával

Mindjárt találkozásunk elején bizonyította Kósa Erika, hogy nem véletlenül híres magas érzelmi intelligenciájáról. Feszengve ülök le mellé interjút készíteni, ő egyből észreveszi zavaromat, óvatosan rákérdez az okára. Elmondom, hogy útközben felszaladt középen egy szem a harisnyanadrágomon, kínosan érzem magam miatta. Mire fölpattan, íróasztala fiókjából elővesz egy csomag új harisnyát, és átadja, hogy a mosdóban kicserélhessem. Immár megnyugodva fogok bele a beszélgetésbe. 

Mozgalmat indított, hogy felhívja a figyelmet az érzelmi intelligenciára, konferenciákon előadást tart a témáról és az akadémiáján is hangsúlyos az EQ-képzés. Miért fontos Önnek ez a misszió?

kosa_erika_kortvelyesi_dominika.jpgPedagógusként nyolc évig kicsikkel foglalkoztam, aztán az üzleti világban a munkatársaimmal. Észrevettem, hogy azok boldogulnak igazán, akik jól alakítják kapcsolataikat, hatékonyan kommunikálnak, ehhez az érzelmek intelligens kezelése szükséges. Üzleti sikereimet leginkább az érzelmi intelligenciának köszönhetem. Pályám elején nem is sejtettem, hogy létezik EQ, mégis, személyiségfejlesztésnek nevezve, tudatosan építettem ezt a képességet a kollégáimban. Az EQ-nak még a szele sem érkezett meg húsz éve Magyarországra, miközben az USA-ban bő harminc éves tudomány. Amikor megvásároltam első könyveimet a témában – például Daniel Goleman munkáját – lapozgatás közben rájöttem, hogy jó úton jártam; visszaköszöntek saját tapasztalataim. Mivel az üzleti sikerem titka a hatékony emberi kapcsolatokon alapszik, azt gondolom, az érzelmi intelligencia fejlesztésével bárki hasonló eredmények elérésére képes – ezért elindítottam az EQ SEXY mozgalmat.

Internetes oldalán látni egy jéghegy ábráját, melynek körülbelül tíz százaléka tengerszint feletti, ez az emberi értelem, a vízszint alatti kilencven pedig az érzelem.

Sigmund Freud mondta, hogy az emberi elme olyan, mint a jéghegy. Tengerszint felett a tudatos dolgok vannak, alatta pedig a tudattalanok, vagyis fönt a ráció, lent az emóció. Az érzelmi intelligencia mint tudomány visszavezethető idáig, nem az elmúlt harminc évben született. Az emberiség több millió éve létezik, mégis olyan formában, ahogy mi élünk, csak körülbelül kétszázezer éve. Érzelmi világunkat évmilliók óta hordozzuk magunkban, miközben a beszéd csupán ötvenezer éves. Nem véletlen, hogy előbb tolul elő belőlünk az érzelem, mint az értelem.

Mi mindent adhat nekünk az EQ?

Ha felismerjük érzelmeinket, artikulálhatjuk, mit érzünk éppen, kitalálhatjuk, milyen szükségletből keletkeztek. Alapszükséglet, hogy boldogok legyünk és szeretetben éljünk. Ha valaki elvált, ez a szükséglete nem elégül ki, deficitje keletkezik. Ha találkozik egy boldog emberrel, a hiány miatt megjelenhet benne az irigység vagy féltékenység, ami normális. Nem az viszont, ha ezért nem kedveli a másikat, nem barátkozik vele, bünteti, szélsőséges esetben, a főnökeként nem ad neki feladatot – ez a szükségletét nem fogja kielégíteni, tehát boldogabb sem lesz tőle. Ha tudatosan figyelünk igényeinkre, és nem hagyjuk, hogy a negatív érzések magukkal ragadjanak, akkor észrevesszük, hogy improduktív cselekedetekkel alapszükségletünk nem elégül ki. Minden érzelmet meg kell élni, a jót és rosszat egyaránt. Érzelmeink intelligens kezelésével jobban alakíthatjuk mind interperszonális, mind saját kapcsolatainkat. Erősen egymásra utalt világban élünk; nem tudjuk megvenni a kenyeret a pék nélkül, nem tudjuk az autónkat megtankolni a benzinkutas nélkül stb. A technológia egyre sarkall, hogy helyettesítsük a kommunikációt és az offline világot. Randin divatosak a rövidített szavak, kifejezések, lebutított kommunikációval beszélnek egymással az irodában, akár úgy is, hogy egyikőjük az egyik szobában ül, másikjuk a másikban. Nem valószínű, hogy mindez az ideális emberi kapcsolatok irányába mutat. A technológia az evolúció része, nélkülözhetetlen, hogy az emberiség fejlődjék, mégis, a „csúcstechnológia” az ember maga. A 21. század legfontosabb képessége az érzelmi intelligencia.

Miért lényeges fejleszteni emocionális képességeinket?

Gondolhatjuk, hogy mindent tudunk az érzelmi intelligenciáról, nem érdemes foglalkozni vele. Ha kitöltesz egy EQ-tesztet, jó eséllyel remek eredményt kapsz, mert vagy annyira intelligens, hogy ismered a jó választ. De nem a megfelelő válaszokra vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy mit tennél egy konkrét helyzetben. Az érzelmi intelligencia szubjektív, lehet mérni, csak nehéz. És miután folyamatosan fejleszthető, két-három év múlva akár más eredményt is kaphatsz. A skála az egészen magas érzelmi intelligenciától az érzelmi analfabétáig terjed, ez utóbbi betegségként kezelendő pszichológiai probléma. Aki nem érti a saját érzelmeit, az másokét sem képes felismerni. Az EQ-t már a tudatos fogantatás első pillanatától kezdve érdemes fejleszteni, hogy a gyerek könnyebben illeszkedjen be a társadalomba, zökkenő mentesen szocializációdjon, jól tudjon alkalmazkodni, toleráns és elfogadó legyen – vagyis harmonikusan élhessen. A Kezdj el tenni! programsorozatunk felhívja a figyelmet, hogy foglalkozzunk az EQ-val. Oktató napunk egy-egy érzelmet vizsgál, számos aspektusból.

Van úgymond „kedvenc” érzelme?

Érdekesnek találom a félelem témakörét, egyébként erről is volt már tematikus napunk. Feszített húrként élünk, meg kell találnunk az egyensúlyi állapotot, amivel kompenzálhatunk, ellazulhatunk és levezethetjük a feszültséget. Én futni szoktam, a bölcsek szerint jó a kiabálás, rúgás és harapás. A harapás az evéssel függ össze, egyfajta kompenzációként működik a stresszel szemben, a rúgás megjelenhet a sportban (pl. futball), a kiabálásban benne van az ének és zene is. Nem baj, ha kiabálunk. Persze nem káromkodásra gondolok, hiába mondják, hogy jó a düh csillapítására, az a tehetetlenség jele, hatékonyabb eszközökkel kell védenünk magunkat. Inkább zenéljünk, táncoljunk, de feltétlenül sokat mozogjunk. Mindenki találja meg a teste számára legjobb karbantartó sportágat!

Közkeletű felfogás, hogy a nők életében nagyobb szerepet játszanak az érzelmek. Ön szerint a hölgyek intelligensebbek emocionálisan, mint a férfiak?

kosa_erika_sikeres_nok.jpgAz érzelmek világa nem női terület, itt nincs helye a nemek közötti megkülönböztetésnek. A férfiakban ugyanúgy megvannak az alapérzelmek, mint a nőkben, más kérdés, hogy a cselekedeteikben hogyan nyilvánul meg: amíg a nő kirobbanóbb, kommunikációjában talán érzelemdúsabb, addig a férfi – főleg, ha rosszul érzi magát – lehet magába forduló, kommunikációja pedig visszafogottabb. Évmilliók szokásain alapszanak a különböző reakciók, ezért tűnhet úgy, hogy az érzelmi intelligencia inkább a nőkkel kapcsolatos. A napokban volt mozgalmunk első születésnapja, és örömmel töltött el, hogy ötven százalékban férfiakból állt a közönség. Lassan felismeri a közvélemény, hogy ezen a téren nincs szó megkülönböztetésről a két nem között.

Óvónőből lett sikeres üzletasszony, a leggazdagabb magyar nők közt tartják számon, de ma már inkább a tanítás, tudásátadás érdekli, megalapította a nevével fémjelzett akadémiát. Milyen különlegességeit emelné ki az intézménynek?

Az Akadémiát az adás szándékával hoztuk létre kollégáimmal, hogy továbbadjuk a stafétát a fiataloknak. Boldogan mondhatom, hogy a karrierem beteljesült, és megtehetném, hogy nyugdíjba megyek, pihenek, nevelem a két unokámat, segítek a családban, mégis néhány évet még szeretnék arra szánni, hogy a tudásomat, az „érzékemet”, amit képviseltem az üzleti életben, átadjam. A fiatalok képzését emelném ki, speciális módon támogatjuk őket: mentorházat csináltunk számukra, ahol nem kötjük össze a mentoráltat a mentorral, hanem platformot biztosítunk, hogy két-három hetente megismerhessenek egy-egy szaktekintélyt a pénzügyi-, gazdasági-, művész- és tudományos világból, akik kiselőadásokon adják át tudásuk esszenciáját. Most például Benkő Vilmos, a Speak Akadémia vezetője lesz a vendégelőadó; self brandingről, a nyilvános beszédről tart előadást. Az este arról szól, hogy a fiatalok jobban megismerhetik az előadó által képviselt területet és feltehetik kérdéseiket a többórás interaktív beszélgetés során. A témában fejlődni akaró mentoráltunk akár meg is keresheti az előadót személyre szóló tanácsért. Sok példánk van, hogy startup cégek ifjú vezetőit mentoráljuk, segítünk nekik a kapcsolatépítésben, nem utolsó sorban az egymással való jó viszony ápolásában. A felsőfokú intézményekben szakmát tanulnak, megismernek embereket, de utána, a munkahelyen kevés a találkozási platform, ahol szélesebb spektrumban ismerkedhetnének – Akadémiánk egyfajta meeting point-ként is működik. Száznegyven fiatal felkarolását tűztük ki célul a tizennyolc és harmincöt éves közötti korosztályból, jelenleg nyolcvan diákunk van. Nagy segítség lehet, hogy az Akadémia valamennyi rendezvényén – akár a Kezdj el tenni! programsorozatban is – díjmentesen részt vehetnek, ahogy az is, hogy bizonyos vállalkozásokat az Akadémia anyagilag támogat. Nagyon fontos a jövő generációjába invesztálni, ők viszik tovább társadalmunkat, nem mindegy, milyen példákat, értékeket kapnak kapaszkodóként.

Mennyiben és hogyan kap szerepet az EQ tanítása a Kósa Erika Akadémián? Milyen újdonságokra lehet számítani a képzésben?

Az Akadémia szakmai gárdája az érzelmi intelligencia tanításának keretében főleg a vállalkozói réteggel foglalkozik. Van kommunikációs- és referensképzésünk, cégekhez is járunk oktatni, prezentációkat tartani. Minimum hat, maximum tizenöt fős csoportokban dolgozunk, interaktív módon. Tizenöt kompetenciát vizsgálunk a többnyire egynapos programokon, mely során teljes ellátást biztosítunk. Coaching-termeinkben az után követés is megvalósulhat. Újdonságként a senior képzést említeném. Sajnos nem élünk örökké, tudatosan kell készülni az élet végére. Egy ideig hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni, holott már aktív korunkban, az ötvenes éveink elején hasznos volna elkezdeni előkészületeket tenni, hogy nyugdíjasan is minél értékesebbnek, tettre készebbnek, fizikálisan és mentálisan is egészségesnek érezhessük magunkat. Ráadásul hazánkban még nem a megfelelő mértékben épült ki ez a képzési terület, ami ösztönöz minket, hogy minél előbb megvalósítsuk idevágó terveinket.   

Apropó motiváció: honnan meríti az energiát és inspirációt arra, hogy útmutatással segítsen másoknak?

Ma is képzést tartottam egy vállalatnál az érzelmi intelligencia hatalmáról, és tele energiával távoztam. Feltöltenek az odaadóan, értőn figyelő hallgatók, akik nemcsak meghallgatnak, bármikor be is kapcsolódnak, beszélgetéssé alakítva az előadást. Harminc év alatt megtanultam észre venni, ha „veszik az adást” – nagyon motivál, mikor tapasztalom. A munkámon túl a családom tölti ki az életem. Amíg az üzleti életben dolgoztam, nyolcvan-húsz százalékban osztottam meg magam, őrülten építettem a karrierem, most ez az arány fifty-fifty, ideális a számomra. Mindig szerencsésen váltottam; jött egy hullám, észrevettem, felültem rá. (Egyébként mondhatjuk, hogy a kínálkozó lehetőség felismerésének képessége szintén összefügg az érzelmi intelligenciánkkal.) Ne a mának élj, hanem a mában! A holnapot nem ismerjük, a tegnapra már nincs hatásunk. A tapasztalatok visznek előre, ám mindig a jelent kell maximálisan megélnünk; itt és most azt, hogy egymással beszélgetünk. Mondtam az előadás végén a hallgatóságnak, hogy menjenek haza, és gyönyörködjenek az őszi falevelekben. Sokszor nem is vesszük észre, hogyan álltunk be a garázsba, egyszerűen otthon találjuk magunkat, az agyunk máshol járt, nem a vezetésen. Rengeteg dolgot csinálunk párhuzamosan, nem csoda, hogy felületes döntéseket hozunk – hibázunk, ha nem koncentrálunk. Persze nem könnyű megszervezni, hogy mindenre jusson idő, mérlegelni kell, mit és kit helyezzünk előtérbe – mintha a 21. században élni is meg kellene tanítani az embereket. Tisztában kell lennünk, mit üzen a testünk, milyen gondolatok járnak a fejünkben, hogy a megfelelő időben a megfelelő döntéseket hozzuk. Mindenkinek ketyeg az óra, használjuk ki a jelent. Megélni a pillanatot – szerintem ezt jelenti a boldogság.

Az interjú eredetileg a Sikeres Nők magazin 2018. novemberi számában jelent meg.

"MINDENNEK ÚGY KELLETT LENNIE, AHOGYAN LETT"

Interjú Kamarás Ivánnal

Kamarás Ivánnal először találkozom személyesen, a való életben legalább olyan jóképű, jó kiállású, ahogyan filmekben és más szerepeiben megszokhattam. Beszélgetésünkből az is kiderül, Iván tudatos, felelősségteljes, családcentrikus, érzékeny és – ugyan ki gondolná – félénk férfi.   

kamaras_ivan_foto_csaszar_balint.jpgOlvastam valahol, hogy gátlásos fiú voltál, aki majdnem rockzenész lett, de közbeszólt anyukád. Anyai szigor volt otthon? Ami nem lenne meglepő, hiszen édesanyád Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettpedagógus és tudjuk, a balettvilág szigorú.

Színésznek készültem, a rockzene is vonzott. Zenélni kezdtem egy iskolai zenekarban, közben jártam színjátszókörbe, de nem volt kérdés, hogy a Színművészetire jelentkezem. A zene a mai napig része az életemnek, a Vígszínházban sok zenés darabban játszottam, az Idegenek az éjszakában című szving-dzsessz koncertünkkel pedig lassan bejárjuk az egész országot. Félig-meddig a színházban nőttem fel, hároméves koromtól jelen voltam próbákon, hurcoltak ide-oda, öltözőkben, kulisszákban ténferegtem – korán megfertőzött a színházi élet. Egy percig sem volt kérdés, milyen jövő felé visz az utam, amikor színész lettem, úgy mentem a színházba, mintha hazajárnék. Szüleim biztos szakmai hátteret adtak véleményformálásukkal, kritikai érzékükkel, a hihetetlen művészi vénájukkal. Nagyon odafigyeltek rám, talán kicsit túlzásba is vitték a gondoskodást. De szigorúak is voltak, a két fiamon látom, mennyire: amint anyámék szigorúságával lépnék föl, egyből tiltakoznak, mondják, hogy „azért, mert téged szigorúan neveltek, még nem biztos, hogy minket is így kell.” Örülök, hogy a szüleim fegyelmezetté tettek, és megtanítottak a munka tiszteletére.

Meddig tartott a gátlásosságod, mikor és hogyan kezdődött, hogy a csajok bomlani kezdtek utánad? Vagy mindig is bomlottak?

Tinédzserkoromban nem mertem odamenni a lányokhoz, félszeg voltam. Nemcsak a csajozásban, mindenféle emberi kapcsolatomban, pályám elején még a színpadon is. Kitörni vágyás, ugyanakkor mértékletesség is van bennem. Alapvetően kerülöm a kényelmetlen helyzeteket, extrovertált műfaj a miénk, hatással van a gátlásosságunkra, félénkségünkre. Egyfajta terápia. Fejlődik a kommunikációnk. Bármiben jó lehetsz, ha eleget gyakorolod.

kamaras_ivan_edesanyjaval.jpgFiatalabb korodban drámát, novellát és verset írtál. Nem véletlen, hogy később egy hiánypótló műsorsorozatot csináltál Moblivers címmel.

Az M1-en ment, a Radnóti-emlékév apropóján készült, Seres Tamás rendezésében. Ötven Radnóti és ötven szabadon választott verset gyűjtöttünk össze, színészek mondták el mind a százat. Később csináltam a Vers M-et, mindegyik részt mobiltelefonnal vettem fel, még a korabeli technikával, nem HD-vel vagy 4K-val. Különböző szakmákból kértem föl szavalókat, a taxistól kezdve a vízvezeték szerelőn át Bárándy György ügyvédig. Horváth Charlie, Somló Tamás szintén szavaltak, azok szerepeltek, akikkel valamilyen kapcsolatom volt abban az időben. A taxis Cocteau-verset szavalt, a szeniorvilágbajnok díjbirkózó mindenes vízvezetéket szerelve mondta el a Még nyílnak a völgyben a kerti virágokat. Volt, aki karate formagyakorlatot mutatott be, miközben József Attilától mondott, és olyan is, aki Petőfi verse közben téglát tört. Egy vécésnénit is kameravégre kaptam János Vitéz részletekkel – furcsa műsor volt (nevet).

Sármos macsó hírében állsz, és ezt közösségi életed is alátámasztja. Profin kezeled a Facebookot, rajongók sokasága vesz körül a cybertérben is. Hogy indultál el az úton: barátaid, kollégáid biztattak, vagy egy ügynökség javaslatára vetetted bele magad a közösségi médiás szereplésbe?

2008-ban Anger Zsolt rakott föl a Facebookra, mikor a Figaro házasságát játszottuk a Vígszínházban. Anyámtól nem sokkal korábban kaptam egy laptopot, hogy bárhonnan tudjuk tartani a kapcsolatot – innentől datálódik a cyber életem. Menedzseremmel, Stern Évával való munkám is meghatározta az új irányvonalat, amit immár húsz éve konzekvensen követünk. De a sármos macsó, ahogy te fogalmazol, nem hangsúlyos, a humorra és az aktuális munkáimra fókuszálok.

kamaras_ivan_sport.jpgA médiában gyakran népszerűsíted a sportos, egészséges életmódot. Te magad is aktív életet élsz: jógázol, úszol. „Minden mentesen” táplálkozol, bioleveket iszol stb. Hogy jött az egészségtudatosság?

A sport szerves része az életemnek, ha kevés az időm, napi húsz percet jógázom otthon, ha belefér, elmegyek úszni. Két kilométereket szoktam leúszni. Gyógytornázom, hogy karbantartsam magam, és hogy a vázizmaimat megerősítsem. Két és fél éve derült ki, hogy laktóz- és gluténérzékeny vagyok. Amikor mondta az orvos, hogy életem végéig fog tartani, bepánikoltam, hogy mit fogok ezek után enni. Nagy volt a kontraszt a korábbi étkezésem között, el sem tudtam képzelni, hogyan fogom tudni beilleszteni a diétát az életembe. Meglepően hamar ráálltam a megfelelő étkezésre, és amióta tudatosan táplálkozom, kerekebb az élet. Húszévesen tombolunk – ami a csövön kifér –, nem foglalkozunk feltétlenül az egészségünkkel, hacsak valami erős hatás nem ér. Művészvilágban nőttem fel, a főiskolán láncdohányosok voltunk az osztálytársaimmal, hat-nyolc kávét ittunk egy nap. Ma már egészségtudatos hedonista vagyok, finom, de tápláló, jó ételeket és italokat viszek be a szervezetembe. A zöldség- és gyümölcslevek ivása a mindennapjaim része, már tíz éve fogyasztom a Dr. Steinberger termékeket, a márkának immár négy éve nagykövete is vagyok. A táncosoknak, színészeknek, akik a testükből élnek, a testükkel dolgoznak, a jó kondíció és megfelelő forma alapkérdés. Az idő előrehaladtával egyre jobban igyekszünk megőrizni egészségünket, gyakrabban nézünk tükörbe, és próbáljuk megtartani a formánkat, vonásainkat – közhely, de idővel tényleg olyan arcot kapunk, amilyent megérdemlünk. Tudatosan fordítok időt a mindennapokban az egészséges életmódra. Igényességet jelent, ha egészségtudatosan élsz, tested-lelked meghálálja a gondoskodást.

kamaras_ivan_szinesz.jpgPletykaoldalakon nem igazán látni téged, nem magánéleti botrányokból élsz.  

Hiszek a munkámban, nagyon szeretem csinálni. Nem kívánok a bulvárlapokból folyni, de az ismertségemnek jó oldala, hogy ha egy ügy mellé odaállok, annak súlya van. Olyan ügyeket választok, amelyek számomra is lényegesek, olyan partnerekkel dolgozom, akiknek törekvései egyeznek életstílusommal, vagy azzal, amilyen életmód felé törekszem. Ehhez alapvető a hitelesség.

Vígszínház-beli, illetve Pesti Színházbeli sikeres pályádat – többek közt Shakespeare, Csehov, Goldoni, Kleist darabjaiban játszottál – adtad fel a filmes karrier érdekében. Ráadásul 2009 óta Los Angeles és Budapest között ingázol. Megérte?

Nem adtam fel a színházat, csupán nem vagyok állandó tagságban a Vígszínházban. Kizárólag filmes karrierről sincs szó, hiszen sokféle színészi munkát csinálok. Például a korábban említett Idegenek az éjszakában című koncerttel idén áprilisban egykori anyaszínházamban, a Pesti Színházban is felléptünk. Amikor kikacsintottam Amerikába, itthon a filmszakma leszálló ágban volt, nem találtam annyi lehetőséget, mint most. Idén nyáron hat hazai produkcióban forgattam.

kamaras_ivan_gitar.jpgAz Idegenek az éjszakában elnevezésű koncerteden Sinatra és kortársai dalait adod elő. Két éve a New York Kávéházban én is láttalak, amint gitárral kísérve magad énekled a Rainbow című slágert – jól áll neked a szvingkorszak eleganciája. Mi a terved a projekttel?

Három formátumban létezik ez a produkció. Van egy zenekaros forma, ahol az Idegenek az Éjszakában Band kísér, egy szólógitárossal kiegészülve, illetve én is gitározom és persze éneklek. Van egy trió verzió, ahol két gitár egy zongora és ének felállásban játszunk, a harmadik változat pedig a két gitár és ének. A duófelállással felléptünk már öt-hatezer néző előtt, de kis klubkoncerten is. A zenekaros formáció nagyobb térben hangzik jól, a Budapesti Nyári Fesztiválon debütáltunk vele. A New York Kávéházban még a koncertsorozat előtt énekeltem, ennek már két és féléve, és szörnyen izgultam. A puding próbája volt, ahogy kiálltam egy szál gitárral. Rá kellett jönnöm, édeskevés, amit tudok, el kell kezdeni kőkeményen gyakorolni (nevet). Óriási élmény volt fellépni a különleges akusztikájú debreceni Református Nagytemplomban is, ahol adventi koncertet adtunk, de játszottunk nagy fesztiválokon, csodás szabadtéri színpadokon. A számok között saját történeteket, anekdotákat mesélek stand-up jelleggel, nem feltétlenül az előadókról, hanem arról, mit jelentenek nekem az előadott nóták, hol kapcsolódnak az életemhez. Kötetlen a légkör, de meg kell küzdeni a közönség figyelméért, főleg az idősebb korosztályért, hiszen ez az ő múltjuk, természetes, hogy elvárásokkal telve érkeznek. A következő koncertünk Győrben lesz, aztán rákanyarodunk a karácsonyi-szilveszteri időszakra, amikor még különlegesebb „jelentést” kapnak ezek a dalok. A My Way, a Fly Me To The Moon és a többi világsláger különösen kedvelt ebben az időszakban, hiszen valódi léleksimogatók.

kamaras_ivan_fiaival.jpgHa most visszamehetnél az időben, és találkozhatnál tinédzserkori önmagaddal, milyen tanácsot, útbaigazítást adnál neki?

Ugyanazt mondanám, mint amit a gyerekeimnek szoktam: vigyázzanak magukra. Mindennek úgy kellett lennie, ahogyan lett. Talán egy-két helyzetben másképp viselkednék. David Bowie mondta, hogy a kor olyan embert farag belőlünk előbb-utóbb, mint amilyeneknek mindig is lennünk kellett volna. Anyámmal rendszeresen beszélgetünk arról, miféle bölcsességet ad a kor, milyen irányba változik az ember. A régen nagy jelentőséggel bíró problémák elhalványulnak, relativizálódnak, újabbak jönnek a helyükre. Ahogy korban megyek előre, úgy érzem, színesebb az életem, a személyiségem is sokat gazdagodott. Bár lehet, hogy csak homályba vesznek az emlékek (kaján mosoly). A gyermeki lelkesedésem, a pozitivizmusom viszont megvan és arra törekszem, hogy meg is maradjon.

Az interjú eredetileg a Sikeres Nők 2017. októberi számában jelent meg.

(Fotók, a megjelenés sorrendjében: Kamarás Iván, Ridikül, nlcafe, Filmtekercs, kulturjunkie, 24.hu)

AZ ARTISTA ÚJRA DIVATBA HOZTA A DIVATOT

Interjú Imre Katival

Az első magyar divatkollektívát tizenhét éve alapították, azóta igazi legendának számít a hazai divatéletben. Az Artista márka állandó szereplője a bécsi divathétnek, a folyamatosan érkező ruhakollekciók mellett ma már a kiegészítők is meghódították a vásárlókat. Jelenleg Imre Kati, Stampf Katalin és Rácz Nóra alkotják a csapatot.

Az Artista mögött egy dizájnerközösséget találni. Kikből áll a csapat? Hogyan indult útjára a márka?  

1994 őszén, a főiskolai-, illetve mesterdiplomák megszerzése után hatan, divattervezők összeálltunk. Nem volt tőkénk, low budget divatbemutatóval kezdtünk. A modellek a körúton, az Örökmozgó mozi előtti zebrán mentek át mikor a lámpa zöldre váltott, és a következő zöldjelzésre jöttek vissza, a moziban öltöztek át. Felbuzdulva a sikeren, mindjárt csináltunk egy másik bemutatót a Gellért Fürdő aulájában. Nagyjából nyolcszázan jelentek meg, pedig csak plakáton hirdettünk, nem volt Facebook, sem internet vagy kereskedelmi csatorna. Artista márkanév alatt szerepeltünk, a közös lógó mellett a saját nevünk is rákerült a ruhákra. Mindegyikünk egyenként tíz-tizenöt öltözékkel készült, amiből összejött egy nyolcvan-kilencven darabos kollekciót. Hiába az elkülönülés, a hat kollekció összeforrott: egy műhelyben, egy inspirációs szál mentén folyt a munka. Ezt a felállást, ezt a fajta műhelymunkát ma már sehol nem látom.

Hol volt lehetőség divateseményen megjelenni? Hol lehetett kapni a márka ruháit?

Független lelkes szervezők (például Szigeti Szilvi) számos divatperformance-t rendeztek, többek közt a Műcsarnokban és az Iparművészeti Múzeumban. Megengedhettünk magunknak egy-egy szezonális, saját szervezésű bemutatót is. Akkori menedzserünk segítségével szponzorokat szereztünk, fizettük a modelleket. Csatlakozott egy angol befektető, támogatásával nemzetközi irányt vettünk. A márka brit piacon nem lett igazán sikeres, mert befektetőnk nem nagyon értett a nemzetközi márkaépítéshez, viszont Ausztriában már a 90-es években megvetettük a lábunkat, és azóta szezonálisan részt veszünk a bécsi divateseményeken. Van már egy divatüzletünk is ott. Itthon 1994-ben nyitottuk meg első üzletünket a Petőfi Sándor utca egyik kapualjában. 1995-től egy Párizsi utcai udvarban kávézó és ruhaüzlet viselte a nevünket. Hatalmas helyiség volt: százötven négyzetméteres üzlet alul, fölötte ugyanekkora kávézó. A két szint között lyukat vágtunk a födémbe, hogy át lehessen járni a „különböző művészeti ágak” között. A kávézót csendes, szolid kulturális térnek képzeltük, ahol irodalmi esteket tartunk, de annyira népszerű lett, hogy hamarosan a főváros egyik elhíresült éjszakai szórakozóhelyévé változott. Nem tudtunk bezárni, hajnali kettőig-háromig nyitva volt a ruhaüzlet is. Érdekes színfolt volt, a kávézókról szóló budapesti kalauzban is feltüntetik. Két év után végleg be kellett zárni, mert a lakók panaszkodtak a zajra, de sokan szívesen emlegetik.

Az Artistát a klasszikus stílus újragondolása, a meglepő részletek, a különleges anyaghasználat, a fekete-szürke színek dominálása jellemezi. Annak idején leginkább az „alternatív” jelzővel illették. Hogyan változott a dizájn az idők során?

Eleinte a sokszínűség és egyediség mentén haladtunk. Boldogok és fiatalok voltunk, az értékesítés nem volt elsődleges szempont. Persze örültünk a befolyt pénzeknek, de szinte az egészet visszaforgattuk. Az volt fontos, hogy minél több produktumot hozzunk létre, minél több kreativitást szórjunk ki magunkból a világba. Mindez sokáig megfelelt, de mikor jött az angol befektető, más irányba mentünk – az egyedi artista műalkotásokra általában nem voltak vevők a befektetők. Felmerült az igény, hogy csináljunk közös kollekciót, ne egyesével tervezzünk – Artista Classic néven hoztuk létre – a meglévő mellé – az új vonalat. Ez egy tanulási folyamatot indított el. Elkezdtünk különböző méreteket is gyártani. Sokszor kellett változtatni a dizájnon, mert nagy méretben nem mindig mutattak jól a számunkra kedves darabok. Az anyagvásárlás is változott. Itthoni anyagcégektől vásároltunk, később azonban – mivel megrendelésre kezdtünk dolgozni, és utángyárthatónak kellett lenni – nagy európai textilgyáraktól rendeltünk. Egy évre előre dolgozunk a mai napig. Az Artistára még mindig jellemzők a korábbi stílusjegyek, az alternatív jelző most is megállja a helyét, csak letisztultabb lett a dizájn. Önmagunkból nem vetkőztünk ki, de kicsit lenyugodtunk. És jobban odafigyelünk a minőségre. Fontos lett, hogy az Artista ruha ne csak kreativitást, individualitást és extravaganciát jelentsen, nyugodt eleganciát is nyújtson viselőjének a mindennapokban. Tiszteljük a klasszikus, tradicionális szabásvonalakat, melyeket gyakran elvonatkoztatunk és párosítunk egyszerű, olykor távol-keleti vonalakkal, létrehozva a városban élő, független nő ruhatárát.

Mi inspirálta akkor, és mi motiválja ma a társaságot?

A képzőművészet, a festészet fő inspirációs forrás. Például táskáink illusztrációi mind képzőművészek alkotásai. Nem akarunk a tömegtermelés irányába elmenni, a Non growth! (Ne növekedj!) szellemiségünk része. Igyekszünk megtalálni az egyensúlyt a növekedésben. Alapvető számunkra a környezettudatosság: valamennyien – a varrónőket is beleértve – szelektíven gyűjtjük a szemetet, sőt, a direkt újrahasznosítás elvét valljuk, és vidékre hordjuk a komposztot. Jelenleg hárman képviseljük a márkát, mindnyájan jógázunk, közel áll hozzánk a keleti gondolkodás, a kertészkedés, a vidéki élet. Érdekel minket, hogy mi lesz a Földünkkel, hová tart a világ. Filozófiánk a kezdetektől beépült a kollekciókba.

Az interjú eredetileg a Glamour 2017. októberi számában jelent meg.

(Fotó: Imre Kati, a fotón középen)

HELLÓ, KENGURU!

Interjú Mayer Balázs Kenguruval

Polgári neve talán keveseknek mond bármit, pedig Mayer Balázs igazi budapesti legenda. A kilencvenes évek éjszakai életének lexikonában külön fejezetet érdemelne az alakja, ahogy a modern divat történetében is.

A Kenguru-kreációk nemcsak a hazai partik sztárjai voltak, a tervező nemzetközi szinten is ismertnek számít, a legendás Fashion TV több alkalommal bemutatta kollekcióit.

A rendszerváltozás utáni időszak meghatározó divattervezőjeként hogy emlékszel vissza a hazai divatélet felpezsdülésére? Hogyan indultál el a pályán?

A szakmát 1994-ben, pólók tervezésével kezdtem. Fekete alapszínre ezüstmintákat találtam ki. Ez a kombináció éppen trend volt Nyugaton, segített, hogy felfigyeljenek a munkámra. Exkluzív felkérést kaptam, hogy csináljak a pólókból kollekciót, és mutassam be a Fortunában. A klub kifutóján péntekenként híres külföldi márkákat – Chevignon, Kookai stb. – lehetett látni, olyan extra programokkal, mint a Hajas- és Zsidró haj-show. Az első bemutatókat baráti segítséggel rendeztük meg, hihetetlen csapat jött össze! Marlon Ungaro Extravaganca New Yorkban élt, cirkuszban dolgozott, transzvesztitaként performance-okat adott elő, Angéla rendszeresen fiúruhában indult el otthonról, a Nyugati Pályaudvaron öltözött be lánynak. De megemlíthetem Maróy Krisztina és Mándy Zsófia modelleket is. Zsófi a barátnőm volt, jó sok modellt ismert. Barátnőjének, Krisztának a barátja, Richweisz Péter tehetséges fotós, ő készítette az első komolyabb képeket a kollekciómról, különleges látásmódja iránymutatónak számított. Jelentős underground-élet folyt, partiszervezők bontogatták szárnyaikat. Acid-partikkal kezdődött, de akkor jött be szinte az összes ma létező zenei irányzat: techno, drum and bass, rave, jungle. A számomra meghatározó goa szintén kezdett terjedni – goapartik szervezésébe fogtam.

Volt akkoriban a divattervezők közt együttműködés? Figyeltétek egymás projektjeit? Kik voltak rád hatással?

Király Tamás nagy hatással volt, korán hallottam róla, ráadásul, 1992 környékén együtt dolgozhattam vele több projektben. A divattervezők nem voltak ismertek, csak páran, fiatalok tudtunk egymásról. Körünkben volt többek közt az Artista csapata, Zoób Kati. Náray Tamást mint divatbemutatók szervezőjét ismertük, önálló kollekcióval 1997 körül jelentkezett. A 80-as évektől alkotó generációról fogalmunk sem volt – fiatalok és idősebbek között nem volt átjárás. Nagy nemzetközi – főleg francia és olasz – tervezőket tekintettem példaképnek: Jean-Paul Gauthier-t, Yves-Saint Laurent-t, Pierre Cardin-t. 1994 januárjában néhány hetet New York-i barátomnál töltöttem. Olyan erősen hatott rám a hangulat, a rengeteg üzlet és divatirányzat, hogy ott és akkor megrajzoltam a Kenguru-logót.

Elejétől fogva kreációid a Kenguru márkanév alatt szerepelnek, téged is így becéznek.

A 87-es szilveszteri bulin egyik barátomtól kaptam a becenevet. Szerinte úgy táncoltam, ahogy egy filmben a Kenguru néven szőnyegre lépő bokszoló, akinek annyi a jelenete, hogy bemegy a ringbe, és kiütik. Azokban az években ismerkedtem meg rengeteg haverral, a Vörösmarty téren és a Felszabadulás téren (ma Ferenciek tere) bandáztunk minden nap. Megláttak, és jött a „helló, Kenguru!” – hamar rám ragadt, ezzel a névvel azonosítanak.

Az avantgard és underground jelzőket használják a munkáidra legtöbbször, de militaris elemeket is találni nálad – elnézve a mai divatot, megelőzted vele a korodat –, a 90-es években készült divatfotóid futurisztikus, sci-fibe illő formákról is tanúskodnak. Nekem a Balde Runner ugrott be az egyik szettről, amit egy ázsiai modell viselt. Hogyan jellemeznéd a stílusod?

Folyamatosan változott, volt heavy metalos, indiai ihletésű stb. – próbáltam egy-egy korszakra vagy témára felfűzni a bemutatót. Meghökkentést keltettek lakk-és műszőrme kreációim. Filmezni kellett volna 1994. december 16-án a Fortunában a közönség döbbent arcát – mondjuk erről van is tévés felvétel (nevet). Kedvelem a terepanyagot. New Yorkban már terepben jártak, bevásároltam hat-nyolc színben, a következő divatbemutatóra abból készültek a ruhák. Nálunk főleg sötétzöld-barna-fekete árnyalatút lehetett látni, nekem volt belőle kék, piros, zöld, sárga – amilyen színt csak el lehet képzelni. Rendszeresen jártam New Yorkba, Londonba, figyeltem az ottani tervezőket, dizájnerüzleteket, később lehetőségem nyílt kollekciómmal részt venni kinti divateseményeken. Utazásaim inspiráltak, segítettek egyedi arculatot találni. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a 90-es évek közepén sikk és kuriózum volt Kenguru-ruhában megjelenni a partikon.

Annak idején hordtál egy ikonikussá vált kétszarvú, amolyan „ördögös” sísapkát.

Gaulthier egyik sapkája ihlette. Hasonlóan ördögsapka volt, másmilyen kivitelben. „Kétszarvúm” az első darabokkal jött ki – és micsoda döbbenetet keltett! Rasztafrizurámat is állandóan megbámulták. Izgalmas volt kvázi úttörőként részt venni a hazai divatéletben!

Mikor térsz vissza tervezőként?

Mostanában nem volt időm foglalkozni ezzel, minden energiámat a Budapest Fashion Week szervezése köti le. Tervezni csak szívvel-lélekkel, maximális odafigyeléssel lehet. Célom, hogy kijöjjek új kollekcióval, szeretném eljuttatni a márkát a húszévesekhez, miközben korábbi vásárlóimról sem feledkezem meg.

Az interjú eredetileg a Glamour 2017. októberi számában jelent meg.

(Fotó: Recorder)

ANYA-LÁNYA DIVATBIRODALOM

Interjú S. Hegyi Luciával és Sümeghy Claudiával

Ki mondta, hogy a magánélet nem keverhető a munkával? Mindenesetre vannak üdítő kivételek. Például, ha harmonikus, inspiráló élettér alakul az otthon és munkahely egybeeséséből. Esetünkben anya és lánya szomszédok, egy épületben, együtt vezetik a lassan harminc éves, töretlen sikerű divatházat, a Luan by Luciát. Életük nemcsak jó példa a kivételes helyzetre, hanem példaértékű anya-lánya munkakapcsolat is – S. Hegyi Luciával és Sümeghy Claudiával beszélgettünk.     

Claudia, törvényszerű volt, hogy édesanyád nyomdokába lépj?

sumeghy_claudia.jpgClaudia: Kezdetben nem akartam divattal foglalkozni. Kiskoromtól a szervezés és a pénzügyek érdekeltek, közgazdásznak tanultam, nemzetközi kapcsolatok szakon, az egyetem mellett gazdasági vonalon dolgoztam különböző cégeknél. Öt év után specializálódni akartam, beiratkoztam a Mod’Artra. Addigra már bevontak a vállalkozásunk pénzügyeibe és szervezési folyamataiba. Szerettem volna jobban megismerni a divatipart, de világos volt, hogy a marketingkommunikáció, a PR, a közösségi média, illetve a stratégiai márkaépítés lesz az én asztalom, ezeken a területeken amúgy is erősíteni kellett a divatházat.

Lucia, jelenleg milyen munkamegosztás szerint dolgoztok Claudiával?

Lucia: Claudia a brandmanager, ő határozza meg az üzletágak stratégiáját. Én foglalkozom az egyéni ügyfelekkel és a szakmai gyakorlatos diákjainkkal. Nemcsak a szakmát tanítom nekik, odafigyelek a lelki fejlődésükre is. Kapcsolatot ápolok a partnerekkel, személyes konzultációkat tartok, stílustanácsadással foglalkozom, és viszem az haute couture részleget. Az elmúlt huszonöt évben kreatív káoszban dolgoztam, Claudia öt év alatt segített kialakítani egy átlátható rendszer.

Mi számodra a legfontosabb, amit a lányodtól tanultál meg a közös munka során?

Lucia: Hit, alázat, ősbizalom. Hitet abban, hogy a gyereked valamiben bölcsebb lehet, nagyobb tudással bírhat, mint te. Amikor Claudia az egyetem mellett dolgozott, láttam, hogy kialakult az értékrendje, maximálisan megbízhatok benne. Munkáján érződött az alázat és a türelem. A tudatos, felelősségteljes felnőtté válásban segíthette, hogy kicsi korában is egyenragú partnerként kezeltem. Nyári szünetekben dolgozott; fodrászkodott, takarított, hoszteszkedett, a varrodánkban is besegített. Nem derogált neki a munka, mindig szerette magát kipróbálni valami újban. Én is ilyen voltam. Tizennyolcéves koromtól sokféle feladattal próbálkoztam, míg rájöttem, alkalmatlan vagyok alkalmazottnak, vezetőtípus vagyok. Erre Claudia is rájött. Két dudás egy csárdában nem férne meg, ha nincs bennük szeretet és bizalom egymás iránt – ez lehet az eredményes munkánk titka.

Mit tartotok a legjobbnak és mi a legnehezebb a közös munkahelyen?

s_hegyi_lucia_ferjevel.jpgLucia: Nincs igazán nehézség, mert amit elhatározunk, azt következetesen végig visszük, a másik tiszteletben tartásával. Kommunikációban fordul elő fennakadás, mert családi vállalkozásoknál nem mindig lehet jól időzíteni. A fontos információkat szeretném gyorsan átadni, Claudia nem biztos, hogy épp befogadó rá, ha valami más foglalkoztatja. Megértő próbálok lenni, de nem mindig megy könnyen. Idősebb vagyok, vehemens és impulzív. Ő türelmesebb, strukturáltabb, üzleties gondolkodásának köszönhetően jobban látja, mi az, ami ráér, mi az, ami valóban fontos.

Claudia: Sokban hasonlítunk és jól ismerjük egymást – szerintem ezért nincs igazi konfliktus köztünk. Mindig meggyőzhetők vagyunk, tudjuk a másikról, hogy a maximumot nyújtja, egyikünk sem ellenőrizgeti a másikat. Anya nem feltétlen csak a szakértelmet tiszteli, a munkához való hozzáállást is. Ő gyakran a megérzéseire hallgat, én inkább analitikus fajta vagyok. Szerintem azért vagyunk kölcsönösen könnyen meggyőzhetők, mert nekem is vannak intuícióim, és neki is van elemző, objektív oldala – jól kiegészítjük egymást. Elmondja a megérzéseit, én pedig hiszek bennük, annak ellenére, hogy kutatok, olvasok, utánanézek. Mind ehhez összhangban, szinte szimbiózisban kell lennünk.

Lucia, mi az, amiben lányod a legnagyobb segítséged?

Lucia: Kreatív, intuitív, a természet feletti síkokat figyelembe vevő személyiségnek tartom magam. Sokaknak nem vagyok mindig érthető. Claudia le tud „fordítani”. Érzékelek valamit, kezdem mondani, és ő azonnal veszi a lapot. Ha egy másik munkatársamnak mondanám a jövőre vonatkozó elképzeléseimet, nem értené, miről beszélek, hiszen a jelenben annak még nyomát sem látni.

Claudia: Sok mindenben igyekszem segíteni: összefoglalom a főként angolul elérhető szakmai anyagokban szereplő információkat, vagy intézem a közösségi médiával kapcsolatos teendőket. Erre a feladatra van egy munkatársunk is, de eleinte én csináltam. Nálunk minden úgy épült föl, hogy az elején magunk csináltuk, csak akkor delegáltuk, ha a legapróbb részleteket is ismertük. Az alkalmazottak sem állnak úgy hozzám, hogy „na, ő a főnök gyereke”. Magabiztossá tesz, hogy mindazt meg tudom csinálni, amit elvárok másoktól. Az akadémiát én indítottam el, ezzel bővítettük a gyakornokképzést, ami anya vezetésével már évtizedek óta működik. Kialakítottunk egy kurzuspalettát, igyekeztünk minél koherensebb brand-et építeni az oktatási üzletágból.

Közismerten nem a divatvilágban megszokott szellemben dolgoztok. Mesélnétek erről?

Claudia: Sokan furcsának találják a holisztikus hozzáállásunkat, van, hogy össze is keverik az ezoterikussal. Holott ez annyit jelent, hogy az emberrel egészében foglalkozunk. Nem is gondolnák, hány vezérigazgató, hány racionális, materialista ember jár jósnőhöz, pránanadizni vagy thetahealingre. Az emberek keresik önmagukat, igényelik, hogy a kérdéseikre válaszokat kapjanak, kötődni szeretnének valakihez, akiben hisznek. Mi ezzel évtizedek óta foglalkozunk. Létrehoztuk a Luan Lélek-Forma Stúdiót, ahol például csoportos jógaórákat- és olyan egyéni foglalkozásokat kínálunk, mint a kineziológia, masszázs vagy pszichotréning.

s_hegyi_lucia.jpegLucia: Folyamatosan dolgozunk magunkon és környezetünkön, mi is járunk foglalkozásokra. Mert először magunkon kell kezdeni a személyiségformálást. A soul branding megvalósítására törekszünk, ami annyit tesz, hogy a legjobb personal brand az önazonos, boldog ember. A diákokat is ebben a szellemben oktatjuk. Néhányan önbizalomhiánnyal, önértékelési problémákkal érkeznek, de két-három hónap alatt megváltozik az egész személyiségük. A divat érdekes, kreatív nyelvén könnyebben meg lehet oldani a személyiséggel kapcsolatos problémákat. Aki verbálisan nem jól kommunikál, az alkotáson keresztül megnyílik. Az akadémia ars poeticája, hogy nem erőltetjük a divattervezést vagy, hogy valaki mondjuk styliste legyen. Hosszútávon nem lesz boldog, aki olyan szakmában dolgozik, ami nem neki való. Mielőtt bárki vehemensen beiratkozna egyéni kurzusra vagy haute couture képzésre, egyhetes orientációs, szintfelmérő héten vesz részt, és irányított feladatok mellett kielemezzük, való-e neki a választott divatszakma.

Energikus, dinamikus, mindig megújulni kész a márka, és ez nemcsak a kollekciókra igaz. Beszéltetek a Lucia Divatakadémiáról, a Luan Lélek-Forma Stúdióról, de van kozmetikátok, szerveztek nyaranta gyerekeknek divattábort is. Mivel folytatjátok a sort?

Claudia: Van egy újfajta energia a családban: tavaly megszületett Elin Inez, férjemmel közös kislányunk. Anya meg édesapám nagyszülői szerepbe léptek, egészen átformálja őket. A levegőben van a babaenergia, a gyerekekkel való foglalkozás igénye. A ház legutóbbi divateseményén a második vonalunkat, az LBL legújabb kollekcióját mutattuk be – az LBL élére minden évben másik iskolában végzett divattervező párost kérünk föl, hogy gyakorlati tapasztalatszerzésként tervezzenek két kollekciót a fiatalabb generáció számára –, az idei anyák napja és gyereknap közé esett, amire anya-lánya rendezvényt találtunk ki. Mindenkit az édesanyával együtt hívtunk meg. Az egyik szobát berendeztük játszóháznak egy-két éves körüli babáknak. Egészen más energiákat lehetett érezni, mint ami fashion event-en megszokott. Családias, önfeledt, gondtalan együttlét volt. Nagymamák, anyukák és a babáik – együtt, szép ruhák közt.

Az interjú eredetileg a Glamour 2017. októberi számában jelent meg.

(Fotók: OVB Vermögensberatung, designhet.hu, Luan by Lucia)

 

A YOUTUBER, AKI ORSZÁGOKAT KÖT ÖSSZE

Interjú Dragos Karinnal

karinn_dragos.jpgDragos Karin idén elnyerte Az év közösségi média sztárja díjat a Glamour of the Yearen, nem is váratlanul, hiszen beauty-videóit már milliók látták a YouTube-on.

Körülbelül négy éve tetted föl első videódat a Youtube csatornádra, mára az egyik legnépszerűbb magyar női vlogger lettél, munkádat pár hete Glamour-díjjal jutalmazták. Mi motivált, hogy elkezd a videózást? Mennyire ment könnyen az indulás?

Hobbinak indult: szeretek sminkelni, gondoltam, megmutatom másoknak is, hogyan csinálom. A kíváncsiság is motivált, hogy kipróbáljam magam valami újban. Hosszú ideig gondolkoztam, elkezdjem-e, sok idő telt el az ötlettől a megvalósításig.

karin_nagykaroly.jpgRomániában élsz, a magyar határhoz közeli Nagykárolyban. Talán a többnyelvűséged magyarázza, hogy kezdetben angolul készítetted a videókat. Miért váltottál egy idő után magyarra?

Magyar az anyanyelvem, ezen a nyelven kezdtem el először beszélni, otthon is magyarul beszélünk. Viszont román iskolába jártam, az óvodától kezdve, románul is érettségiztem. Mivel beszélem az angolt, logikusnak tűnt, hogy ezen a nyelven kezdem – az internetről van szó, több emberhez lehet eljutni. Ugyanakkor az angol nyelvű piacon nehéz „kitörni”. Pár év múlva rájöttem, érdemesebb lenne románul vagy magyarul folytatni, és kisebb célcsoportot megcélozni, cserébe esetleg nagyobb lenne az igény a videóimra. A magyar mellett döntöttem, ezen a nyelven érzem magam leginkább természetesnek. Debrecenben szereztem közgazdász diplomát, az ottani barátaim, akik közt vannak bloggerek, szintén javasolták, hogy magyarul próbálkozzam, mert szerintük lenne rá kereslet. Mixeltem a két nyelvet, de mostanában szinte csak magyarul videózom.

kari_dragis_sminkverseny.jpgMosolyogva fogadod, hogy sok követőd hiszi, hosszú ideig éltél Amerikában. A hiedelemnek oka lehet a jó angolságod mellett a NYX Awards sminkversenyen megnyert, első helyezettnek járó Los Angeles-i út, amit egyébként be is mutatsz, de épp úgy magyarázza videóid színvonala. Honnan merítesz ötleteket? Kik inspirálnak?

Nincsenek konkrét forrásaim. Ha hiszed, ha nem, nem szoktam magazinokat vásárolni, pedig sokan mondják, hogy onnan szerezik az inspirációkat. A közösségi médiából szoktam ötleteket meríteni, például a Pineterestről. Általában nincs előre megtervezve a videók témája, spontán jön, ahogy hozza az élet vagy az aktuális trend.

Milyen témájú munkáidat nézik legszívesebben?

Nehéz meghatározni, sokrétű a követőim tábora. Egyesek az outfites, mások a sminkes videóimat nézik szívesebben, sokan kedvelik a személyesebb hangvételű videókat is. Leginkább talán a vlog típusúak népszerűek. Ezekben megmutatom egy napomat, nem előre meghatározott témákról beszélek, természetes közegben történik a filmezés. Ráadásul ekkor érzem magam legközelebb a követőkhöz: úgy beszélek a kamerába, mintha velük beszélnék – akármilyen furán hangzik is.

karin_unboxing.jpgMennyire lehet a youtuberkedésből megélni?

Szerintem bevételi forrás is lehet a Youtube videók készítése, de nehéz elérni ezt a szintet. A nagyobb cégek rájöttek, hogy érdemes velünk, youtuberekkel együtt dolgozni, mert sokkal könnyebben eljut az üzenet a célközönséghez, gyakran vesznek rólunk példát a követőink. Persze oda kell figyelni, hogy ne vállaljunk el bármit, az nem lenne hiteles. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy őszinték maradhassunk. 

karin_ecsetek.jpgMit szeretnél elérni a közösségi médiában? Mik a terveid a közeljövőre? Esetleg a nézőszám növelése érdekében visszatérsz az angol nyelvhez?

Imádok videózni, ha rajtam múlna, soha nem hagynám abba. Lehetnek körülmények, amikor háttérbe szorulna, mondjuk gyerekvállalás miatt, de egyelőre így folytatom. Olyanfajta kitűzött célom, mint például az, hogy érjük el az egymilliós feliratkozószámot, nincs. Csinálom a dolgomat, és várom, mit hoz a jövő. Már eddig is sok olyan lehetőséget kaptam, amire soha nem gondoltam volna. Jelenleg ez a munkám, és ennél jobbat el sem tudok képzelni!

Karin csatornája: https://www.youtube.com/user/KarinDragos

(A fotók Karin tulajdonában vannak.)

Az interjú megjelent a Glamour 2017. július-augusztusi számában.

A LÁNY, AKI VIDEÓIBAN A VALÓDI ÉLETÉT MUTATJA

Interjú Hédinkével, alias Szabó Hédivel

hedinke.jpgLust for Luster by Hédinke néven divatblogot vezetsz több, mint két éve. Innen egyenes az út a youtuberkedéshez, vagy nem volt olyan egyszerű belevágni a videók készítésébe? Szerepe lehet, hogy jelenleg a BME kommunikáció- és médiatudomány szakán tanulsz?

A blog eredeti neve Lust for Luster, a by Hédinkét azért tettem hozzá, hogy felismerhető legyen, később mindenem Hédinke név alatt fut majd. Nem törtem sokat a fejem, elkezdjem-e a videók készítését, a megvalósítás tartott több időbe, beszerezni a technikai eszközöket. Nem vagyok lámpalázas, jártam drámatanfolyamra, élvezem a szereplést, főleg, ha magam gyártom hozzá a tartalmat. Hogy a BME-n tanulok, hasznos, de nem sokban járul hozzá.

Meg mered mutatni magad kevésbé előnyös helyzetekben is, például otthoni cuccban, smink nélkül vagy éppen elkenődött sminkkel.

Lejárt már, hogy mindent szépnek és tökéletesnek mutatunk, úgysem hiszi el senki. Mivel mi, youtuberek az életünk nagy részét – amit szeretnénk – megosztjuk a közönséggel, várható, hogy nem minden fenékig tejfel. Néha hülyén nézünk ki, néha viccesek vagyunk.

hedi_digital_hungary.jpgHovatovább: kamera előtt leborotváltad a szemöldököd!

Annyira nem is tartottam bevállalósnak a szemöldökborotválást, mint amennyire felkapták. Kicsit azért gondolkoztam, hogy – basszus, mi van, ha most két hétig hülye fejjel kell kinéznem? –, de csak két hét, na bumm, nem történik semmi. Motivált, hogy egy általam kedvelt amerikai youtuber, Jenna Marbles ezt már korábban megtette: gondolta, milyen vicces lenne, ha minden nap más szemöldököt rajzolna magának, és leborotválta. Néhány hónap múlva a videóiban már ugyanúgy nézett ki, mint előtte. Sosem titkoltam, hogy Jenna példával jár előttem a videóival. Nem beauty youtuber, beauty blogger, ő csak egy lány, aki szereti megosztani a hülyeségeit a Youtube-on. Nekem ez sokkal szimpatikusabb vonal, mint a szimpla beauty-s. Nem azt csinálom, amit ő, engem érdekel a sminkelés és a divat, csak nem ennyiben merül ki a személyiségem – szeretném, ha ez kiderülne a nézők számára.   

hedi_youtube.jpgA social media hobbi, vagy meg is tudsz belőle élni? Mi a módja, hogy bevételed legyen a videókból?

Monetizáljuk a videókat, vagyis a benne lévő reklámokból, melyek a videók előtt vagy alattuk futnak, pénzt kapunk. Ez Magyarországon elenyésző, szerintem itthon ebből senki nem él meg. Leginkább a szponzorok segítségével lehet megélni belőle, találni kell megfelelő támogatókat. Egyelőre dolgozom és suliba járok, de félév után nem is számítottam rá, hogy a youtuberség pénzt hoz – nem ez az elsődleges szempontom, de nem mellékes.

hedi_hedinke.jpgMit jelent neked a youtuberség?

Általában nem tudják, hogy ha valaki youtuber, az nem jelenti, hogy minden részletet megoszt az életéből. Mi döntjük el, hogy mit akarunk megmutatni. Leggyakrabban a boldog, vidám élményeinket vesszük videóra, de ez nem egyenlő azzal, hogy tökéletes az életünk. És az, hogy videózunk, azt sem jelenti, hogy nem csinálunk mellette mást. Én például 30 órában dolgozom, és suliba is járok, nehéz összeegyeztetni, de valahogy megcsinálom, és szerintem a legtöbb youtuber így van ezzel. Nem a lábunkat lógatjuk és kamerázgatunk egész nap. Szeretnék mást is mutatni a beauty-n és a fashion-ön kívül, hogy kiderüljön, én nem egy kistükörben magát nézegető emberke vagyok, hanem lehetek vicces, szomorú, vagy amikor éppen rossz napom van a munkában, teljesen átlagos is. Furcsa még a hozzáállás a youtuberekhez, de szerintem hamarosan változni fog, mert egyre többen vagyunk és egyre jobb minőséget állítunk elő. Hamar sikereket értem el a videózással, hobbi mellett referenciává is vált. Például a social médiás munkáim alapján kaptam állást egy kreatív ügynökségen, ahol szintén közösségi oldalakkal foglalkozhatom. A hobbi és a referencia mellett – nem ezzel tervezem a jövőmet, szeretek több lábon állni –, jó lenne, ha pénzt is kereshetnék vele. Akkor az lenne a munkám, amit legjobban szeretek csinálni!

Hédinke YouTube csatornája: https://www.youtube.com/user/szhedi

Az interjú megjelent a Glamour 2017. július-augusztusi számában.

(A fotók tulajdonosa Szabó Hédi.)

NÓRA ÉS A JÓ NŐK

Interjú Takács Nórával

takacs_nora_glamourgala.jpgTakács Nóra 2013-ban elnyerte Az év műsorvezetője díjat a Glamour Women of the Year-szavazáson. Hétköznapjairól és a közösségi médiás munkájáról beszélgettem vele a Glamour magazin számára, a 2017. július-augusztusi számba. Terjedelmi korlát miatt az interjúnak csak a fele jelenhetett meg, most közre adom a teljes anyagot.

Az elsők közt kezdted a hazai videóblogolást a találó címen futó Hogyan legyek jó nő? sorozattal. Ötperces női praktikákat mutatsz be olyan lelkesedéssel, hogy még a hagymás-csilis arcpakolást is utánad csináltam (na jó, ez a tipp pont nem szerepelt). Modellkedés után hogy jött a videózás? Hogy született az ötlet, hogy nőknek adj tanácsot?

A modellkedés hirtelen ért véget. Stylist ismerősöm hívta fel a figyelmem két induló tévécsatornára, a Lifenetworkre és Ozonenetworkre, ahol fiatal arcokat kerestek – megpróbáltam. Nem voltam valami ügyes a castingon, de mondták, hogy kameraképes vagyok, a többit megtanulom, jó leszek, csak még csiszolni kell. Így lettem időjárás jelentő. Nem volt nagy váltás, de 25 évesen úgy gondoltam, a modell-karrier véges, és nem feltétlen lesz belőlem Palvin Barbi, bár jól szórakoztam és sokat tapasztaltam. takacs_nora_fem3.jpgBekerültem egy TV2-ős múlttal rendelkező, hozzáértő csapatba, ami segítség volt az indulásnál. Tapasztalt kollégáim megdicsértek, hogy mertem kérdezni. Tanácsolom is a kezdőknek, hogy merjenek kérdezni, nem szégyen nem tudni az elején. Mire belerázódtam a kamera előtti szereplésbe, a saját gyártású műsorunk véget ért. Szerencsére a csapatot nem eresztették szélnek, a csatorna internetes lába lehetőséget adott, hogy folytassuk. „Back to the basic”, a napos-felhős évek után jöhetett ismét a szépségápolás.

Láttam Youtube-on külföldiektől „otthonszépítkezős” videókat, először nem is értettem, miről van szó, viszont hiába telítődtem a szépségápolással, le tudtam ülni és nézni hosszú percekig mondjuk egy brazil lányt, milyen arcpakolást próbál ki. Gondoltam, ez olyasmi, ami másokat is érdekelhet. Mondtam az ötletet főnökeimnek, ők nyitottak voltak, csináltunk egy pilot adást. Vicces volt, ahogy kitaláltuk a műsor címét, majd’ két hétig gondolkodtunk: legyen ez-az, sikk, lakk. A producer mondogatta, hogy rímelnie kell arra, amiről szólni fogunk: hogyan legyél jó csaj? Annyit mondta, hogy a Hogyan legyek jó nő? lett a cím, utal a tartalomra és a célcsoportra. Eleinte féltem, hogy a provokatív cím miatt szúrkálodni fognak, hogy majd pont én mondom meg a tutit. Meglepett, hogy semmilyen negatív reakció nem érkezett. Teszem hozzá, elsőre egy ritka ronda arcpakolást kentem magamra, mintha azt üzenném, „tessék, mindenki így néz ki, aki pakolást tesz a fejére”. Már az első résznek 7700-as nézettsége volt, és az ötödik rész körül egyértelmű lett, hogy találtunk egy piaci rést. Rá egy évre már a TV2 Mokkájába került a sorozat, két évig csináltam. Egyedülálló volt, ahogy egy reggeli műsorba becsöppen egy alufóliába tekert hajú lány. Akik emlékeznek rám, mondják is, hogy „ez a kis MacGyver-lány, mindenből csinált már mindent”. Hat éve mennek a videók, több, mint 1300 adást készítettünk. Nem nagyon tudok praktikát, amit ne próbáltam volna ki. Nem mindből lesz videó, lecsekkolom a tippet, és ami nem válik be, arról nem forgatunk. Mondjuk úgy, több, mint 1300 trükk van a fejemben. Az interjú után is felvételre rohanok.

Csodálom az ügyességedet, ahogy alkalmi- és galaktikus sminket vagy különleges halszálka fonást készítesz. Hol tanultad a praktikákat?

takacs_nora_videa.jpgA modell szeme, noha sminkelik, időnként nyitva van, nézegeti, mit csinálnak vele. Minden lánynak érdekes ez, szuper izgágák leszünk tőle, mint ötéves korunkban, mikor vártuk a Mikulást. Kérdezgettem a sminkeseket, hogyan kened oda, miért kened oda, mivel satírozod el. Nem gondoltam, hogy sminkelésben ügyes kezem lenne, mert nem tudok rajzolni, de kiderült, csak gyakorlás és jó eszközök kérdése. Nem is feltétlenül a jó termékeké, az eszközök minősége a lényeg, a minőségi ecsetek szinte mindent megcsinálnak helyetted. Bonyolultabb szemfestésnél ez az alap – ha egyáltalán sminkelni akarod magad. Úgy tűnhet, nálam must, hogy valaki ki legyen sminkelve, pedig senkire nem raknék festéket, aki nem akarja. Anyukám sem sminkel. Most nyáron lesz az esküvőm, megkért, hogy még véletlenül se sminkeljék ki, mert nem érezné jól magát. Viszont nem szeretem, ha valaki nem sminkel, és bántja azokat, akik meg igen, vagy fordítva. Mindez tanulható, a haj elkészítéséhez kell azért kis kézügyesség. Gyerekkorom óta gyakorlok, csináltam magamnak kontyokat, én fontam a környéken mindenki haját. Ránézel egy bonyolult frizurára, nem érted, hogyan készül, de ha megmutatják – nézd, itt egy copf, ott megtekered, letűzöd, háromszor-négyszer begyakorlod –, menni fog. Általában ott vérzünk el, hogy máson megy, de magunkon nem. Minap műsorvezetőként egy díjátadón én készítettem a sminkemet, a frizurámat, a sminket összeraktam húsz perc alatt, a frizurával háromnegyed órát vacakoltam. Megtekertem, megnéztem, nem tetszett, áttekertem stb. Nem lehet egy frizurát két perc alatt elkészíteni, viszont megéri bíbelődni, mert utána jönnek a bókok.

Te csinálod a sminkedet és a frizurádat az esküvőre?

Nem tudom még, a rutinommal meg tudnám csinálni, de mégiscsak az esküvőm. Inkább hátra dőlnék, és élvezném, hogy én vagyok a menyasszony. Azért egy koffer sminkkel érkezem, biztos, ami biztos (nevet).

Nagyon jól festesz képernyőn – és az életben is –, az intellektusod lejön abból, amit csinálsz, közben pedig természetes vagy. Ez gyárilag van így, vagy sok munkába kerül az egyensúlyt megteremteni?

takacs_nora_thinglink.jpgIs-is. Dolgozom azon, hogy nyugodt maradjak. Nem kell bloggernek, vloggernek, neten- vagy médiában dolgozónak lenni, hogy stressz érjen. Ha végig sétálsz az utcán, annyi inger ér, hogy délre úgy érezheted magad, mint akit agyoncsaptak. Találni kell magunkra időt – mondom ezt könnyen, hiszen még nincs gyermekem. Látom a barátnőimen, akik most szültek, szegények nyúzottak. Őket most csak az érdekli, mit csinál a gyerek – ilyenkor áthelyeződnek a súlypontok. Mondom nekik, hogy nyugodjanak meg, mert a pici átveszi az idegességüket. Van egy fura dolog, ami kikapcsol, megnyugtat, ismerőseim nevetnek rajta, de nem zavar: ASMR videókat nézek neten, vagyis inkább hallgatom. Mindennapokban előforduló hangokat csinálnak youtuberek: hajfésülés, köröm köpogása billentyűzeten stb. Legjobban a csomagolópapír zizegése lazít el, viszont nem szeretem hallgatni, mikor valaki csámcsogva eszik, persze az eleve idegesítő zajokat sem, mikor valaki végighúzza a krétát a táblán vagy megcsúszik a kés a tányéron. Nézni is szeretem, ha csomagolnak (nevet). Ha már hangok, van egy youtuber, akinek odavagyok a hangszínéért. Nemrég láttam egy részt, amiben elmeséli, milyen mézei vannak otthon: ilyen méz, olyan méz, azt se tudod, mit nézel már félórája, totál kikapcsol az agyad. Nem túl értelmes elfoglaltság, de utána tudok újra koncentrálni. A jó időbeosztás is fontos – a párom ebben szuper! Amikor hazajön, semmi munka, amikor viszont kérdezem reggel, miért kelt fel hatkor, azt válaszolja, „mert meló van”. Jól szét tudja választani a munkát és a magánéletet, nekem ezt még gyakorolni kell. Nyomkodom a telefont, megnézem az Instát, a Facebookot, válaszolok ennek-annak – igazából dolgozom, csak nem tűnik fel. A szabadidődben ki kell zárni a munkát.  

Hogyan találta ki Takács Nóra Takács Nórát?

takacs_nora_mediamonkey.jpgNem kellett kitalálni, voltam mindig, mióta élek (nevet). Az utóbbi két évben szokták megkérdezni, hogy tudatos volt-e a brandépítés. Csodálkozom, hogy brand lettem, mert a sztori nem változott. Hogy éppen A lakásban, B-ben, vagy most már C-ben forgatok, nem nagy váltás, a stúdiók mozognak, én is költözöm ide-oda, de a többi változatlan: ugyanazokkal az emberekkel dolgozom, ugyanabba a kamerába beszélek és ugyanúgy csinálom a praktikákat. Az építkezés nem tudatos. Nagy segítségemre vannak a munkatársaim. Én kezelem a Facebookot, kitalálom a videókat stb., de hogy ez mibe van belehelyezve, hogy például egy Norie boxszal kijöhetek, ahhoz segítség kell, akár, ha a beauty dobozok gyártását vagy a benne lévő termékek beszerzését vesszük. A projekteket egy csapat viszi – ha innen nézem, tudatos volt az építkezés, tudatosan óvjuk a brandet. A szerepvállalásokra odafigyelek: ha olyan márkáról van szó, ami nem illik a profilunkba, arra nemet mondunk. De olyan nincs, hogy azért megyek el este futni, hogy holnap jobb márka legyek.  

A Vous portálon cikkeid jelennek meg, de a vlogolást is itt folytatod, immár Norie néven. A névváltozással változott a koncepció is?

takacs_nora_youtube.jpgÉlesváltás volt. Nulláról hoztuk létre a szerkesztőséget, a vous.hu portált, és már két éve megy. Nem rovatokban gondolkozunk, van egy napi téma, ahhoz asszociálunk öt nagyobb cikket meg kábé tizenöt aprót. Tavaly az Egészségfejlesztési Intézettel közösen részt vettünk a Még idén kampányban. A beauty-vonalat kiegészítettük mozgással, mellette a „normál” videók is mentek. A mozgás amúgy sem áll távol tőlem, évekig vezettem az Ez zsír! minimagazint a Lifenetworkön az egészséges életmódról. Most jöttem vissza egy Mozgasd meg a lelked! néven futó roadshow-ról: kisebb, eldugott településekre vittük a hírt, hogy mozogjanak az emberek. Jöttek gyerekek és idősebbek, de főként azok, akik amúgy is mozognak. Azoknak is érdeklődniük kéne, akik nem mozognak eleget. Egy polgármester köszönőbeszédében találóan mondta, az öregek esténként szörnyülködnek, hogy – jaj, ma megint nem esett, nagyon meleg volt, a krumplibogár így meg úgy –, ám mindig azzal fejezik be – nem baj, csak egészség legyen! –, ez a lényeg! Ha hirtelen lebetegszünk, átértékelődik az egész élet. Az egészségmegőrzésre és a megelőzésre szerettük volna fölhívni a figyelmet, remélem, hogy sikerült. Mindenki sportoljon: fusson, tornázzon vagy csak vigye le a kutyáját sétálni! Egy friss kutatás szerint Magyarországon minden tizedik ember depressziós. Heti négyszer-ötször 45 perc mozgás már elegendő lenne.

Van egy rovatod, a Csinos kedd: arra biztatsz, hogy egy unalmasnak tűnő hétköznapnak is adjuk meg a módját.

takacs_nora_24hu.jpgNem volt tudatos, és már másfél éve megy. Hirtelen ötlet, ami – kis túlzással – forradalommá nőtte ki magát. Írtunk egy cikket a Vous-n egy Liza nevű hölgyről, aki mellrákos lett. Feltöltött magáról képeket kemoterápia közben, hogy megmutassa, nem hagyta el magát, mindig kiöltözve, csinosan ment el hazulról. Azt üzente, minél nagyobb a baj, annál jobban kell kinézni. A hat év alatt ötezernél is több levélre válaszoltam, tapasztaltam, hogy olyanok, akik nem tudtak frizurát csinálni, megpróbálták, örültek, hogy sikerült, lefotózták és megírták, hogy egész nap dicséreteket kaptak. Elkészíted magadnak, csinos vagy, megdicsérnek, kedved lesz holnap is megcsinálni, még egy embert ráveszel erre – egy szépségspirál alakul ki, az energiák oda-vissza hatnak. Itt van ez a nő, így küzd, nem hagyja el magát, mi meg van, hogy csak felkapunk egy gatyát meg cipőt és nekiindulunk a napnak. A keddek olyan szerencsétlen napok, már nem hétfő, de még a hét eleje, unalmas nap. Adjuk meg a keddnek is a tiszteletet, ne csak mindig pénteken vagy szombaton legyünk csinosak. A legkülönfélébb sminkekről és hajakról vannak DIY-videók (do it yourself), rakd össze magad! Erre mindenki képes, érdekes módon például esküvőre mindenki szépen fölöltözik.

A húszas korosztályban hódít a vlog, a Youtube adta lehetőségeket kihasználva sokuknak van saját csatornája. A szerzők youtubereknek hívják magukat, kreatívok, kísérletezők, magabiztosak, nem félnek megmutatni hibáikat és marketing szempontból értékesek. Követed az új nemzedéket? Munkáik hatással vannak rád?

takacs_nora_glamouronline.jpgSzoktam innen inspirálódni, szívesen követek fiatalabbakat is, nézem, hol tartanak, sokukkal találkozom sajtótájékoztatókon. Viszont a munkámat nem befolyásolják, mást csinálok, mint ők. Van ugyan Youtube-csatornám, hely, ahol megjelenhetnek a videóim, de nem fordítok rá nagy energiát. Inkább Facebookon élem a közösségi életem, ott van a társaságom, ott vannak a „jónőim”. Ettől függetlenül látom, mit csinálnak. A videózás szuper lehetőség a fiataloknak, mobilon keresztül elmondhatják a véleményüket. Csak finoman kell vele bánni, nem szabad föltenni rá a jövőjüket, mondván – nem tanulok tovább, majd lesz belőlem youtuber –. Attól, hogy elkészít valaki egy videót, még nem válik igazi vloggerré, benne kell legyen az X, hiszen ki kell tűnni, jobb fejnek lenni, vagy viccesebbnek, jobban megcsinálni a videót, mint a többiek. Legfontosabb a hitelesség. Sokan jók meg cukik, de nem feltétlenül hiszem el, hogy azt a krémet tényleg megvennék. Honnan lenne húszéves korukban pénzük egy többezer forintos krémre? A Youtube nézőközönsége fiatalabb korosztály, az én átlagosan 30 éves korosztályom – bár onnan is fogyaszt tartalmat –, inkább Facebookon van. A cégeknek piaci szempontból fontos a social felület, jól lehet pozícionálni a termékeket, de azért nem mindegyiket. Nálam tizenéveseknek szóló dolgokat nehéz lenne eladni.

Hogyan élitek a „jó nőkkel” a mindennapjaitokat?

Jelenleg leköt az esküvőm szervezése. Talán a lányok megbocsájtják ezt a pár hónapot. Az elmúlt hat évben minden egyes napon, majdnem minden második órát velük töltöttem, mondhatni, non-stop. Találkozom velük előadásokon, megkérdezik – emlékszel, én írtam azt, hogy –, és tudom, miről beszélnek, hiszen én válaszolok nekik. Ez egész embert kívánó feladat, viszont így maradok hiteles. Ha férjhez mentem, becsszó, visszatérek (nevet).

Mik a célkitűzéseid vloggerként?

takacs_nora_vitalvar.jpgIdeje megújulni, nehogy belefáradjak. Jó is, hogy most harminc százalékban másra koncentrálok. A másra koncentrálás persze nem sokat változtat: innen rohanok forgatni, és holnap is forgatok. Szerintem arra vagyok kitalálva, hogy segítsek más nőknek kihozni a maximumot. A fiúk megmosolyogják, hogy ez miben segítség – pedig az! Olyan ismerőseim, akikről nem gondoltam, hogy segítségre szorulnak, megkérnek, hogy sminkeljem ki őket, utána látom, hogy ragyognak, jókedvük van. Hány olyan volt, hogy utána találta meg a párját, mert magabiztosabb lett! Nem a sminken van a hangsúly, hanem hogy feltöltődik, érzi, hogy aznap jobban néz ki – a pozitív hozzáállás vonzó.

Egy randira felkészülős videó végét azzal zárod, hogy „és csajok, tessék mosolyogni, mert ez a legerősebb vonzerő!”.

A mosoly nagy hatalom. Olykor tesztelem az embereket: mosolygok, a többség néz rám, mi bajom van, szerencsére van, aki leveszi, hogy csak jól érzem magam a bőrömben. A párommal vettünk egy vespát, és egyfolytában motorozunk a városban – ez olyan dolce vita-életérzés! Persze látom az ország más részeit, például a Nyírséget, ahonnan származom, ott aztán nincsen mindenütt édes élet, mégis megvan az emberekben a jóság, kedvesség, az odafigyelés egymásra. Nemcsak kívülről kell szépítkezni, a lelket is széppé kell tenni – a szemedben látszik.

Az interjú rövidített változata megjelent a Glamour 2017. július-augusztusi számában.

(Fotó: Glamour, Videa, Youtube, Vitálvár, Think Link, Media Monkey, 24.hu, Fem3)

„ANNYIRA ÚJ VOLT A SPORTÁG, HOGY AZ ELSŐK KÖZT INDULTAM VERSENYEN"

Interjú Gyerőné Fritsch Zsuzsával

ritmikus_gimnasztika_budapest.jpgMájus végén rendezik Budapesten a 33. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokságot. A sportág egyik hazai kiválóságával, a versenyzőből lett sportvezetővel, Gyerőné Fritsch Zsuzsával beszélgettem pályafutásáról, visszavonulásáról, pontozásról, az RG elnevezéseiről és a közelgő EB-ről.

A ritmikus gimnasztika kedvelőinek és művelőinek nem kell Önt bemutatni: volt vezetőedző, mesteredző, egyetemi oktató, hazai és külföldi versenybíró, a MOB tagja és a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség alelnöke – szinte mindent elért, amit sportvezetőként el lehet. Művészi tornászként kezdte pályafutását. Hogy találkozott a sporttal?

Akiből élversenyző lesz, gyerekkorban kezdi, a mi sportágunkra ez különösen érvényes. Viszonylag későn kezdtem, másodikos lehettem, mikor egy rokon kislány, aki az MTK gyermektorna tanfolyamára járt, elvitt magával. 1957-ben az akkor alakult OSC-be, az Orvosegyetem Sport Clubjába kerültem. Kézenfekvő volt, hogy miután elvégeztem a Testnevelési Egyetemet – akkor még TF –, az OSC volt sportolójaként az egyetem klubjában dolgozzam edzőként. Később tanítottam is a tanszékén.

zs_main.jpgRégebben művészi tornának hívták a ritmikus gimnasztikát, ami jól kifejezi, hogy a balett elemeire épülő, harmonikus mozgásról van szó. Később ritmikus sportgimnasztikára keresztelték, nemrégen pedig kivették a „sport” szót, és lett a ma használatos ritmikus gimnasztika név. Ez így kissé bonyolult. Elmondaná, hogyan s miért változott az elnevezés az évek során?

A kezdeti változások idején még versenyző voltam – nem tudom, miért találták ki, hogy modern gimnasztika legyen. A prágai világbajnokságon már ezzel a névvel szerepelt, utána lett ritmikus sport gimnasztika. Arra viszont jól emlékszem, hogy 1999-ben, amikor Budapesten mi rendeztük az Európa-bajnokságot, a FIG (Fédération Internationale de Gymnastique) úgy döntött, hogy a különböző tornaszekcióknak egységesen két szóból álljon a nevük – a sport kikerült, és lett ritmikus gimnasztika. A bajnokság alatt az újságírók azonnal elkezdték így hívni itthon is. Elég nehezen barátkoztam meg vele, a Richter Gedeon rövidítése ugrott be róla mindenkinek.

Versenybíróként is dolgozott. Az RG pontozásos sport, sok múlik a pontozóbírókon, akik könnyen megosztó személyekké válnak. Hogy lehet ezt a nyomást elviselni?

rg.jpgHosszú folyamat. Először hazai versenyeken pontoztam, még nem éreztem a problémát. Minden bíró felmutatta a maga tábláját. Körbe ültük a szőnyeg négy sarkát, attól függően, hány bíró volt – általában három-négy –, és láttuk, ki milyen pontszámot ad. Nemzetközi versenyek tapasztalati hozták, hogy csak leírtuk a pontszámokat, nem mutattuk föl a táblákat. Most majdnem, hogy meg is beszélik a bírók a pontokat. Egymás mellett ülnek a különböző bírói szinten lévők – vezetőbíró, felelős stb. – és bizony egyeztetnek. Ez elég furcsa, nem csoda, ha sokakból ellenérzést vált ki. A televíziós közvetítések is segítették a változást: feszesen kell összeállítani az időrendjét minden világbajnokságnak, Európa-bajnokságnak, olimpiának, nincs lehetőség a megengedettnél nagyobb pontkülönbség esetén összehívni a bírói gárdát, hiszen nem lehet húzni a műsoridőt.

Kiket tart a sportág ikonikus szereplőinek, és ők milyen hatással voltak a pályájára?

Amikor versenyeztem, meghatározók voltak a szovjet és bolgár versenyzők. Természetesen emlékszem egy-egy nagy névre, akikkel együtt versenyeztem: a bolgárok közül Maria Gigovára és Filipovára, a szovjetek közül Irina Derjuginára, Ljubov Szeredára és Irina Gabiashvilire. Abban az időben nem választottunk feltétlen példaképeket, de jó, hogy ez divatba jött.

A hazai sportéletből kik voltak az Ön számára meghatározók, akik segítettek elérni a sikereit?

Amikor elkezdtem, annyira új volt a sportág, hogy szinte az elsők közt indultam versenyen. Voltak nálam idősebbek, magasabb korcsoportban, én még igencsak kislány voltam. Bánáti Éva az első országos bajnok, rá határozottan emlékszem, az egyesületemből került ki. Tordai Teri, a színésznő volt a második helyezett – azt hiszem, az ő neve még a huszonévesek közt is ismerősen cseng. Teri most is gyönyörű, a művészi tornász múlt látszik a csodálatos mozgásán.

Mesteredzőként kikre a legbüszkébb?

A mesteredzőség adományozott cím. Nem egy eredményes versenyző után járó kitüntetés, hanem a hosszantartó, többféle területen, tudományos munkával kiegészített edzői tevékenységet ismerik el vele. frater_viktoria.jpgFolyamat: egyesületi munka, a válogatottban teljesítő versenyzők szereplése, világversenyeken elért helyezések – sok mindent figyelembe vesznek mikor mesteredzői címet adományoznak. Tanítványaim közül elsőként Molnár Annát említem, aki nem nálam kezdett ugyan, de pályafutásának sikerei; országos bajnoki címei, válogatott szereplései, sőt, az olimpiai kvalifikáció kivívása is hozzám kötődnek. Fráter Viktória tanítványom volt az OSC-ben, és az együttes kéziszercsapatban is voltak versenyzőim.

Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatai a sportban eltöltött időszakának?

Világbajnokságon részt venni versenyzőként is óriási élmény, mégis – annak ellenére, hogy negyedik helyezett voltam az együttes kéziszercsapattal, és egyénileg is voltak szép eredményeim, amiket ennyi év után is kellemes kiejteni –, eltörpül ahhoz képest, amit akkor éreztem, mikor a tanítványaim szerepeltek világversenyeken. Első komolyabb eredményem edzőként, hogy egyesületem hosszú éveken keresztül megkapta a legjobb egyesületi címet, köszönhetően a bajnoki helyezéseknek, egyéni- és csapateredményeknek. A válogatottkeretben dolgozva az együttes kéziszerrel elért eredményekre emlékszem szívesen. Iszonyúan izgultam minden gyakorlat alatt, ráadásul közben bíráskodnom is kellett – ez így komoly feladat volt!

Miért döntött úgy, hogy visszavonul a sportélettől?

Nagyon sokáig voltam az élsportban, és töltöttem be vezetőszerepet. Soha nem könnyű nőkkel együtt dolgozni, s nálunk többségében nők vannak. Bár, ha tárgyilagos akarok lenni, a férfiakkal is legalább annyi 13325518_1717477505171505_2131756451921495289_n.jpgproblémám volt, csak ők kevesebben voltak (nevet). A szövetségben feltornyosultak a gondok, nem sikerült megteremteni a megfelelő körülményeket. Megelégeltem, hogy nem tudtam mindent az elképzeléseim szerint csinálni, nem jöttek a kitűzött eredmények sem – át kellett gondolnom, hogy szeretném-e folytatni. Egyelőre messze vagyunk attól, hogy úgy jöjjenek az eredmények, ahogy annak idején. Nehezen, de úgy döntöttem, hogy elég. A szövetség negyedik ciklusára nem jelöltettem magam, és akkor vége lett.

Már más utakon jár, de biztosan nem szakadt el teljesen a sporttól. Nyomon követi a május végén Budapesten megrendezendő 33. RG Európa Bajnokságot?

Ha tehetem, személyesen is jelen leszek. Általában a korábban vezető szerepet betöltött edzők és a szövetség vezetői meghívást kapnak a kiemelkedő magyar eseményekre – örülnék, ha meghívnának. rg_csapat.jpgSzurkolok legjobbjainknak, Kis Alexandrának, Pigniczki Fanninak, Váray Mirának, illetve a junior együttes kéziszer válogatottnak. Jó lenne, ha vasárnap is drukkolhatnék a lányoknak, mert azt jelentené, bejutottak a döntőbe. Szerencsére egyre többen figyelnek az eseményre, sok helyen látni a verseny mutatós óriásplakátját.

A sportág lendületet kaphat az idei EB-től. Új feltételekről és generációs váltásról beszélnek a szakemberek.

Nem vagyok igazán tájékozott a sportág terveiről, a szakmairól meg egyáltalán nem. Volt már Budapesten két VB és egy EB, idén a második Európa-bajnokságot rendezzük. Tapasztalat és gyakorlat, hogy minden magyarországi világverseny segíti a hazai sportág fellendülését. 

Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer még visszatér sportvezetőként?

Teljességgel kizárt. Korábban már felmerült, hogy visszahívnak, de tartom magam ahhoz, amit egyszer elhatároztam, komolytalannak érezném, ha visszamennék.

Mi jelenti az Ön számára az újabb kihívást?

Magam és a családom számára találtam egy lehetőséget, ami segít még jobban odafigyelni az egészségünkre és a külső megjelenésünkre. Sportolói szempontból is érdekes, mert a cégnek, ahol dolgozom, van mérőműszere, amivel mérni lehet az immunrendszer sejtszintű állapotát. Ez olyan gyerone_fritsch_zsuzsa.jpgtáplálékkiegészítők alkalmazását teszi lehetővé, amit maximális hatékonysággal épít be a szervezet. Nyilván nem csak a cég táplálékkiegészítői nyújtanak jó megoldást, de azoknak a minőségét garantálni, hatékonyságát kontrollálni tudom. Persze nem szabad elfelejteni a mozgást sem! Fontos számomra, kisgyerekekkel és felnőttekkel is igyekszem megszerettetni a mozgást. Gyerekeknek előkészítőt tartok RG-hez, aki szeretne továbblépni, megkapja a szükséges alapot. Egyébként tanítottam az RG alapjait óvodában, általános iskolában és középiskolában is. A korosztályom vagy a nálam fiatalabbak pedig a mindennapos életük részeként járnak hozzám mozogni, a Hollán Mozgásstúdióban tartom az edzéseket, a 13. kerületben. Már nem a névadó Hollán Ernő utcában, hanem a Pozsonyi úton, jó távol a lakóhelyemtől, de nem számít, mert örömmel jövök, lelkesít, hogy a magam módján másoknak segíthetek. Van egy honlapom is: www.rgfitness.hu. Szóval, nem unatkozom!

"NEM VAGYOK AZ A TÍPUS, AKI A FÉRFIAKRA VAN HATÁSSAL"

Interjú Pataki Ágival

Tudjunk meg többet Pataki Ágiról! Hogyan lett majdnem színésznő? Szeretett modell lenni? Mekkora a gardróbja? Tényleg saját magáról készült mozaikkal van csempézve az úszómedencéje? Melyik a kedvenc filmje? Kiknek segít, ha teheti? És sok más is kiderül róla a beszélgetésből.

Már akkor szupermodell volt, amikor Magyarországon még manökeneknek nevezték a modelleket. Stílusa kortalan, pályája kezdetén sem sokban különbözött a maitól, az egyszerű, letisztult és exkluzív jelzőkkel jellemezhető – ez lehet egyik titka, bár hallottam nyilatkozni, hogy ha kortalannak nevezik, tiltakozik. És ha azt mondanám, Önről biztosan mindenkinek „a nő” mint fogalom jut az eszébe?

Ez általában nem a férfiaknak, hanem a nőknek jut az eszükbe rólam – nekik vannak erre szenzoraik. A női 001042685_pataki3_jpg_jpg_orig.jpgkortalanság meg, mint titok – ennek létezését tagadom – elsősorban a nőkben merül fel. Nem vagyok az a típus, aki a férfiakra van hatással. Ez nem szemrehányás, nem is akarom felkelteni most, 65 éves koromban az érdeklődésüket, csak mint tényt állapítom meg. Valószínűleg ez lehetett – ha titokról beszélünk egyáltalán – a magyarázata, hogy Guinness-rekordos számokat produkáltam a szakmában. Húsz év a szépségiparban, évtizedekig használták a fotóimat, itt a magyarázat: a termékekkel elsősorban a nőket akarták megszólítani, nem a férfiakat. Valószínűleg a személyiségemmel, az arcommal, azzal az imázzsal, amit kialakítottam magamról, vagy kialakult rólam, kialakítottak rólam, a nőkre tudtam hatni. Van előnye és hátránya, és én ebből kivettem az előnyöket.

Ha csak egyet kellene kiemelnie, mi volt a modellkarrierjében, amire a legszívesebben emlékszik vissza?fabulon.jpg Én, és valószínűleg mindenki más is, az ikonikus Fabulon-reklámot mondanánk.

Persze ez is hozzátartozott, de fontosabbak voltak az első tudatlan, akaratlan pillanatok. Soha nem merült fel, hogy modell legyek, nem akartam modellkedni. A mai tizenévesek előtt lebeg ez a szakma mint lehetőség. Bennem nem merült fel, belesodródtam, a véletlenek összjátéka folytán.

Édesapja katonatiszt volt, azt gondolom, bátor elhatározás lehetett a modellkedést választani, abban az időben különösen.

Akkor már nem volt katonatiszt. Az 50-es években volt katona, 56 után leszerelt, gazdasági igazgatója lett egy intézetnek. Különben nem is volt annyira szigorú, illetve nem is a katonaságból fakadt a szigorúság, hanem pataki_agi_wiki.jpgegyszerűen a kor elvárásaiból. Abban az időben a szülők szorosabban fogták a gyerekeiket. Nagyobb elszámolással tartoztunk az időnkkel, az életünkkel, erkölcsünkkel a szüleink felé, mint manapság. De ez inkább a korszak jellemzője, nem a foglalkozásé vagy a társadalmi hovatartozásé. Az első pillanatok voltak tehát a legérdekesebbek, ahogy bekerültem a divat világába. Utána minden ment a maga útján: felismertem a lehetőségeimet, a szakma előnyeit, saját érdekeimet, és step by step haladtam a pályán – így utólag megítélve, tisztességesen és hasznosan. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy kezdetben volt bármi fajta tudatosság. Véletlenek indították el a pályámat: Sándor Pál kiválasztott a gimnáziumból egy szerepre, a Szeressétek Ódor Emíliát! című filmbe, és hogy spanyol tolmácsként egy nemzetközi delegációt kellett kísérnem a Rotschild-szalonba. Ez a hely egy kapitalista sziget volt a szocializmusban. Nem jelent meg az egyik lány, megkértek, ugorjak be helyette, a következő nagy divatbemutatón pedig már én voltam a menyasszony – nagy megtiszteltetés volt! A harmadik véletlen, hogy Németh Andrea, aki a Képzőművészeti Főiskolára járt, készített egy fotósorozatot rólam a vizsgakiállításához, onnan vett meg a Kőbányai Gyógyszergyár egy fotót az induló terméke óriásplakát kampányához. Ami akkor persze sokkal nagyobb durranás volt, mintha ma történik meg valakivel, mert még se óriásplakát, se kampány nem létezett. E három dolog véletlenszerűsége érlelte ki, hogy végül ebbe az irányba menjek.

A reklámfotóknál maradva: hallottam, hogy a férje leszedette a Fabulon-reklámképből készült, híres mozaikcsempét, és az úszómedencéjük aljára tétette át, ajándékként Önnek. Tényleg igaz, vagy csak városi legenda?

Nem így történt, ez kabátlopásos történet. A mozaik Erdély Miklós munkája, jelenleg is műemléki felügyelet alatt áll, nem azért érdekes, mert én vagyok rajta, hanem mert Erdély műve. Még abban a korszakban készült, amikor nem computerrel rakták össze a csempemozaikot, hanem szépen egyenként. Jelentős műalkotás, a Kálvin téren volt óriási méretben kiállítva évtizedeken keresztül. Ha egy külföldi csatorna idejött fabulon_1.pnginterjúkat készíteni, és a szórásba én is beleestem, mindenki a Kálvin téri tűzfal elé állított, hogy ott készüljön az interjú. A tér fontos hellyé vált számomra. Amikor beépült ez a foghíj, mielőtt elfedték volna, Bojár Iván közbenjárására levették a mozaikképet, beszámozták és a Műemléki Felügyelethez szállították – ma is ott, egy raktárban porosodik. Valóban, akkor elindult egy kampány, Ivánnak köszönhetően, melynek jelmondata elég viccesre sikerült: „Mentsük meg Pataki Ágit!” A megmentésbe a férjem is be akart szállni azzal, hogy megveszi a művet, és a medencénk alját kicsempézi vele. Na, de hát miután megtudtam a tervet, őrjöngve tiltakoztam. Nagydolog egy Edélyi Miklós-mű felett úszni, de saját magam felett úszni, az nem lenne jó! Ráadásul, akik hozzánk ellátogatnak, mindenkinek el kellene magyaráznom, hogy nem én akartam – egész életemben magyarázkodhattam volna! A kép arra lenne alkalmas, hogy egy 20. századi művészeteket felsorakoztató múzeum kiállítsa. Felmerült még, hogy kellene nyitni egy retro bisztrót Ági Bisztró néven – „Ági van?” –, és ott a pult mögé feltenni, szóval voltak különböző ötletek, de egyikben sem szerettem volna részt venni. Nem akarok magamnak emlékművet állítani.

Melyik a kedvenc ruhadarabja a gardróbjában?

A kedvencem egy több mint harminc éves ruha, a saját üzletünkben árultuk. Illetve a társamtól kaptam – ez volt a prototípusa egy későbbi ruhaszériának. Hernyóselyem, nyers színű, gyönyörűen kivitelezett, időtálló darab. Időnként elő-előveszem, nem mondom, hogy állandóan hordom, de abszolút visszatér az életemben. Most pont a születésnapom alkalmából a Best Sztárgardrób című rovatába fotóztak, és ez volt az első ruha, amit elővettem – nem volt kérdés. Azokat a darabokat szeretettem és szeretem ma is, amik harminc év múlva is tetszenek. És miért ne terveznék még harminc évre? (nevet)

Keveseknek sikerül, hogy a skatulyából kitörjenek, különösen olyanból, mint a Fabulon Ági. Ön mégis merőben új vállalkozásba fogott. Férjével a 90-es évek elején filmproduceri céget alapított, és ma már mint a hazai filmipar meghatározó szereplőjét tartják számon. Munkásságát Balázs Béla-díjjal jutalmazták. Miért nem a divatvilágban látjuk, mi az oka, hogy a filmet választotta?

Mert a film jobban érdekel. A modellkedésen kívül mindig azzal foglalkoztam, ami érdekelt. A modellélet nem érdekelt annyira, még ha voltak érdekes szegmensei is. Nem maga a munka volt izgalmas, hanem amit el lehetett vele érni, és ahova el lehetett vele érni. Az utazás és a szabadság, hogy saját magam rendelkeztem saját magam felett. Főleg az időmmel. Eldönthettem, mit vállalok, mit nem. Hosszútávon pataki01.jpgsenki nem diszponálhatott felettem, mert tovább tudtam állni, ha valami nem tetszett, ez nagydolog volt abban a korszakban – a soft szocializmusról beszélünk –, akkor annyival kötöttebb volt minden más terület, kötöttségek közepette juthatott előre valaki a ranglétrán. Ehhez képest a mi szakmánk nagyon szabad volt. Természetesen minden viszonyítás kérdése, nem lehet valamit önmagában nézni. A mai viszonyokból visszanézve nem volt igazi szabadság, de akkor nem lehetett utazni, csak három évenként, én viszont évente háromszor utaztam. Megvoltak a pozitív, szerethető oldalai, de a munka része komoly fizikai megterhelést jelentett. Szokták mondani, mintha a bányában dolgoztunk volna, csak kifestve, rivaldafényben és nem sötétben. Iszonyatosan nehéz munka, mert ahhoz, hogy biztos egzisztenciát adjon, rengeteget kell vállalni, nagyon sok aprópénzből jött össze az akkoriban nagynak számító összeg, ami egzisztenciát jelentett. De csak összejött! Mehettem a reklámipar meg a divatszakma felé, ezekben volt valamiféle tudásom, itt szereztem tapasztalatot. A ruhakérdés izgatott igazán. Egyik barátnőmmel kezdtünk társasviszonyban működtetni a Váci utcában egy üzletet, mi teremtettük meg a teljes hátterét, a gyártó kapacitástól az anyagi bázisig. Ma már szétválnak ezek a dolgok, de mi még ketten csináltunk mindent – izgalmas, kreatív feladat volt. Egyébként az a bizonyos kedvenc ruha ebből az időszakból van – nemcsak egy ruha, hanem egy korszakomat is jelképezi.

Jellemző Önre, hogy a ruhái reprezentálnak egy-egy korszakot?

Ezért nem is dobom el, amit valaha szerettem. Amit nap mint nap hordtam, elteszem, mert tudom, hogy később is fontos lesz. A mostani korszakot szimbolizáló ruhát is tudom már, melyik: a születésnapomra kaptam egy barátomtól egy Chanel kiskabátot, ez jelenti az ötvenedik születésnapomat, egy álom beteljesülését és a kortalanságot. Farmerral hordom. Ahányszor kinyitom a szekrényt, ránézek, van, hogy csak kiveszem és nézegetem. Egyébként nem öltözködöm őrülten, nem foglalkoztat annyira az öltözködés, mégis van egy-két ruhadarab, ami örömet okoz, amire szeretek ránézni. Ezeket megtartom. Ha valaki 69830_pataki.jpgmegnézi a gardróbomat, csodálkozik, milyen kicsi. Egészen elképesztően kicsi ahhoz képest, amilyent feltételezhetnek rólam, de benne minden fontos. A Váci utcai üzletet csináltam a 90-es évek közepéig, de párhuzamosan beszivárogtam a férjem filmes bizniszébe. Először csak segítségként, lelkes érdeklődőként, ám érdeklődésem annyira tartósnak bizonyult, hogy beleragadtam, hamar elkezdtem beletanulni – még mindig tanulom. Egyébként a Balázs Béla-díjat is együtt kaptuk.

Igen, de ez az interjú Önről szól! (nevetünk)

A szakmát is ketten együtt űzzük, a párom szakmai tudására támaszkodva. Kényelmes, hogy a tapasztalatára hagyatkozhatom, ugyanakkor inspirál is, pláne, hogy nagyon érdekel, mit csinál, ezért maximálisan involválódom benne.

Kevesen tudják, mi még a dolga egy filmproducernek azonkívül, hogy a pénzt adja. Beavatna picit a munkájába?

(nevet) Nem ő adja a pénzt. Nem az a feladata a filmproducernek, hogy pénzt adjon, hanem hogy megteremtse az anyagi hátteret. Például Andy Vajna – ha jól tudom – még sose tett bele magánpénzt a filmjeibe, mégis sikeres. Azért őt említem, mert az hinné az ember, hogy ő finanszírozza a filmeket, de nem – megfinanszíroztat. Megteremti a projekt anyagi bázisát, de nemcsak azt: az első pillanattól, az ötlet felvetésétől vagy egy szinopszistól kezdve végigkíséri a filmet. A producer megteremti a lehetőségét – ha időben beszáll, vagy ha időben megkeresik –, hogy a forgatókönyvet meg tudják írni. Nagyon sok rendezői könyv születik Magyarországon. Furcsa mód, nem írók keresik meg a producert, a rendezők mennek az írókhoz. Nálunk kevés az irodalmi adaptáció, de ahhoz, hogy ezeket a könyveket meg tudják írni, idő, energia tigris3.jpgés pénz szükséges. A teljes folyamatot végig kell követni, utánamenni ezer pályázatnak – ez jelenti a külföldi pályázatokat is, külföldi co-prudecerek bevonását, jelenti a magyar pályázat benyújtását –, végigvinni a magyar fejlesztéseket, lebonyolítani a gyártás előkészítést, legyártani a filmet. Következnek az utómunkák, a piacra helyezés, a fesztiváloztatás – hosszadalmas, több évig tartó folyamatról van szó, aminek persze az alapja az anyagi háttér biztosítása. Anélkül nem megy – de az összes többi nélkül sem. Összetett és bonyolult feladata van a jó producernek. Lehet úgy is csinálni, hogy csak a finanszírozást oldom meg, de egy jó producer az első pillanattól az utolsóig részt vesz a folyamatban. Mi csak olyan alkotót és csak olyan tervet vállalunk, ami felkelti az érdeklődésünket. És ez nem műfaji kérdés, nem műfajban dől el, hogy mit vállalunk. Iszonyú sok mindent csináltunk már, dokumentumfilmtől kezdve, oktatófilmen keresztül, vígjátékon át mindent – mindenevők vagyunk. Lényeg, hogy amibe belefogunk, azt kvalitásos dolognak gondoljuk, és az alkotókat izgalmasnak tartjuk ahhoz, hogy el tudjunk velük tölteni sok munkaórát. A munka egymásrautaltságot jelent, hosszú időn keresztül.

Melyik a kedvenc filmje? Nem feltétlen a saját munkái közül.

Nincs egyetlen kedvencem. Vannak filmek, amiket szeretek. Az utóbbi évekből két Michael Haneke-filmet emelnék ki, A fehér szalagot és a Szerelmet. A sajátjaim közül – bár mindegyikért odavagyok, azért is, amelyik megbukott – a Fehér tenyér a legkedvesebb. Inkább úgy fogalmaznék, azok a filmek a kedvenceim, amelyek, ha nem a mieink lennének, akkor is tetszenének.

Érdekelne, hogy mit tart az Oscart nyert Saul fiáról. Gondolja, hogy Önök is profitálhatnak Nemes Jeles Andrásék sikeréből?

Azt gondolom – és ez pályától, területtől független –, hogy minden magyar siker előbbre visz minket és hozzájárul a saját sikerünkhöz. Nem örülök, ha egy film elbukik, ha nem figyelnek ránk, nem örülök más hazai produkció kudarcának. Nyilván jobban örülnék, ha mi lennénk a producerei a Saul fiának, az lenne a tigris2.jpglegjobb felállás, de így ez a második jó (nagyot nevet). Nagyon szeretem ezt a filmet, rettenetesen erősnek találom, kifejezetten bátor vállalkozás. Fantasztikus – ha belegondolunk –, hogy egy ilyen bátor film Oscart tudott kapni. Igazság szerint, nekem nagyon tetszik az a film is, amivel versenyben volt – a Franciaországban élő török rendezőnő alkotása –, és nem tartottam volna igazságtalannak, ha a török nyer. Ami csak erősíti a Saul státuszát: jó filmek között lett az első, erős mezőnyben. A bátorságával nyert. Más kérdés, hogy fel van adva a lecke a következő filmhez (kaján mosolyra húzódik a szája).

Mit jelent Önnek, mikor különböző fórumokon rendre a hazai legbefolyásosabb nők közé sorolják?

Mindig döbbenten olvasom. Fura, megfoghatatlan, mert nincs mögötte valódi teljesítmény. Nem akarom magam álszerénynek mutatni: ha az életemet kellene magamnak elbírálnom, van teljesítmény, de ha abból az aspektusból nézem, hogy a legbefolyásosabb nők közt tartanak számon, ahhoz képest nincs. Fel tudok sorolni száz nőt, akik mögött nagyobb teljesítmény van. Talán ők nem vonzzák a figyelmet. Kicsit érdekesebb vagyok a váltások miatt, és a filmipar maga is izgi, szexi. Összetett dolog, ami miatt ezek közé a nők közé sorolnak – nem feltétlen az én érdemem, a helyzetemből is adódik, de örülök neki, nem szoktam kikérni magamnak (nevet).

Támogatja első filmes rendezők indulását az Inkubátor Programban. Mesélne erről?

Ez a rendszer, amit kiépített a Nemzeti Filmalap jó, átlátható, tisztességesen működik. Van egy tiszteletre méltó és hasznos pontja, az Inkubátor Program, amit tavaly előtt kezdtek el, és valószínűleg folyamatosan, minden évben meg is fogják hirdetni. Fantasztikus lehetőség az elsőfilmeseknek, hiszen a film drága műfaj. Azt mondják, a tehetség úgyis kiderül, ha valaki egy telefonnal rohangál, és azzal készít filmet, de szerintem nem igaz, mert a film olyan drága, olyan nehéz megmutatkozni, olyan nehezen derül ki, ki a tehetség, hogy állami támogatás nélkül szinte lehetetlen. A program az elsőfilmes fiataloknak nyújt lehetőséget egy low-budget film elkészítéséhez. De a low-budget azért nem no-budget, a támogatásból már pataki_agi_borsonline.jpgtényleg ki lehet hozni valamit, főleg, ha utána a projektek ügyes filmproducerhez kerülnek. Mindegy, hogy az kezdő producer vagy rutinos, kicsit meg lehet toldani, meg lehet – úgymond – segíteni az ügyet. Egy rutinos producer, akinek több produkciója van, jobban tud tárgyalni, olcsóbban jut eszközökhöz, még alá tud pakolni. Eddig nem jött ki inkubátoros film, bár az első már leforgott. Egyébként én is producere vagyok az egyiknek, mert utólag egy nyertest megkerestem. Pénz nélkül, magamnak nem veszek ki ebből – támogatom, mert beleszeretettem, ingyen és bérmentve. Nem én vagyok az egyetlen, aki elsőfilmeseket támogat, például pont a férjem kezdeményezte – de én is benne voltam –, hogy fogjon össze néhány producer, fejenként tegyenek be ugyanolyan összeget, és segítsék a Buharov testvérek filmjének létrehozását. Olyan alkotásról van szó, ami nem tudott volna elnyerni állami támogatást, annyira elvont, megfoghatatlan, annyira art movie, hogy ehhez kellett az a fajta produceri bátorság, ami egy állami cégtől nehezen várható el. Már leforgott, be is mutatták, tényleg nem közönségfilm, de fontos (Az itt élő lelkek nagyrésze – a szerk.).

Elárulna egy keveset a készülőben lévő produkcióról, amiben éppen részt vesz?

Két produkcióban vagyunk benne. Kocsis Ágnes harmadik filmje, az Éden, túl vagyunk a gyártáselőkészítésen, jövő év elején kezdjük forgatni. A másik az Inkubátor Programban induló produkció, Szilágyi Zsófia rendezi, Egy nap a címe. Van egy új vállalás, még csak az ötletnél tartunk, Köves Krisztián munkája, most kezdtük el, nem is pályáztunk még vele.

Részt vesz a filmvilágtól független, más támogatói tevékenységben is?

A Csányi Alapítvány kurátora vagyok. Azért mondom el szívesen, mert ha Magyarországon valami pozitív, fontos, jót akar és tisztességes, sajnos az emberek akkor is gyakran rosszindulatúan állnak hozzá. Pedig ez az alapítvány példamutató kezdeményezés. Akik megtehetik, és megengedhetik maguknak, jó esetben elérik azt a szintet, ahol már nem csak a profit számít – ide ért el Csányi Sándor is. Olyan területen nyújt támogatást, ahol elvesznének a gyerekek, ha nem támogatnák őket. Nehézsorsú, de tehetséges gyerekeket segít tíz éves kortól egészen az egyetem befejezéséig. Sose felejtem el, behívtak a Csányi Alapítvány kapcsán a rádióba egy interjúra, ültem az élő adásban, és bejátszottak beszélgetésrészleteket a támogatott gyerekekkel. A környezetük egy része sokszor szinte analfabéta, halmozottan hátrányos helyzetűek. Nem pataki_agi_kutya.jpglehetett látni őket, csak beszéltek, de hogyan! Értelmesen, szabatosan. Rengeteget számít az input, hogy mit teszel bele. Hogy azokból a gyerekekből, akik egyébként elkallódnának, mit ki lehet hozni némi segítséggel és odafigyeléssel! Nem csak pénzzel. Persze ez a segítségnyújtás is pénzbe kerül, de nem pénzt kapnak a gyerekek, hanem az oktatásukat finanszírozzák, törődnek velük, követik őket a későbbiekben is. Nem mondanám zseniképzőnek, fontosabb, hogy hátrányos helyzetből indulnak, mint hogy mennyire tehetségesek, de valamiben azért tehetséget kell mutatniuk, ambiciózusnak kell lenniük. Egy jól kialakított szűrőn keresztül kiderül számunkra, kiket karolunk fel. Örülök, hogy valamire, ami ennyire fontos, lépten-nyomon felhívhatom a figyelmet. Alapvető, hogy bizonyos idő után, amikor már nem azzal vagy elfoglalva, hogy a felszínre kerülj, már jó ideje ott vagy, megvetetted a lábad, csinálj valami jót, ami nem rólad szól. Mindenki azzal segít, amivel tud, és ez nem feltétlenül pénzkérdés, sokkal inkább felismerés kérdése. 

Interjúm eredetileg a Glamour 2017. áprilisi számában jelent meg.

(Fotók: Blikk, Kiskegyed, Ridikül, Wikipédia)

"NÉHA KIIKTATOM MAGAM A RENDSZERBŐL"

Interjú Sütő Enikővel

Égszínkék, a szemeit kihangsúlyozó ruha, a védjegyévé vált szélfútta, szőke haj, sugárzó megjelenés – le sem tagadhatná modell múltját, nem is szeretné, de szívesebben beszél világnézetről, életfilozófiáról, Hamvas Béláról és a kick-bokszról. Ismerjük meg Sütő Enikő másik arcát!

suto_eniko5.jpgLehet, hogy meglepetés lesz, de nem kérdezem a modellkedésről, sem a modelliskoláról, sem a jogászi pályáról, sem pedig a Celeb vagyok, ments ki innen! címen futó reality show-ról. Ezeket már százszor megkérdezték.

Most ki fog derülni, ki vagyok én (nevet).

Pontosan ez a célom. Mindig valami újba kezd, pedig amit eddig csinált sem volt semmi. Amibe belefogott, sikeres volt. Fürödhetne a múlt dicsőségében, ehelyett folyton tovább lép. Jól gondolom, hogy szívesebben néz előre, mint hátra?

Nem érdekel a múlt, a jelenben több vagyok. Bennem van a bölcsesség, amit eddig megtapasztaltam. Nem érdemes visszanézni, mert minden aktuális döntésben vagy életérzésben esszenciálisan ott vannak a megélt tapasztalatok. Azzal foglalkozom, amit a korszellem súg, női intuícióval megtámogatva. Első lépésben a jelenre kell figyelnem: pillanatnyilag mi van velem, mi van a szűkebb környezetemben és mi van a világban. Ez alapján körülbelül rászörfölhetek arra, amit úgy hívok, korszellem. A pillanat számít, hiszen körülöttünk minden radikálisan és gyorsan változik. Az idő rettentően felgyorsult, a nap huszonnégy órája rövidül. Csak a változás biztos. Ez nehéz felismerés volt. Mint minden nő, én is biztonságra törekszem – törekednék. A szüleim hitték, hogy létezik biztonság, engem is így programoztak, sokáig meg is voltam róla győződve. Katartikus élmény volt felfedezni, hogy csak a változás biztos, nincs olyan, hogy biztonság. Bizonyos értelemben persze kell, hogy legyen keret, jogászosan mondva keretszerződés, de a szerződés keretei lazák, bármikor kiüthető bármelyik. Gondoljunk bele, egyik pillanatról a másikra bármi megváltozhat! A saját életemben is így van, korszerűtlen volnék, ha ragaszkodnék bármilyen régi panelemhez, még akkor is, ha bizony fájdalmas letenni azt, ami jól bevált, régen megtette a magáét vagy örömet szerzett. Szokásokra, gondolatokra, sajnos emberekre és helyzetekre, körülményekre is gondolok, akár a munkám, akár a magánéletem veszem alapul. Kiindulási pont a jelen. Ha önsajnálaton kapom magam, mert a múltban jobb volt bizonyos helyzetekben, akkor a célpont csakis a jövő lehet – hogyan kéne másképp, de jól csinálni! Ilyenkor előjön mindaz, amiben hiszek, kihozva a kreativitást. Ki kell találnom a jó megoldást, azt, hogy mit súg a korszellem.

suto_eniko1.jpgElmondaná, mi volt a konkrét esemény, ami ezt a felismerést hozta a világlátásában?

Régen történt, huszonhét éves voltam. Eléggé húztam az államvizsgáimat, mert modell akartam maradni. Tudtam, ha doktorrá avatnak, el kell kezdenem dolgozni, és a szabad egyetemi élet, ami alatt modellként dolgoztam, véget ér. Indul egy más típusú élet, amitől féltem. Az utolsó államvizsga után a kedvenc könyveimmel körülbástyázva magam örültem, hogy végre én döntöm el, mit olvasok, mit tanulok – és az nem a polgári perrendtartás, nem is az államigazgatási jog. Akkor, egyik pillanatról a másikra azt éreztem, hogy most meg fogok halni. Mindjárt nem leszek! Rohammentő vitt az intenzív osztályra. Ezt az érzést csak az ismeri, aki átélte – szörnyű volt. Korábban, tizennyolc éves koromban, egy betegség miatt már szembesültem a halállal, de akkor nem vettem róla tudomást, csak nevettem. Itt viszont nem voltam beteg, idegkimerültség következménye volt az egész. Persze még nem tudtak sokat a pánikbetegségről, az intenzíven kötöttem ki. Ott volt időm elgondolkodni, hogy van ez. Tényleg azért születünk, hogy együnk-igyunk, reprodukáljuk magunkat, ennyi az egész? A végtelen fogalma gyerekkorom óta érdekelt, megfoghatatlan dolgokat próbáltam befogni az agyammal. Képtelen voltam feldolgozni, hogy vannak emberek, akik lefordulnak a székről, egyik pillanatban vannak, a másikban meg nincsenek – ezzel szembesültem váratlanul. Hála Istennek, ténylegesen nem kellett megélnem, de belül mégis, ez hihetetlen mély nyomot hagyott bennem. Kijöttem a kórházból, és attól kezdve állandóan foglalkoztatott, hogy van ez. A prioritások megváltoztak: előtte azt gondoltam, hogy nekem mindent lehet, mindenre képes vagyok, utána leblokkolt a gondolat, félelemmel töltött el, hogy bármelyikünkkel bármikor megtörténhet a legszörnyűbb dolog. Pedig soha nem voltam szuiszid hajlamú. Áldozatnak éreztem magam: amikor a legkellemesebb volt az életem, ellazult állapotban voltam, akkor ért el a pánik, meglepetésszerűen. Utána attól kezdtem félni, mikor jön megint. Meg egyáltalán: hogy van ez az élet összerakva? Utólag nagy löketnek és nagy segítségnek érzem a szembesülést, mert egy keresési folyamatot indított el nálam. Tettem a dolgomat a hétköznapokban, kezdtem dolgozni jogászként egy amerikai érdekeltségű ügyvédi irodában, férjhez mentem, zajlott az élet, de kívülállónak éreztem magam. Kerestem valamit. Egy ideig nem tudtam, mi hiányzik, később derült ki – jó tíz évvel később –, hogy mit kell keresnem…

Mit keresett?

suto_eniko4.jpgAz ember aszerint, mire tanították a szülei, a tanárai, mit sugall a társadalom, eldönti, hogy számára mi az érték. Én mindig individuálisan gondolkodtam, tizenhat éves koromtól nem tudtam elfogadni, amit nekem mondanak, át kellett engednem a saját szűrőmön. Volt, hogy nem mentem be órára a gimnáziumban, mert úgy éreztem, nekem arra nincs szükségem, vagy például egy nap megnéztem hat filmet iskola helyett, olyan is volt, hogy háromszor ugyanazt. Engem ne korlátozzanak a szabadságomban! Persze nyilván vannak alapvető szabályok. Legfontosabb mind közül, hogy ne okozzak másnak kárt – de magamnak hadd legyek úgy hasznos, ahogy én gondolom! A keresésben is az hajtott, hogy kiderítsem, hogyan működik ez az értékrend. Mindenkitől azt kérdeztem, hogy mi az univerzális morál. Eljutottam szellemi tanítókhoz, elolvastam a Hamvas-összest, megismertem Szepes Mária néni munkáit, meglátogattam spirituális helyeket. Mindenhol egyet kérdeztem, hogy „tessék megmondani nekem, mi az egyetemes morál”. Furcsa volt, hogy még ezeken a helyeken is értetlenkedve kérdezték, hogy te, kislányom, mégis mit keresel. Azt válaszoltam, hogy olyan tájékozódási pontokat, amik a gyakorlatban segítenek felépíteni az életem. Egzisztenciát akartam teremteni. Tudtam, hogy valahogy boldogulnom kell az anyagban, csak akkor leszek boldog. Meg is valósítottam. Érdekes, hogy nem volt küzdelmes, valószínűleg már megvolt a képességem, hogy boldoguljak az anyagban. Sokkal kevésbé voltak képességeim a magánéletben. Emberi kapcsolataimat állandóan javítóba kellett vinnem és újra gondolnom a hibáimat. Tisztában voltam a hitemmel, például – bocsánat, hogy ezt mondom –, de mindig kifordult a kezemből a Biblia. Sokszor nekiveselkedtem, hogy elolvassam és értelmezzem, de folyton azt éreztem, hogy nem nekem való, mit olvassak rajta, mikor szerintem nem igaz.

suto_eniko6.jpgLehet tudni, hogy közel áll Önhöz a keleti filozófia és a buddhizmus.

Közel áll, de csak kiindulópont a buddhizmus. Semmilyen izmussal nem bírok azonosulni. Rájöttem, hogy minden, ami nem mozog, hanem dogmatizálódott, már nem a mostra igaz. Természetesen vannak az irányzatnak alaptételei, melyek jó kiindulási pontok, de én egyre csak azt kerestem, hogy mi az egyetemes erkölcs. Hamvas fantasztikus, mert összehasonlította a legtöbb izmust, majd levonta a konklúziót: mindenki ugyanazt mondja, csak másképp. Valószínűleg ezt kerestem. Egyetlen emberi elme nem képes tanulmányozni az összes létező vallást, mégis arra vágytam, hogy valaki vesse össze az esszenciális részeket – nem a történeti részt, hanem az üzeneteket – a természettudományos ismeretekkel meg a fontosabb felfedezésekkel. Hamvas is ugyanide lyukadt ki: képtelenség, hogy az egészet globálisan átlássuk. Hat évet éltem úgy, hogy alig mozdultam ki otthonról. A munkámat elvégeztem, volt egy jó párkapcsolatom. Mindez bázist adott, engedte, hogy totál befelé forduljak – én, a kifelé fordult! Rengeteget olvastam, próbáltam mindent begyömöszölni az agyamba, és egyszer csak, – mint egy turmixgépből – kijött, hogy „figyelj, ne kifele keress, mert ott van benned!” Valahonnan máshonnan kell jönnie a tudásnak, nem kívülről, nem az olvasmányélményekből. És akkor rájöttem, mi az, amit keresek, mi az univerzális morál. Tök egyszerű, mert ami univerzális, az ugye mindenkihez szól, tehát nem lehet bonyolult, mert mindenkinek értenie kell. Amikor kacifántos pszichedelikus dolgok voltak soron, hogy mit mond Rudolf Steiner, mi az antropozófiai filozófia, kiakadtam. „Mi van? Nem értem!” Nyilván ez is kellett, hogy végül rájöjjek, totál egyszerű a morál, amit keresek. Egyébként lehet, hogy egyből meg lehetett volna találni – a nagymamámnál. Ő mondogatta nekem: „Kislányom, mindig azt csináld mással, amit magaddal csinálnál.” Az őszinteség is fontos. Kifejező a magyar nyelv: az őszinte az az ő szintje. Nem lehet más. Aki már egy magasabb tudásszintről azt gondolja, „nem okozom fájdalmat neked, mert rád tudok hangolódni, lehet, hogy nekem ez már nem fájna, de neked még fáj”, akkor őbenne megképződött a belátás, igazodik a másik szintjéhez. A magasabb tud lenyúlni az alacsonyabbhoz. Ha egy magasabb fokon lévőt megsebzek, csak bocsánatot tudok kérni: „Még itt tartok, ez az én szintem, nekem így őszinte, így vagyok hiteles. Ha még mondasz valamit, az kiveri nálam a biztosítékot. Tudom, hogy most kicsit várnom kéne, meg kellene találnom a megfelelő helyet, időt, szép szavakkal elmondani, hogy ne haragudj, ez ilyen-olyan érzelmeket vált ki belőlem, hogy változtassunk ezen meg azon, de nem állok rá készen.” Vagyis minél érzékenyebbé válok másokra, annál finomabban tudom az alapszabályt alkalmazni, hogy csak azt tegyem mással, amit magammal is tennék.  

Nem tervezi, hogy könyvet írjon? Sokaknak jelentene útmutatást, akik esetleg eltévedtek.

Akkor fogok könyvet írni, amikor hiteles leszek a magam számára. Akkor leszek hiteles, amikor így is élek. Amíg elbukom nap mint nap, addig törekszem egy pont felé. Örülök, hogy legalább már látom, hol van a léc, amit szeretnék megugrani. Szerintem csak az írjon erről könyvet és csak az tartson erről előadást, aki meg is tudja ugrani a szintet.

Mostanában hogyan bővíti az ismereteit: könyvekből, előadásokból merít, ismerősökkel beszélget, esetleg autentikus jógastúdiókban gyakorol?

Ezek voltak, de többségükkel felhagytam. Most már a csendből veszem a tudást. Nincs jobb hely a csendnél. Csendben jönnek elő a felismeréseim, nyilván az életemen keresztül. Néha kiiktatom magam a rendszerből. Nagyon sok zavaró körülmény létezik, az egyik legzavaróbb a félelemkeltés, ellentéte a szeretetnek, mindannyian találkoztunk vele. Ha nincs harmónia, szorongás van, vagy félelem, olyankor nem lehet kiaknázni a csendet.

suto_eniko16.jpgMit tesz annak érdekében, hogy elcsendesüljön?

Napi szinten csendben maradok, amit mások akár lustaságként is címkézhetnek. Ha a mai forgatagos időkben valakinek azt mondom, hogy nekem van másfél órám, amikor csak ülök és csendben vagyok, nem érti. Megbetegednék, ha ez nem lenne, szükségem van az elcsendesülésre, zene se szóljon. A természet sokat segít, nem cserélném el a kertkapcsolatos lakásomat. Kint lógok a kertben, és jönnek a gondolataim. Hurrázom, mikor felvételiztetem a gyerekeket, és megkérdezem, hogy mi a kedvenc időtöltésük, mert igaz, sokan mondják a szokásos „gépezést”, viszont egyre több gyerek olyasmit felel, hogy csak ki szoktam állni a balkonunkra, nézni a fákat. Van gyerek, aki ösztönből érzi, hogyan tud kicsekkolni ebből az őrületből, hogy tud lelki enklávét csinálni magának, amiből feltölti magát – nyilván nem tudatosan. Ráadásul, nem szégyellik! Szerencsére egyre több ilyen gyerek jön a modelliskolámba. Mondjuk, százból kettő már van.

Ahányszor látom, mindig kiegyensúlyozott és ragyog. Mik azok az alapvetések, melyekhez igazítani próbálja az életét?

Inkább csak jól leplezem a problémáimat. Ez szerep. Van, hogy mélyponton vagyok, mégis azt szokták mondani, hogy nem is látszik. Nem tudok úgy szétesni, hogy látszódjon rajtam mások előtt. Magam előtt sem nagyon. Egyébként nem biztos, hogy ez olyannyira jó. Van egy rossz technikám: bizonyos helyzetekben, amikhez lelkileg nem vagyok felkészülve, úgy csinálok, mintha nem is lennének. A helyzetek tipizálásában nem hiszek, inkább megoldásokat próbálok keresni. A szembenézés saját magaddal, saját hibáiddal, saját hiányosságaiddal fontos feladat.

Mondják, hogy sokan önkéntelenül másmilyen arcot vágnak, mikor a tükörbe néznek, hogy szebbnek mutassanak. Például én mindig csücsörítek. Ön észrevett hasonlót magán?

Én azt vettem észre, hogy mindig nagyon kíváncsian nézek a tükörbe (nagyot nevet). Vagy dolgom van, ha előveszem a tükröt: lecsúszott-e a szemfestékem vagy a rúzsom, hogy nézek ki, látszik-e, hogy mit ettem. Megfigyelem, milyen elváltozást okoz az arcon a gondolat, az előző napi vagy az aznapi stressz. Főleg a tekintetemet szoktam nézni, mert abban simán megjelenik az őrület, mikor úgy vagyok – nagyon lehet látni (megint nevet).

Étkezési szokásaira is kihat életfilozófiája? Talán ezzel függ össze, hogy bombaformában van, szuper vékony az alakja? Nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: minek köszönheti megjelenését? Vannak speciális szabályok, amiket betart? Vagy önmegtartóztató életet él?

Ha önmegtartóztató életet élnék, nagyon kövér lennék. Olyan a természetem, ha valamit megvonok magamtól, utána jutalmazás következik, és ez általában kétszer annyi mennyiséget jelent – biztos nagyon szerethetem magam (nevet). Életmódváltásomban főszerep jutott a mozgásnak, függő lettem. Muszáj egy héten háromszor mozognom. Otthon, a nappaliban ugrálok a sztepp padon vagy bokszolok, vannak jó kis edzésprogramjaim, közben valami érdekes előadást hallgatok – mentálisan is edzem magam. A nőknek egy idő után a törzsük kezd vastagodni, a has, a csípő meg a comb szintén gyenge pontok. A legjobb karbantartó tényező az izzadás. Azt vettem észre, ha nem izzadok egy fél évig, akkor öregszem.

Jár wellnesszelni?

Nem igazán, tornával izzasztom meg magam. Nem tudok járni, mert hétvégén is dolgozom. Egy évben adok magamnak pár hét nyugit, de az nem valószínű, hogy wellnesszben lesz. Régen jártam szaunázni és gőzbe, jó megizzadni. Futni utálok, mégis ki szoktam menni a Szigetre. Mindig úgy jövök vissza, hogy irigylem azokat, akik élvezik a futást. Úszni ugyanez – uncsi. Edzőterembe jártam, dance aerobikoztam, stepp aerobikoztam, kick-bokszoltam, táncoltam, zumbáztam – a zumbát imádtam! Jó volt a közös táncolás a csajokkal, utána jókat beszélgettünk. Aztán rájöttem, azokon az edzéseken nem formálok olyan specifikusan, mint mikor magamnak kitalálom. Csak az lehet hatásos, ha minden nap lejut az ember az edzőterembe, az valóban karban tartja. Ez nekem nem ment. Teszem azt, popsit, vállat akarok edzeni, jól kitalálom hozzá gyakorlatokat, nem is használok súlyzókat, közben kiteszek képernyőre a Youtube-ról érdekes előadásokat – szinte észre sem veszem, hogy tornázom, kettő az egyben. Sok zumba meg mindenféle CD-m van, időtakarékosság, ha a nappaliban vagy kint a kertben benyomom valamelyiket, és nyomom rá az edzést. Vagy akárhol nyaralok, viszem magammal a pici DVD lejátszót, kimegyek a tengerpartra, ott tornázom egy órát. Nem vagyok hajlandó minden nap a forgalomban átautózni a konditeremhez.

Melyik a kedvenc gyakorlata?

Negyvenöt évesen elkezdett hájasodni a hátam. Nem sokkal később az ismerőseim gratuláltak, hogy jön a baba. Mondtam, semmiféle baba nem jön. Abban az időben éltem a befele fordulós, olvasós, nyugis időszakomat. Nem kellett megfelelnem a páromnak, úgy voltam jó hálistennek, ahogy voltam, észre sem vettem, hogy rakódnak rám a kilók. Egy színpadi munka kapcsán az estélyi ruhámat fel akartam venni, de a kollégám nem bírta összehúzni a cipzárat rajtam. Ott állt egy nagyon jó barátom, félrevont, és azt súgta, „Sütő, hízol! Darling, az is egy döntés, ha nem foglalkozol vele, vagy változtass”. Tök jó volt, hogy ezeket mondta. Tudatosult, hogy a testem a munkaeszközöm. A kick-boksz vált be, a hirtelen mozdulatok hatásosak. Sinkó Andinak van egy tuti kick-boksz programja, de van egy Billy Blanks nevű pasi Los Angelesből, tele van a Youtube a tae bo és erősítő óráival. Annyira szeretek Billy-vel tornázni! A gyakorlatai gyönyörűre formálják a vállat, a hasat, mindent. Van, hogy a tableten vagy DVD lejátszón nyomom az edzését, nézem, hogy mit csinál, közben mást is nézek. Jól megizzaszt, méregtelenít, ezért nincsen narancsbőröm, kimegy a méreganyag. A tested optimalizálja a súlyát, tehát ehetsz bármennyit, azt tartja meg, ami kell neked. Tudatosan próbálok egészséges ételekhez nyúlni, de egyáltalán nem görcsölök rá. Ha megkívánom, megadom. Alaphelyzetben az életmódomat egészségesnek tartom, de nem vagyok bigott. Mondjuk, húshoz nem nyúlok, mostanában nem kívánom, vegetáriánus lettem, de az is úgy van, ha véletlen megkívánnám, akkor megenném. Régen húst hússal ettem, akkor arra volt szükségem, most meg erre.

dr_suto_eniko.jpgJótékonysági szerepeket is szívesen vállal. Támogatta az Egészség Hídja nevű mellrák elleni akciót, manapság a Bátor Tábor nagykövet asszonyaként tevékenykedik. Mesélne erről?

Szívesen. Szokták mondani, amikor a tanítvány megérik, eljön a mester. Hogy kinek ki a mestere, azt vajon ki dönti el? Az biztos, hogy nekem a daganatos betegséggel élő gyerekek a mestereim. Épp nem azt a szakaszát élem az életemnek, hogy elmegyek a Bátor Táborba. Ilyen is volt, sokat tevékenykedtem ott, a Tábor a szívem csücske. A mellrák kampányban is sokat szerepeltem. Azonban újabban egyénileg vonzom be a rászorulókat. Ők azok a krónikus betegséggel élő gyerekek, akik a modelliskolámba jelentkeznek. Például felhívott egy anyuka, akinek a kislánya tizenegy éves, a karját elvesztette balesetben, mert az apja elaludta a kormány mellett. Gyönyörű lány. Egy másik kislányt tizennyolcszor műtöttek agydaganattal, két évig volt mély kómában és epilepsziás. Kinézett magának, hogy nálam szeretne tanulni. Az anyukája nem értette, miért akar mindenáron modelliskolába járni. Egy kollégám nekem szervezett bemutatót, a villamoson vele szemben ültek, a logóm rajta volt a mappáján, és a gyerek kinézte a telefonszámomat. Enikőnek hívják őt is, járásában és beszédében korlátozott. Eljött hozzám, és immár négy éve jár az iskolámba. Anyukája mesélte, hogy nem tudtak mit csinálni vele az orvosok, állandóan gyógytornára küldték, de a torna előtt epilepsziás rohamokat produkált, annyira tiltakozott a szervezete. Jelenleg modellként dolgozik. Példának állítom a többiek elé, értékrend változás következik be, ha kiáll egy ilyen kislány. Enikő elmondja, hogy véget akart vetni az életének, de köszöni szépen, már tök jól van, boldog. Leszerződött egy modellügynökséghez, a Szeretet kampány arca lett, másfél centit megnyúlt a lába. Annak idején beraktam minden bemutatóba, erőt adott neki, hogy ép lányok között lehetett – ez nem pénz kérdése. Neki már az is segítség, ha nem súgnak össze a háta mögött, ilyen egyszerű. Egy simogatás, nézés, egyetlen biztatás. A lány hihetetlen energiákat mozgósít és ad át másoknak. Ha az ember megváltoztatja a nézőpontját, egyből boldogabbnak érzi magát, jól jár mindenki. Akkortájt, mikor a kereséstől jobb lelkiállapotba jutottam, egy baráti összejövetelen megismertem Küllői Pétert, aki a Bátor Tábort alapította a feleségével, azt mondta, köztük a helyem. Akkor már hat éve nem ültem repülőre, mert mindig rosszul lettem. Adományokból Disneylandbe készültek vinni a gyerekeket, kérdezte, van-e kedvem egy csoportot vállalni. Azonnal igent mondtam, át sem gondoltam, hogy hat év után felülök a repülőre. A gyerekek kigyógyítottak. Amikor épp rosszul akartam lenni a gépen, egy kisgyerek elkezdett sugárban hányni mellettem, ez átütötte az agyamban a programot. Hogy kifele fordultam, nem magammal törődtem. Arra gondoltam, ha ennyi beteg gyerek közt próbálok rosszul lenni vagy azon rágódni, mi van, ha lezuhan a gép – hát akkor történjen meg. Annyira bátrak, annyi mindenen mentek keresztül! Átsegítettek a félelmeimen. Mostanában tényleg bevonzom a segítségre szorulókat: egy autista gyerek anyja felhívott, egy fibrocisztás kislány is jár hozzám, ott van a balesetben megsérült Enikő, tudnám folytatni a sort. Ezeket a vállalásokat nem tekintem jótékonykodásnak, mert, tapasztalom a munkám során, aki bármilyen jót tesz bárkivel, és nem vár érte viszonzást, első sorban saját magának tesz jó. Nekem ezt jelenti a siker, ebben érzem magam sikeres nőnek.

 

Megjelent: Sikeres Nők, 2016. június, XIX. évfolyam, 212. szám

"ELMEGYEK FIDZSIRE SZÖRFÖZNI, HA KIÉGEK"

Interjú Pék Zsuzsival

Zsuzsi kedves gyerekkori barátnőm, világéletében sportos, szuper csaj volt. Sokat nyaraltunk, rengeteget hülyéskedtünk együtt, gyerekcsínyeim elkövetése is hozzá kötődik. A sors kétfelé vitt bennünket, sokáig nem találkoztunk, nemrég újra felvettük a fonalat. Örülök a beszélgetésünknek, mert megismerhetem életének azt a részét, amiből kimaradtam, közben karriertörténete másoknak is példa lehet a "hobbid a munkád" megélésére és a sikeres önmegvalósításra. Ökokávét iszogatunk, divatról fecserészünk, össze-vissza nevetgélünk. Egy ponton bekapcsolom a hangfelvevőt, hirtelen abbahagyjuk a nevetést. Bár barátnőkként még kluboznánk, mindketten komolyra váltunk, ahogy a saját szakmánkról van szó. Én kérdezek...

zsuzsi_thoms83327.jpgGyerekkorunkban felejthetetlen nyarakat töltöttünk együtt nagyszüleid balatonfűzfői telkén. Emlékszem, annyira imádtad a szörfözést, annyit lógtál a szörfösökkel, hogy biztosra vettem, szörfversenyző, majd edző leszel, esetleg elhajózol délre. Mégis más irányba mentél. Hogyan s miért történt az irányváltás?

Szörfös is lettem végül! Igazolt versenyzőként a főiskolát úgy választottam, hogy legyen sporttagozat. Ott kicsit jobban tolerálják, ha az ember a tavaszi időt a Garda-tavon tölti, vagy ide-oda elmászkál. De rövid úton rájöttem, jobb ez hobbinak, mert nemzetközi szinten a mi kis Balatonunkon nem lehet eleget edzeni. A szörf megmaradt tök jó kikapcsolódásnak, a mai napig csinálom.

Mi volt a legjobb eredményed?

Magyar bajnok voltam. Azt is eredménynek élem meg, hogy kijutottam Ausztráliába, egy főiskolai világbajnokságra. Igaz, az utolsók között kullogtam – volt valami lehetetlen hajóosztály, amiben indultam –, de 94-ben három hetet ott tölthettem. Nagyon klassz volt! Elvégeztem a főiskolát, közben már elkezdtem dolgozni. Anyukám presszionált, hogy dolgozzam is, persze igaza volt. Gyerekkorom óta tetszik a Mini Morris autó, a gimnáziumi barátnőmmel mondogattuk, mi majd egy Mini Morrisból fogunk integetni. Egyszer – úgy 97 körül – megláttam egy lányt Miniből integetni, energiaitalos hostesskereső felhívás volt. Jelentkeztem, majd’ két évet voltam promóciós hostess a főiskola mellett. Amikor az italt kivonták a forgalomból, mert lejárt az engedély és nem lehetett meghosszabbítani, a kombucha italt reklámoztam, sokat is ittam. Iszonyúan pucol! Elvégeztem a Könnyűipari Műszaki Főiskolát, műszaki menedzser lettem. A papírnyomda, csomagolás szakirányt választottam – ne kérdezd meg, miért. Televolt gazdasági tantárgyakkal. Amúgy jó suli, szerettem odajárni – már amennyire bejártam. A szigorú gimnáziumi évek után megváltás volt a laza szellemiség és a jó társaság. Az első komolyabb munkahelyem egy sörgyár. Kőbányára kellett kijárnom nyolc órára, akkor nyitott a gyár. Nem annyira szerettem, malátaszagban ültem egész nap – utáltam az illatát, nem is ittam meg a sört. Utána kezdtem el inni (nevet). Egy évig bírtam, aztán felmondtam. Az ottani főnököm azóta is jó barátom – mindennek van jó hozadéka, még a szenvedésnek is! Abban az időben, 96 környékén indultak itt a multik, akkoriban kezdték igazán megvetni a lábukat. Pár évre rá az egyik legnagyobb nemzetközi sportruházati cég csapatához csatlakoztam. FMCG-s hátterű embereket kerestek, akiknek van némi közük a sporthoz. Marha nagy szerencsém volt, hogy az elsők közt felvettek sales-esként. Ez az indulás megpecsételte a sorsomat.

zsuzsi_thoms83302.jpgTovábbra is fontos szerepet játszik az életedben a Balaton? Megvan még a csodás nyaraló? Nagyon szép élmények fűznek hozzá.

Megvan a nyaraló, minden hétvégén lemegyünk. Péntekenként összepakoljuk a gyereket, nagyon élvezi. Amikor kismama voltam, a nyári időszakban nonstop a nyaralót laktuk. Ő is hasonlóképpen megfertőződött, mint én gyerekkoromban.

Róza lányodról van szó, aki nemrég született. Azóta mintha felhúztak volna, pörögsz ezerrel az üzleti életben. Általában nem ez szokott lenni, az anyukák ilyenkor visszavonulnak és vadul babáznak.

Sokkal okosabban osztod be az idődet, ha gyereked van. Próbálsz hatékonyabb lenni. Két évet rászántam Rózára, otthon voltam vele. Megvolt az idő, amit szerintem rá kell szánni egy pici gyerekre, utána fokozatosan tértem vissza. Előtte is pörgős voltam, most a kevesebb időt – ugye kilencre beviszem az óvodába, négyre próbálok érte menni – jóval okosabban osztom be. Előfordul, hogy miután elalszik, nyolc-fél kilenc után még visszaülök a gép elé, de nem bánom, a négytől nyolcig időtartamot mindenképp vele töltöm.

Tipikus anyának tartod magad?

Nem tudom, mit jelent tipikus anyának lenni. Ha gyereked van, meg kell próbálni harmóniát teremteni. Szokták mondani, hogy a fontossági sorrendet be kell tartani, hogy mindenre jusson idő. Meg tudod csinálni, ha akarod. Tudsz főzni, a gyerekkel lenni, dolgozni. Egyébként kényszer volt. Hazudnék, ha azt mandanám, hogy én választottam. A munkahelyemen, egy cipőket forgalmazó nagy nemzetközi cégnél szülési szabadság után nem vettek vissza, mert már be volt töltve a pozíció. Kényszerpályára kerültem, de cseppet sem sajnálom, hogy így alakult, legalább többet foglalkozhattam a kislányommal, mikor még egész kicsi volt.

13087339_1163994063624579_6776986809281892124_n.jpgA trendi TOMS cipők magyarországi képviselője vagy, te hoztad be a brandet Magyarországra. Miért pont a TOMS-t választottad?

A TOMS választott engem, mondhatnám nagyképűen (mosolyog). A régi ismeretségekben, a kapcsolati tőkében nagyon hiszek. Egy volt kolléganőm, akivel a sportruházati boltban dolgoztunk együtt, Athénba ment férjhez, ahol annak a fiúnak dolgozott, aki Görögország és a Balkán régió disztribútoraként képviseli a TOMS-t. Barátnőm beajánlott neki, hogy tud valakit, aki a magyar piacon ugyanezt meg tudná csinálni. Elkezdtük, de eleinte nem igazán hittem benne, később láttam a szeretetteljes visszajelzéseket a vásárlók részéről, hamar megváltozott a hozzáállásom. A TOMS egy igazi love brand, sokan szeretik. Elsőként az üzleti modellje fogott meg: bárki, aki vásárol egy pár TOMS cipőt bárhol a világon, egy rászoruló gyereknek adományoz egy másikat. A TOMS segélyszervezeteken keresztül dolgozik, 2006 óta – pont az idén 10 éves a cég – 50 millió pár cipőt osztogatt el a gyerekeknek. Ez az úgy nevezett for profit üzleti modell, magyarul azt jelenti, hogy a vállalkozás a profitjából visszaszolgáltat valamennyit non profit célokra. Óriási sikersztori, korábban még soha senki nem csinálta ezt. A tulajdonos egy kaliforniai fiú, laza szörfös arc – nem véletlen (nevet)! Először Amerikában terjeszkedett, aztán szerte a világon ismertté tette a márkát. Éveken át hajón lakott és kezdetben egy kaliforniai bérelt lakásból menedzselték a barátaival a céget. Már a kezdetekkor fontosnak tartotta, hogy jótékony célra visszaadjon valamit a bevételből. 2006-ban Argentínában végzett önkéntes munkát, az inspiráció onnan ered. Látta, hogy a szegény gyerekek mezítláb rohangálnak. Vagy egy könnyű kis bebújós vászoncipő van rajtuk, az ún. alpargata modell, amit a felnőttek is előszeretettel viselnek – ez lett a legfőbb sziluettje a TOMS-nak. Gondolta, ezt a típust Kaliforniában is tök jól el lehetne adni, de akkor már úgy, hogy a rászoruló gyerekeknek juttatni tudjon a bevételből egy-egy cipőt. Az első kétezer párat ő és a családja osztották ki. Gyorsan beindult a gépezet.

13241147_1193752903982028_2427706981007485680_n.jpgA jótékonykodás mellett a sziluett is sokban hozzátesz a sikerhez, hiszen nagyon divatos, eltalált az emblematikus alpargata modell. Tavaly nyáron Barcelonában jártam, és tapasztaltam, mennyire sokan hordják ott is. A többi márka kezdi utánozni, sorra jönnek ki hasonló formák. Reagáltok a versenyre?

Az alapító srác, Blake Mycoskie örül a térhódításának, hisz ő dobta be először a köztudatba az alpargatát, azóta sok márka követi. Egyébként van egy román gumicsizmát gyártó cég, ugyanezzel a one for one üzleti modellel gumicsizmákat osztogat a nélkülözőknek. Blake írt egy könyvet Start something that matters címmel, amit érdemes elolvasni minden kezdő vállalkozónak, startup tulajdonosnak. A tíz éves sikersztoriban rengeteg buktató volt. Vicces látni, milyen szintű nehézségekkel küzdött meg Blake az elején, mennyire tapasztalatlan volt, aztán mennyire befutott. Én is merítettem belőle, főleg hitet. Azt, hogy ha valamiben nagyon hiszel, a buktatók ellenére is végig tudod csinálni. Bukott néha milliót, néha presztízst, néha cipőt – egy igazi startup vállalkozás sikertörténete. Ma már eladta a cége felét, eljutott arra a pontra, hogyan tovább. Hogy nyugodtan gondolkodjon, elment fél évre Fidjire szörfözni. Majd én is elmegyek Fidjire szörfözni, ha kiégek (nagyot nevet). A növekedésnél egyébként is érdemes kicsit megállni, háttérbe húzódni, onnan körülnézni. Érdeklődtek a cége iránt, ezért úgy döntött, eladja a felét kb. 200 millió dollárért, ennek a felét meg olyan alapítványba fekteti, ami startupoknak segít elindulni. Visszaforgatja a tőkét és segít olyan embereknek, aki valaha maga is volt, bizonyítandó, hogy egy jó ötletből csodát lehet csinálni. Egyik mottója: „A simple idea can change the world.”

13087630_1168258066531512_707081589469299921_n.pngKöveted ezt a vonalat, képviseled ezeket az értékeket. Biztosan sokban hasonlítotok Blake-kel, ráaádusl mindketten szörföztök.

Fontos nekem, hogy a munkámmal azonosuljak, hogy higgyek abban, amit csinálok. Ha hiszek, lejönnek a csillagok is – tényleg! Olyanokat értünk el, amiket rutinból lehetetlen lett volna. Amikor indultam – két éve csinálom –, prezentálnom kellett egy üzleti tervet. A harmadik évre volt beütemezve, hogy bekerülünk egy nagy magyarországi, egyébként Közép-kelet-európai cipőbolt hálózatba – de ez már a második évben sikerült! Ez az én sikersztorim. Nyilván a jó brandnek is köszönhető, viszont a hazai piacon én hangolom össze, hogy a vevők, a fogyasztók és a márka is elégedett legyen, jól menjen minden. De hogy a TOMS egy love brand, az azért már előttem is így volt.

Nekem is van cipőm tőled, színes, mindenhez hordható, kényelmes, szerintem sosem megy ki a divatból. Követi az aktuális trendeket a márka? Mik a mostani szezon jellemző jegyei?

Jó kérdés, ez az, amin a TOMS is sokat gondolkodik – hogy hogyan tovább. A csúcson van, nagyon jól megy, de eléggé az alpargata stílusra van felépítve. Az a törekvés, hogy még szélesebb legyen a cipőkollekció. Már van szemüvegkollekció is, meg táskák, elsősorban hátizsákok és női tatyók. A legnagyobb kihívás a márkának, hová pozicionáljon pontosan: nem lehet túl divatos, nem lehet túl drága, meg kell maradnia egyedinek. Eddig nagyon egyediek a modellek, de valamennyire követni kell a trendeket. Ha nem vagy trendi, a kutyát se érdekled. A hátizsák eleve menő, mostanában mindenki hordja. A TOMS-nak elég jó kis hátizsákjai vannak, olyan Tomsy stílusúak. A cipők terén nagy kihívás, hogy megfelelő modelleket csináljanak az európai őszi-téli kollekcióhoz, ami ősszel, de főleg télen is hordható, hiszen melegebbnek kell lennie, mint az eddigiek. Csizmát nem nagyon hordanak az emberek, ha mégis, inkább elegánst, az meg nem TOMS. Jó kompromisszumot kell kötni a sziluettekkel. Nekem ebbe nincs beleszólásom, Los Angeles-ben van a design team, illetve New Yorkban is van egy kisebb csapat – mindent Amerikából irányítanak. Egyelőre eléggé szezonális termék: „TOMS az egy nyári cípő”, ám próbálunk a márka kedvelőinek őszre is alternatívát nyújtani.

Profi marketingesnek tűnsz. Közéleti szereplőket látok vidám fotókon a cipőidben pózolni. Kiknek a támogatására vagy a legbüszkébb?

Magamból indultam ki, azt feltételeztem, hogy mindenkinek újdonság lesz, és úgy kell majd tukmálni, hogy „jaj vegyed már fel, mert te ismert személy vagy, és ha rajtad van, majd másoknak is tetszeni fog”, ehelyett azzal találkoztam, hogy „ja, igen, TOMS, imádom, van már két pár. New Yorkban vettem, Lodonban vettem”. Nagyon meglepődtem. A márka nagykövetekkel több típusú fogyasztót is szeretnénk inspirálni, ezért választottam zenészeket, fiatal anyukákat, médiaszemélyiségeket. Nem tudnék egy nevet kiemelni. A zenészek közül együtt dolgozom Péterfy Borival, Byealexszel, Odettel, legutóbb a Margaret Islanddel mint fiatal feltörekvő zenekarral. Médiaszemélyiségek közül D. Tóth Krisztával, ő már előttem is „tomszos” volt a férjével együtt, és már korábban volt a szekrényükben egy-egy pár cipő a márkától. Rájuk vagyok a legbüszkébb. Nekik nagy a rajongótáboruk, nekünk széles a célcsoportunk. A huszonéves lánynak is tetszik, a bőven negyven pluszos anyukáknak szintén, és férfiak is hordják. Igyekszünk úgy kommunikálni, hogy minden szegmenset lefedjünk, ez alapján választjuk ki a nagyköveteket. Ők a brand ambassadors (mondja megjátszottan affektált mosollyal).

zsuzsi_thoms83346.jpgHogyan lazítasz? Mi az, ami feltölt? Hobbinak maradt a sport?

Abszolút megmaradt a sport. Hétköznap igyekszem futni, hisz bárhol megtehetem, akár csak egy félóra erejéig. Kikapcsol, feltölt, új energiákat mozgósít. A hétfői nap teljesen a miénk a párommal, akkor a kislányunkért a nagymama megy az óvodába, nála is alszik, kedden ő viszi reggel oviba. Hétfőnként erőteljes sportprogram szokott lenni: télen spinningelünk teremben, plusz szauna, nyáron futás, utána egy könnyű vacsora vagy elmegyünk moziba és sokat beszélgetünk – ez tölt fel. Hétvégéken a Balaton, a kert, a szörfözés. Már elég régóta mountainbike-ozunk is. Ha tehetjük, és olyan az idő, elmegyünk egy napra csatangolni a hegyekbe. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hétvégén pörögni szoktam, arra vágyom, hogy egyáltalán ne találkozzam emberekkel, nem akarok látni se számítógépet, se telefont, se embereket, persze a családon kívül. A kereskedők sem dolgoznak hétvégén, nincs igazán munka ilyenkor, hacsak én nem akarok ügyködni vagy előre felkészülni. Muszáj kicsit pihenni.

Elárulod, milyen terveid vannak a közeljövőre nézve? Esetleg a TOMS után lesz Pék cipő?  

Vannak még terveim a cipőkkel, van hova továbbfejleszteni, mind a nagyker, mind a kisker, mind a marketing részét. Nap mint nap kinyitni a boltodat? Ez az igazán kiskereskedői tevékenység távol áll attól, amiben jónak érzem magam, de nem elképzelhetetlen, hogy valakivel egyszer boltot nyitok. Egyelőre azt kéne tovább erősíteni, ami megy – olyannyira, hogy van egy új márkám is. Nem akarok márkahalmozó lenni, de a csúcsminőségű kiegészítőket gyártó kanadai cégnek, a Herschelnek nem tudtam ellenállni. Annyira fiatalos, cool brand! 2009-ben alapították, de máris globális méreteket öltött. Hasonló üzleti modellben képzelem el, mint a cipőt. Mostanában ezeken a projekteken agyalok. Nyolc évet dolgoztam a világ egyik legnagyobb sportmárkájának. Profi vállalat volt, megtanították jól gondolkodni az embert. Integráltan működtünk: sales-es voltam, mégis ráláttam a marketinges munkájára, belekóstoltam a retail-be, kitanultam, mitől működik hatékonyan egy bolt – mindent megtapasztaltam, amit a kereskedelemről érdemes ismerni. Ez volt a legjobb iskolám, hihetetlen tudást adott, valójában most is abból élek.

Fotó: Emmer László és Facebook

"ENGEM NEM LEHETETT VOLNA ELVONSZOLNI AZ EDZŐTEREMBŐL"

Beszélgetés Béres Alexandrával

Tegeződünk, edzéstársak voltunk közel tíz éven keresztül a TF-en, a Szécsényiné Dr Fekete Irén vezette ritmikus gimnasztika edzéseken. Sok év telt el azóta, más utakon jártunk, ezért is örültem a lehetőségnek, hogy újra beszélgethetünk egymással. Ugyanakkor szomorú aktualitást ad, hogy pár nappal az interjú után leégett a tornacsarnok, ahol edzettünk.

Az edzések rengeteget hozzáadnak az életemhez a mai napig: akaraterő, kitartás, kondíció, önbizalom. Neked mennyire meghatározó edzőnk, Irénke néni fizikai és lelki nevelése?

beres_szandra.jpgMeghatározó és nagyon szép emlék. Majdnem annyi időt töltöttem vele, mint a szüleimmel. A tőle tanultak mindig velem maradnak: rendszeretet, tisztelet, alázat a sport iránt, folyamatos tanítási vágy és minden, amit említettél. Kislányomat, Pannát is, aki betöltötte már a hatodik évét, Irénke nénihez vittem, hozzá jár két és fél éve. Egy héten egy vagy két alkalmat én is ott töltök vagy a férjem viszi Pannát edzésre, vagy én , és ámulattal nézem, ahogy Irénke néni tanít. Még most is töltődöm tőle. Fantasztikus, amit látok az edzésein: testi tudatosságra nevelés, az alap koordinációs készségek kifejlesztése olyan mozgáskultúrát ad a kislányoknak, ami kitörölhetetlen. Megtanítja, hogy merjenek szépen mozogni, és éljék meg, hogy van esztétikai vonala is a mozgásuknak. Az izomzatuk is csodálatosan fejlődik. Ezt jó látni a lányomon. Alig várom, hogy a pici Flóra is járhasson hozzá.

Emlékszel, hogyan s miért határoztad el élvonalbeli versenyzőként, hogy váltasz, és az akkor még kevéssé ismert fitnesz világában próbálod ki magad? Elég éles váltás volt!

Úgy éreztem, hogy az RG-ből kezdek "kiöregedni", bármilyen furcsa is ez tizennyolc évesen. Keresni kezdtem, milyen lehetőségek kínálkoznak, és ekkor, egy plakáthirdetésen láttam meg a számomra vonzó irányt: az első fitnesz selejtezőt hirdették. Rögtön jelentkeztem.

Érdeklődéssel követtem pályafutásodat, természetesen akkor is, mikor fitnesz világbajnoki címet szereztél. Kevesen tudják, hogy visszautasítottad a felkérést, hogy szerepelj a Baywatch sorozatban a szexi, piros fürdőruhás vízi mentős lányok közt. Nem bántad meg a döntést, hogy visszafordultál egyenest Hollywood kapujából?

Egyáltalán nem. Mindig csak azt vállaltam, ami én vagyok. Nem tudtam volna azonosulni azzal a szereppel, ahol önfeledten, egy szál iciri-piciri fürdőruhában szaladgálnak a lányok a tengerparton. Szeretek valami többet tudni a feladatok mögött, ez a sport, az életmód, vagy az emberekkel való foglalkozás. Ezek engem jobban érdekelnek. Egyébként nem hiszem, hogy ügyes lettem volna benne, azon kívül, hogy el tudok szaladni A-ból B pontba. Nem vagyok színész típus.

Aztán jött a curling, a sportág, amiről szerintem az ország nagy része – velem együtt – miattad hallott először. Miért pont ezt a „rétegsportot” érezted közel magadhoz?

curling.jpgA curling megfogott, mint egy szerelem. Felnőtt kori szerelem. Teljesen más volt, mint a fitnesz meg az RG, itt nyakig beöltözve, csapatban sportolhattam. A sportrésze azért ugyanaz, tehát ugyanúgy küzdeni kellett, készülni éveken át, hogy az ember egyre jobb legyen. Nagyon megszerettem. Ha lenne egy olyan életem, ami megduplázná az időmet, biztosan folytatnám a curlinget, de most kisbaba és kisgyerek mellett nem lehet. Pedig igazán szeretem! Hozzá kell tenni, mindig nagyon szerettem azt a sportot, amit űztem. Csodálatos, hogy megadatott, hiszen válogatottként, három sportágban is képviselhettem Magyarországot. Mindegyik korszakomra szívesen emlékszem vissza. Ugyanúgy RG-vel kezdeném most is, Pannát is erre vittem le először. A fitnesz a sportos éveim legjobb és talán legnőiesebb folytatása volt, és pont akkor jött be Magyarországra. Kevés információ állt rendelkezésemre, minden ezzel kapcsolatos tudnivalót nekem kellett összegyűjtenem.

Mondtad, hogy Panna lányod Irénke nénihez jár edzésre. Szeretnéd, ha belőle is versenyző lenne?

obertauer_n.JPGNem az a kérdés, hogy én mit szeretnék, vagy mit nem, hanem az ő kis személyisége mit hordoz magában. Alapjában véve a lehetőséget akarom megadni a gyerekeimnek, ezért viszem őket szorgalmasan mindenhova. Pannát már elvittem öttusázni, lovagolni, úszni, RG-re és gimnasztikára. Hogy mi marad, mit szeret meg igazán, az majd rajta múlik. Nem egy versenysportoló alkat, sokkal verbálisabb kislány. Mégis fontos számomra, hogy már ilyen fiatal korban fejlődjön a koordinációja, ami a tanulási képességeit is egyre magasabb szintre emeli. Emlékszem, engem nem lehetett volna elvonszolni az edzőteremből. A szüleimmel soha nem volt olyan vitám, hogy ne menjünk, annyira szerettem, hogy az lett volna küzdelem, hogy ne csináljam. Ha valaki élsportra termett, akkor azt a szülő pontosan érzi. Nem hiszek abban, hogy a gyereket folyamatosan, egy életen át lökdösni kell. Hogy pontosan lássuk, ami benne van, meg azt is, mit szeretne csinálni, meg kell őt ismerni, ami a legnehezebb folyamat. Ne a könnyebb ellenállás irányába menjünk, azért adjuk meg a lehetőségeket és vigyük le a gyereket edzésre, de ha azt a sportot nem érzi sajátjának, válasszunk másik mozgásformát. Nem szeretném, ha Panna azt érezné, követnie kell engem vagy versengenie kell velem – dehogyis! Azt szeretném, hogy a személyiségéből a legjobbat és a legtöbbet hozzuk ki. Ugyanígy van a picivel is. Komoly feladatot ad nekem, hogy Flóra teljesen más személyiség, és még mindig tanulom. Minden, amit eddig megtanultam az anyaságról, az most kuka – kezdhetem elölről. Máshogy reagál, viselkedik, máshogy él meg dolgokat. Nála látom, hogy mozgásra termett. Panna ugyan nagyon ügyes, szépen mozog, mégis úgy gondolom, neki nem ez lesz az útja. Flóránál most egyéves még sokat nem lehet látni, de az már kiderült, nagyon érdekli a mozgás. Az okozza neki a legnagyobb örömöt, ha megtesz egy lépést. Mozgás terén hasonlít rám, de majd meglátjuk.

RSG versenyzőként nagyon fontos volt számunkra a megfelelő testsúly, főleg a versenyidőszakban. Maradt a mérleg központi szerepe az életedben? Talán ehhez van köze, hogy elvállaltad egy életmóddal, helyes táplálkozással kapcsolatos televíziós műsor vezetését vagy, hogy kidolgoztad a Súlykontroll Programot?

Mindenképp egy tanulási folyamatot indított el nálam. Éveken át próbáltam elsajátítani, hogyan lehet lefogyni, hogy tudom magam rávenni, hogy keveset egyek, folyton kontrolláljam az étkezésemet, hogy ez fókuszpont legyen az életemben. A legfontosabb mégsem a fogyás, hanem hogy mindez az egészségünket támogatva történjen. Ez egy életre szóló, hatalmas kihívás. Ma már úgy gondolom, hogy a fogyókúra önmagában nem lehet egészséges, csak az életmódváltozás hozhat maradandó eredményt. Örülök, hogy a tornász éveimben megtapasztaltam, de nem ezt az utat szeretném választani. Ehhez képest nagy enyhülés volt számomra a fitnesz, ahol azt mondták, bizonyos ételeket lehet enni, de csak azokat lehet, viszont azokból annyit, amennyit akarok. Ez könnyű volt az RG fogyókúrája után. Tudtam háromféle ételből enni, és annyit, amennyit akartam! Nekem ez nagy csoda volt, épp ezért sokkal könnyebben is ment. Utána az kezdett el érdekelni, hogy mi egészséges. Oké, hogy elérem a versenyformát, de hogy tudok egy életen át spontán csinos maradni, nemcsak egy-egy versenyre, szituációra stb. felkészülni. Megint legalább tíz év volt, amíg kísérleteztem akkor jelent meg a programom. Tehát az RG-nek ez a súlyra fókuszálása indította el bennem a folyamatot.

Ha a programodból három dolgot kellene kiemelni, melyek lennének azok?

beres.jpgAlapjában véve az, hogy egyensúlyt érdemes tartani. Tehát nem kúra, hanem egyensúly! Ebbe szinte minden belefér, csak meg kell figyelni, milyen gyakorisággal eszünk meg adott ételeket, akár azokat, amiket nagyon szeretünk. Még kiemelném, hogy van benne egy kompenzációs rendszer: mi van akkor, ha nem sikerül? Akkor mit tegyünk? Sok diéta ott áll meg, hogy ha véletlenül elrontjuk, úgy érezzük, na, most már mindegy, eszünk ezt-azt, majd úgyis újrakezdjük. Ezt próbáltam kiküszöbölni. Egyébként a honlapomon ingyenesen letölthető a program (http://www.beresalexandra.hu/sulykontroll_program_bemutatasa), vagy annak rövidített változata, ha valaki nem akar olyan sokat olvasgatni róla. Tehát minden segítség adott, csak el kell kezdeni! Nekem az is fontos, hogy ezek az infók bárki számára elérhetőek és főleg, közérthetőek legyenek. Ami a műsorokat illeti, azokban is azt vállalom, amiben hiszek. Mindig ugyanolyan vagyok, ugyanazt mondom, nem játszom szerepeket. Fontos, hogy eljussanak az emberekhez az információk, az impulzusok. Sokszor egy televízió műsoron keresztül jobban át lehet adni a tudást. Ilyenkor azokat mondom el, amik a programomban is szerepelnek. Próbálok emberközpontúan hozzáállni a kérdéshez, szóval nem annyira szigorúan, hogy azért lehessen követni, az emberek ne akarjanak kitörni belőle. Arra törekszem, hogy megmutassam, ebben a rohanó világban, hogyan lehet ezeket az elveket megvalósítani. (fotó: Blikk)

Sikeres üzletasszony, családanya és aktív sportoló vagy. Hogyan lehet ennyi területen jól teljesíteni egyszerre? Hogy bírod?

Talán a sportnak köszönhető. Szigorú rendszer szerint élek. Jelenpillanatban a család a legfontosabb, mégis több munkahelyen dolgozom most is, és próbálok mindenhol megfelelni. Ez úgy lehetséges, hogy például még az autóban töltött időmet is beosztom: általában ilyenkor készítenek velem interjút, vagy beszélek meg fontos dolgokat a munkatársakkal. Amikor a gyerekeimmel vagyok, leteszem a telefonomat. Nem szeretném, hogy úgy rajzoljanak le, hogy telefon van a fülemen. Lehalkítom, leteszem, nem foglalkozom vele – azonban amikor alszanak, kihasználok minden percet. Ritkábban jut időm mozifilmet nézni, hiszen ilyenkor hozom be a napi lemaradást, hogy ne tőlük vegyem el az időt. Az egyik kulcs a beosztás, a másik talán az, hogy csak olyan dolgokat vállalok el, amiben nemcsak hiszek, de amit igazán szeretek is ezért szívesen kelek fel és dolgozom nap mint nap. Teljesen letisztítottam az életemet. Ebben egyébként a nagyobbik lányom sokat segített, mert amikor megszületett, kezdtem el megtanulni nemet mondani. Azelőtt képtelen voltam, mindent, amit csak tudtam, elvállaltam. Mióta megszületett, állandóan azt kérdezem magamtól, hogy ezt az időt elvenném-e tőle, és legtöbbször az a válasz, hogy nem. Megtanultam nemet mondani. Nehéz, de azért mostanra már telítődtem annyira, hogy ki tudjam mondani. Ez is hozzásegít ahhoz, hogy menjenek a dolgok. Nem csapongok, évek óta ugyanazokkal az emberekkel dolgozom ugyanazokon a munkahelyeken. Nem abban gondolkodom, hogy egyik évben ezt csinálom, a másikban azt. Hiszem, hogy ha valaki sok évet eltölt egy munkában, akkor abban előbb-utóbb tapasztalt lesz, egyre ügyesebb lesz, és jobban fog teljesíteni. Mindenkivel – hacsak nem csinál valami nagy emberi hibát együtt lehet dolgozni. A munkatársaimat sem cserélgetem. Ameddig működnek a dolgok, ragaszkodom azokhoz, akikkel együtt vagyok. Sok mindenen múlik, hogy sikeres legyél, de alapjában véve tenni kell érte. Nem várni, tenni! Ha valami nem működik, akkor még többet kell tenni.

Két kisgyermek édesanyjaként változott az egészséges életmódhoz való viszonyod? A családod megfogadja tanácsaidat?

Változott: enyhültem. Kenyeret meg krumplit nem láttam az asztalomon az elmúlt tíz évben. Amióta megszülettek a gyerekeim, készítek ilyen jellegű ételeket is. Máshogy vásárolok, de alapjában véve sokat nem változtattam csak kicsit enyhültem. A gyerekeknek az a bázis, ami otthon van. Egészséges ételek, semmi édesség, de ha elmegyünk bárhova, mondjuk egy kávézóba nyaraláskor, azt választanak, amit akarnak. Meg is szoktam kérdezni, hogy kérnek-e süteményt. Nem szeretnék tiltani tőlük semmit. Nem ez a lényeg, hanem amit megszoknak. A mindennapjaik része az egészséges életmód legyen.

Mi foglalkoztat legjobban szakmailag? Hallottam, hogy mostanában sokat futsz. Esetleg tervezed, hogy újabb sportágat hódítasz meg?

Nem, azt nem tervezem (nevet). Most a gyerekeim érdekelnek – ez valószínűleg minden kisgyermekes édesanyánál így van. Ők azok, akik újdonságot jelentenek, viszont minden régi elfoglaltság megmaradt, amiket említettem. A terveimről inkább akkor beszélek, amikor már valami látszik belőlük. Vannak dolgok, amiket még szeretnék megvalósítani, például a továbbtanulás. A doktorimat, a PhD-t még nem fejeztem be. A téma: a mozgás, a táplálkozás és a testtudat, testkép kialakítása, ebben vagyok már benne egy ideje. Az utóbbi hat évben nem voltam ezen a téren túl aktív, de érzem, jön az életemben egy olyan szakasz, amikor ezt is meg fogom csinálni.

Megjelent: Sikeres Nők, 2016. február, XIX. évf. 208. szám

(Fotó: Barna Krisztián)

# INTERJÚIM - G L A M O U R

kosa_erika_kortvelyesi_dominika.jpg"Az érzelmi intelligencia a vesszőparipám" Interjú Kósa Erikával. Tovább...

Fotó: Körtvélyesi Dominika

 

viszkok_fruzsi.jpgViszkok Fruzsi díjjal távozott a Videós Gáláról. Tovább...

 

 

 

sena_dagadu.jpg

"Mi az, hogy csak a fiúk?" Interjú Sena Dagaduval, a Irie Maffia énekesnőjével. Tovább...

Fotó: Rózsa Erika

 

 

 

polgar_judit_glamour.jpg"Huszárelőny nélkül lett királynő" Interjú Polgár Judittal, minden idők legjobb női sakkozójával. Tovább...

Fotó: Rózsa Erika

 

 

 

al_ghaoui_hesna_rozsa_erika.png

"Beszéljünk félelmeinkről!" Interjú Al Ghaoui Hesnával legújabb könyve, a Félj bátran apropóján. Tovább...

 Fotó: Rózsa Erika

 

 

 

"KI TUDJA, MIT JELENT A PSZICHOANALÍZIS?"

Interjú Tari Annamáriával

Nem gondoltam volna, hogy a pszichoterápia egyike a legkeményebb foglalkozásoknak. Tari Annamária pszichoanalitikussal beszélgetve döbbentem rá, a pszichológia nemcsak laza társalgás, hanem nagy tudást és empátiát követelő terápiás foglalkozás, ami mögött sokrétű és hihetetlenül nehéz munka van. Arra is rávilágított, mennyire fontos a lélek egészsége, amit még mindig hajlamosak vagyunk a testi egészség mögé rangsorolni.

Úgy képzelem, egy erős gyerekkori vagy kamaszkori élmény hatására történik, hogy valaki úgy dönt, pszichológus lesz. Önnel hogy történt?

tari.JPGA gimnáziumban volt egy pszichológia tanárunk, aki azt kérdezte az első órán: „Ki tudja, mit jelent a pszichoanalízis?” Nem is tudom megmondani, mi volt abban az egyszerű kérdésben, ami elvezetett aztán az igazi kulcsélményhez, ami egy könyv volt. Freud A mindennapi élet pszichopatológiája vitt a pszichoanalízis területére, ahol ma is vagyok. De nem egyenes út vezetett ide. Első diplomámat gyógypedagógusként szereztem, az utolsó évben pedig már felvételiztem az ELTE-re. Mindig is vonzottak a különleges esetek, eleinte nehezen kezelhető gyerekekkel foglalkoztam egy fiúnevelő otthonban, aztán intézetből kikerült gyerekek utógondozásával folytattam, majd öt évig voltam fiatalkorú bűnelkövetők hivatásos pártfogó-felügyelője Kőbányán, csak ezután jött a klinikusi élet. Ez a rengeteg tapasztalat kimondottan hasznos volt, mikor már a klinikumban dolgoztam. Láttam nagyon sok olyan életet, ami kisiklott, és olyanokat, akik még megkapaszkodhattak. Megismertem az életnek azt az oldalát, ami a mai napig – azt hiszem – segít abban, hogy megértsem az emberi személyiség működését, akár extrém körülmények esetén is.

A társadalomban a pszichológus presztízse mintha nem érné el az orvosokét. Mintha csak testünk lenne, a lelki sérülésekkel nem foglalkozunk eléggé. Sokan inkább az ezotériához menekülnek. Ön hogy látja?

Szerintem ez már csak bizonyos esetekben igaz. Időnként kétségtelen, egy laikusnak nehéz különbséget tenni pszichiáter és pszichológus között, de a klinikumban azok a kollégák, akik orvosi teamekben dolgoztak/dolgoznak, nincsenek presztízsvesztésben. Tény, hogy fontos jól kijelölni a kompetenciahatárainkat, a „ki miben tudós” megosztás alapvetően segít abban, hogy konstruktív munkakapcsolat alakuljon ki. Ami a társadalmi presztízst illeti, a pszichológia – különösen most, az internet korában – a klasszikus „ehhez én is értek” megítélés alá esik, ami nyilván erodálja a tudományt, és a felszínességet promotálja. Azt is tudnunk kell, hogy nálunk a II. világháború után a hatvanas évekig a pszichológia elnyomott tudomány volt. Ebben az időben kezdtek megjelenni újra a tanszékek és a képzések, ilyen szempontból nem kevés lemaradásunk van a nyugat-európai országokhoz képest. Ez azért fontos, mert a társadalmi közbeszéd és megítélés, egy tudomány illeszkedése a hétköznapi kultúrába, ettől is függ. A korábban említett internetes következmény szintén jelentős, ha Andrew Keen-t idézhetem, most a „szent amatőrök kultuszát” éljük, amikor sokan ontják tanácsaikat, akár kéretlenül is. Miközben a klinikai szakpszichológus a saját személyiségével és a szaktudásával dolgozik. Nem lehet tehát egyenlőségjelet tenni aközé, hogy valaki jól tud beszélgetni, és könnyen megnyílnak neki az emberek, vagy olyan pszichoterápiás kezelést tud végezni, aminek hatására valakinek fejlődik az önismerete vagy tünetmentessé válik. A klinikai szakpszichológus sokszor évekig (különösen a hosszú terápiákban) dolgozik a páciensével, komoly munkát végez, tudományos alapon gondolkozik és nem „beszélgetőpartner”. Szerintem az ezotéria virágzása azzal a jelenséggel függ össze, amit „passzív csodaváró attitűdnek” hívok. Ez például a női magazinok tanácsadó rovataiban szokott megjelenni, amikor valaki néhány jól formázott mondatban leírja az életét, majd vár egy-két mondatot, ami eligazítja, megoldást nyújt a problémáira. Ekkor azt látjuk, hogy a pszichológiáról alkotott összes fantázia be lett zsúfolva egy viszonylag egyszerű elvárásba, ami így hangzik: „Ha ő tudja a választ, akkor mondja meg!” Viszont a segítségnyújtás ebben az esetben nem működik, a feltáró terápiákban különösen látjuk, mennyire nem. Érdekes, hogy ez a fajta, értelmi eszközöket mozgató, ám egy perces instant segítség mégis egyre inkább népszerű. Nyilvánvalóan kapcsolódik ahhoz, hogy az emberek fáradtak, ingerlékenyek, agyonhajszoltak és szeretnék könnyen, gyorsan megoldani a helyzetüket. Ebben a szituációban egy olyan valaki, aki azt ígéri, hogy azonnal segíteni tud, szinte idealizált pozícióba kerül. Az alternatív ágazatok (parapszichológia, ezotéria) valójában rivalizálni próbálnak a pszichológia klinikai ágával. De a tudomány az tudomány, ami nem tudomány, az nem tudomány. Ennek ellenére az átlagember szemében ez a sok terület gyakran összefolyik. A parapszichológiai ágak azt ígérik, hogy semmi különöset nem kell csinálni, csak figyelmesen ülni egy széken, és mindjárt elhangzik az orákulum, a jóslat vagy mondás, lehetőleg pontos időpontokkal. Így nem kell csodálkozni azon, ha valaki ezt várja el máshol is, keresi a lehetőséget, ahol szinte gyermeki pozícióban felkarolják. A pszichoterápiás kezelés ehhez képest fárasztó, olykor elkedvetlenítő, nehéz közös munka a terapeutával. Meg kell dolgozni a felismerésekért, a változásért, a tetejébe a saját pszichés sebességével tud csak haladni mindenki.

Ön szakmája legnehezebb területein dolgozott vagy dolgozik jelenleg is: fiatalkorú bűnelkövetők hivatalos pártfogó felügyelője volt, majd az onkopszichológiát választotta. Mi motiválta, hogy a legkeményebb problémákkal foglalkozzon?

_mg_7108copy.jpgA komoly kihívást jelentő feladatok mindig vonzottak, de szerintem esetemben családi hagyomány a fő ok. Édesapám óceánjáró kapitány volt. Kisgyerekként azt láttam, hogy van egy okos, szerény, de határozott apám, aki, ha jönnek a tízméteres hullámok, felel az emberekért, a hajó rakományáért, harcol az elemekkel. Ott nem fordulhatott elő, hogy nem old meg egy helyzetet. Egy az egyben sohasem tanított az életre, de ötéves korom óta leveleztünk, hisz ő többnyire a vízen volt. Kötetekre rúgó levelezés ment közöttünk, nyolc-kilenc oldalas levelek. Nagyon sok minden átjött abból, hogyan vélekedik az életről. Ő sem engedhette meg, hogy nagy maszatolás legyen a hajón, úgyhogy szerintem az önállóság, az őszinteség, a nehéz helyzetek felvállalásának és megoldásának az alapjai biztosan tőle jönnek. A fiatalkorúak pártfogó felügyeletét és az onkopszichológia területét nem lehet egy lapon említeni, ugyanakkor mindkettőnél előadódnak olyan élethelyzetek, amikor valakinek minden erejére szüksége van a talpon maradáshoz. Hiszem, hogy ha az illető olyan személyiség, akinek van énereje, amelyre mindezek mellett támaszkodni tud, akkor a legmélyebb pontról is tovább lehet lépni.

Érdekes lehet „pszichológiailag” megtalálni a mértéket aközött, hogy a pácienst megsajnálja, túlsajnálja, vagy hogy a bajt kellő hidegséggel kezelje.

Az én szakmámban évekig tanuljuk, hogyan lehet kezelni érzelmileg nagyon nehéz helyzeteket. Egy pszichoterapeutának képesnek kell lennie, hogy elviselje a terheket, amiket ráraknak, nem omolhat össze és nem fakadhat sírva. Nem lehet hidegséggel kezelni valakit, inkább azt mondanám, az érzelmi biztonságot kell tudni megadni a másik embernek. Ebben a legnagyobb segítség nyilván a saját énerő és a kellő szaktudás, amivel a klinikusoknak rendelkezniük kell. Ezért kell olykor eseteket megbeszélni kollégákkal, meghallgatni a tanácsaikat, szempontjaikat, amik segítenek, hogy egy esetleges „tudattalan vakfolt” a látható tartományba kerüljön és változtatni lehessen.

Ki lehet jelenteni, hogy a pszichológusok nagyobb önismerettel rendelkeznek, jobban tudják kormányozni az életüket?

Pszichoanalitikus az ember úgy lehet, ha maga is végigcsinált egy pszichoanalízist, de ez minden terápiafajtára igaz. Az elvet Freud óta tartja a szakma, tehát akinek nincs saját élménye, az nem is alkalmazhatja. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy pszichológusnak ne lehetnének nehézségei az életben, de azért a „cipésznek is lyukas a cipője” állapot inkább kerülendő. Woody Allen filmjei olyanok, amiben látjuk a pszichoanalitikust olyan magánemberi érzelmekkel, amin jókat derülhetünk, de amit nyilván nem szeretnénk, ha mi feküdnénk a díványon. A nagyobb önismeret nyilván előny, azonban nem jelent felmentést az életben mindenre, viszont megadja a felismerés és megoldás lehetőségét.

Az ország egyik legismertebb pszichológusaként milyen a kapcsolata a médiával?

Nagy szerencsém, hogy mikor szakértéseket kezdtem vállalni, még kicsit másmilyen típusú volt a média. Nagyon jó és meghatározó beszélgetéseket lehetett csinálni, a kérdésekre felkészült minden résztvevő. Aztán beköszöntött az időszak, amikor a szakértőktől már a fast thinking-et várták el, hogy képes legyen kettő-négy percben ismertetni bárminek a lényegét. Ma erre halad a világ, ezt látjuk a TEDx* előadásokon is, egyre kevesebb idő jut a mondatokra. Ez minden szakértőt megtanít arra, hogy összeszedetten gondolkodjon, meg értelmes mondatokat is mondjon, de közben ne felejtse el a lényeget sem. Azért vannak még műsortípusok, ahol beszélgetni lehet. Igazán ezért szeretem a rádiós műsorokat is.

Több szakkönyvet publikált különböző témákban (önálló kötetei: Sejtem… – A daganatos betegségek pszichológiája, Intimszféra – Ha vannak kérdéseid, amiket sosem mertél feltenni, Z generáció, Y generáció, Ki a fontos, Én vagy Én?), szerzőként is nagyon sikeres, könyvei tízezres példányszámban fogynak. Ön szerint melyik a legsikerültebb, illetve van-e olyan, amit ma már másképp írna meg?

Erre nehéz válaszolni, mert az idő is sokat módosít egy-egy témán. Mikor a Sejtem... született, a krónikus myeloid leukémiának nem volt szájon át szedhető terápiás szere, és amikor még korábban az Intim szféra, akkor a Facebook hatásai még nem látszottak. Szóval – persze, van, amit átírnék már. Amióta a generációs köteteimen dolgozom, ott tapasztaltam meg igazán, hogy egy kézirat leadása utáni két órában már lehetne írni egy újat, annyi kutatási eredmény jelenik meg a hálón. A gyorsulás trendjében ez nem meglepő, csak kicsit nehezíti az írást.

Önt is érinti a szokásos burnout szindróma? Esetleg ez ellen használja a könyvírást?

A burnout szerencsére nem érint, mert komolyan vigyázok, hogy ne merítsem ki teljesen az érzelmi konténeremet. Rendszeresen járok edzőterembe, nagyon sokat olvasok, zenét hallgatok, ha lehet, akkor zenélek is. A könyvírás pedig, hát... olyan érzelmi folyamat, ami mindenből kiszabadít. Nagyon szeretem.

Rád találni című legutóbbi munkájában (írtam is a könyvbemutatóról) könnyed hangnemre váltott: szerzőtársával, Horváth Gergellyel rendkívül szórakoztatóan beszélnek párkapcsolati nehézségekről. Várható ennek folytatása, esetleg újabb generációs témájú könyvet is tervez? Készül valami új?

hovath_tari.JPGA Rád találni valójában az Index/Dívány publicisztikáink gyűjteményes kötete, amit Gergellyel írtunk éveken át. Imádnivaló közös munka volt kávé mellett egy-egy témát kialakítani. Vannak további közös terveink, de most egy új generációs könyvön dolgozom, ami az Y generáció és az idősebb, Z generáció életbeli problémáit taglalja majd. Úgy gondolom, már látszik, hol vannak azok a pontok, amikre nagyon kellene figyelni, hogy egy érzelmileg kiegyensúlyozott és jó életet lehessen élni, úgy a munkahelyeken, mint a magánéletben. Már látszanak a céges problémák és a párkapcsolatiak is, amikről olykor még nem nagyon beszélünk...

*TEDx: (TED = Technology, Entertainment, Design) Olyan konferenciasorozat körülbelül 15 perces gondolatébresztő és szórakoztató előadásokkal a világ szinte minden országában, melynek témái bárki számára hasznosak, érdekesek és inspirálóak lehetnek.

Megjelent: Sikeres Nők, 2015. szeptember, XVIII. évf. 203. szám

(A fotókat én csináltam.)

UNGÁR ANIKÓ JELENSÉG

Nagyinterjú

A Gyermekétkeztetési Alapítvány Jótékonysági rendezvényén beszélgettem Ungár Anikó bűvésznővel. Itt az ideje megismernünk igazi énjét, ami a külső csillogás mögött van. Sok nőnek mintaként szolgálhat napjaink kiüresedett, csak a külsőségekkel foglalkozó világában, bizonyítva a tételt, hogy nem elég szépnek lenni.

Bűvészetével élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak, jól gondolom, hogy egyébként is a szociálisan érzékeny, másokért tenni akaró emberek csoportjába tartozik?

ungar-aniko.jpgRossz érzés látni, hogy jobb sorsra érdemes emberekben ott lakozik a talentum, mégsem adatik meg nekik a lehetőség. Mondják, a szerencse nem más, mint a felkészülés lehetősége. Amikor a gyerek azt gondolja, hú de tehetséges vagyok, tudatosítani kell benne, hogy igen, de fel is kell készülnöd rá, hogy a szerencse létrejöhessen. Hihetetlen sok tehetség elsikkad, mert nem veszik észre bennük a lehetőséget. A felnőttek, illetve a szülők felelőssége, hogy odafigyeljenek, felfedezzék, mi az, amiben a gyerekeik jók. Aki azt csinálhatja, amiben ügyes, könnyedén csinálja. Azt is megkockáztatnám, a boldogság egy része, ha olyannal foglalkozol, amit könnyedén csinálsz, mert érzéked van hozzá és belőled fakad. Jó, ha a környezetünk is figyel, a szomszéd is felhívhatja a szomszédja figyelmét, ha észreveszi, valamiben tehetséges annak gyereke, vagy a pedagógusnak ismernie kellne tanulói adottságait. Elszomorít, hogy az emberek ignorálják egymást, nem igazán figyelnek egymásra. Találkozunk, beszélgetünk – banálisan hangzik. Rohanás van, mindenki rohan. Hiába kérdezzük meg az ismerősünket, hogy van, ez kevés. Elmondja ugyan, de nem biztos, hogy az is érdekli, velünk mi van. Érzékenyen figyelek másokra, nálam ez természetes. Akik kicsit is reflektorfényben vannak, nem igaz, hogy nem érzik a privilegizált állapotot, hogy észrevételeikkel hatással vannak másokra. Én ilyen vagyok, velem is ilyenek voltak. Azt a szót, hogy hála, nem szeretem, de abszolút értékelem. Szerencsés vagyok, hogy azt tehettem, amihez tehetségem van, hogy a szüleim felfigyeltek erre, és utamra engedtek. Nem tudok úgy élni, hogy önmagam glóriáját élvezzem, anélkül, hogy ne vegyem észre mások helyzetét. Sokszor figyelmeztettem már másokat, ám, igaz, olyat is mondtam, hogy kár bele. Egy jellemző példa: a bűvésziskolámba járt egy gyönyörű, de tehetségtelen kislány. Nem volt harmonikus a mozgása, alkalmatlan volt a színpadra. A papa amatőr mágus volt, imádta a bűvészetet, azt gondolta, elég szépnek és lánynak lenni, évekig járatta. Én már az első év után mondtam neki, maradjon a lánynak ez hobbi, ne tápláljon benne hiú reményeket, hogy ebből fog megélni, hogy bűvésznő, hovatovább művész lesz. Nem lehet senkire se ráerőltetni ezt az állapotot. Azt gondolom, akik közszereplők, művészek, sportolók vagy politikusok, mindenképpen felelősek. Odafigyelnek rájuk, ezt a helyzeti előnyt pedig ki kell használni, adni kell, tenni kell. Évekig vastüdőben fekvő tüdőbeteg gyerekekhez jártam Karácsonykor. És totál összetörtem ettől. Tükör volt az ágyuk felett, fekve nézték az előadásomat. Mindenem fájt, a csontom, a bőröm – megrázó volt! Igenis, a nehéz sorsúakra föl kell hívni a figyelmet, főleg. A mellrák alapítvány egyik arca vagyok. Jó, hogy ismertségünkkel bevonzzuk az embereket, mert azt mondják, ha mi csináljuk, akkor ez jó dolog, hitelessé válik. Dolgunk jótékonykodni. Sajnos Magyarországon gyerekcipőben jár a jótékonykodás, nincs még kultúrája.

Szakmájában nemzetközileg elismert, ráadásul nőként sikerült kivívnia a pozícióját. Számított pozitív vagy negatív értelemben, hogy az abszolút férfiak uralta bűvész szakmában nőisége hangsúlyozásával érvényesül?

Nagyon korán felismertem, ki vagyok, mi vagyok, annak köszönhetően, hogy nagyon korán kiderült, mihez van érzékem. Éppen ezért az önismeret hamar elindult nálam, egyszerűen velejárója lett az életemnek. Föl mered vállalni magadat, hiszen amit csinálsz, te vagy. Ez természetessé tesz, nem kell szerepet alakítanod, a saját szerepedet játszod. Amire hivatott vagy. Nagyon jól tudtam, hogy nézek ki, mi az előnyöm. Természetesen a külső fontos, ami eszköze is lehet egy előadásnak. Más oldalról megközelítve: ha bármilyen színpadi műfajban egy nő lép föl, akkor elsődlegesen a nőt nézik. A nő, mint alak, mint nimbusz, mint őserő, anya, szépségideál, bármit mond bárki, mindig prioritás. Még mielőtt bármit csinál. Mi nők is, szintén a nőt nézzük. Valóban veszélyes dolog nőként olyan szakmát választani, amit férfiak uralnak, ahol az ősz halánték, a frakk, a cilinder, a fehér kamásli, a mandzsetta és minden egyéb eleve misztikumot, varázslatot hoz a színpadra. A nő mindig az asszisztencia volt, valami szép, emelte a színpadi látványt, alátámasztotta a bűvész szenzációját stb. – nehéz volt ebből kitörni. Apukám, aki maga is bűvész volt, tudta ezt. Nem volt női példám a szakmában, hiszen meghökkentően kevés bűvésznő volt. Amikor a női kategória első díját megnyertem 1973-ban Párizsban, a bűvész világkongresszuson, mint a világ első női bűvésze, tizenöt nővel versenyeztem. Nem akartunk külön indulni, mégis leválasztottak minket. Mert ugye a bűvészetben is különböző kategóriák vannak, például: a szalonmágia, az illuzionista előadás, aki kártyákkal bűvészkedik, a humoros mágia, és a manipulátor, aki csak kézügyességen alapuló produkciót csinál, mindenféle technikai eszköz nélkül. Utóbbiból választják mindig a grand prix díjast. Alapítottak hát egy női kategóriát, mert voltak nők! Visszatérve apukámhoz, engem ő tanított be, manipulációs bűvészmutatványokra építette a műsoraimat, úgyhogy a férfiakkal azonos stílusban léptem fel, viszont női előadásban. Nem volt soha példám, nincsenek is ideáljaim. Csodálok embereket, bizonyos művészeket, de nem akarok olyanná válni, mint ők. Nincs, akit követnék, megtaláltam önmagam. Miért akarjak más lenni? Életteret kaptam, van visszhangja annak, amit csinálok, sikereim voltak – szerencsés vagyok. Nálam belülről fakadt a nőies előadásmód. Nem túlzottan, nem vagyok rózsaszín, Barbie baba típus, sem a külsőmben, sem a karakteremben, sem a gondolkodásomban.

Szerintem Ön díva típus.

ungar_aniko3.jpgNem állítanám, hogy kihasználtam ezt, de éreztem, ez a siker útja: ötvözete a munkának, és hogy megmaradjak annak, aki valójában vagyok. Ne akarjak a színpadon mássá válni. A rivaldafénybe is azt az Ungár Anikót vittem, aki vagyok. Sem ruházattal, sem a bűvészet stílusával, sem tőlem idegen tárgyakkal, sem idegen előadással, sem olyan zenével, amit rám erőltettek volna, nem voltam hajlandó megalkudni.

Vállal fellépéseket a jótékonykodáson kívül is?

Csak olyan fellépést fogadok el, ahol konkrétan rám kíváncsiak. Ha egy rendezvényszervező azt mondja, figyelj, bűvészt akarnak itt és itt, ekkor és ekkor, ráérsz-e, akkor azt mondom, hát szabad vagyok, de ha bűvészt akarnak, keressél bűvészt. Ha kifejezetten engem szeretnének látni, a személyemre kíváncsiak, akkor arra kíváncsiak, aki én ma vagyok. De ha nem jutok eszükbe, nem akarok odamenni. Nem szeretnék szánalmassá válni. Egy hatvan fölötti nőnek, attól, hogy még elfogadhatóan néz ki, nem biztos, hogy jól áll, ha egy zöld kendőből pirosat varázsol.

Továbbra is csúcsformában van, tele energiával, sokan szeretnék tudni a titkát. Én beérem, ha elárulja, hogy néz ki egy átlagos napja.

aniko3.jpgMegkaptam nagy mankóként a szüleimtől, hogy az lehettem, aki vagyok, azt csinálhattam, abból élhettem, amit szerettem, ez nagy boldogság. Ha lehetett, soha nem erőltettem magamra semmit az életben. Kiegyensúlyozott vagyok. A fiatalság nem a ránctalanságot jelenti. Például Heller Ágnes olyan friss, olyan aktív, annyira van mondanivalója és véleménye, mai ember, érvényes ember, együtt van a korral. Amikor úgy éreztem egy élethelyzetben, hogy az már nem az enyém, továbbléptem. Nyilván könnyű erről így beszélni, utólag – én a negyedik házasságomat élem. Tehát mi magunk változunk. Nem kiáltványt teszek, hogy mindenki váltson, és nyolcvanezerszer menjen férjhez, de szélsőséges kompromisszumokat nem szabad kötni. Merjünk változtatni! Kérdezte a napjaimat. Kevesebbet lépek fel, már nem én vagyok az életem főszereplője, a gyerekek kerülnek előtérbe, ennek ez a rendje, és élvezem. Tegnap voltunk Gábor fiam (Baronits Gábor) premierjén, a Macskafogóban Grabowskit játszotta. Olyan hihetetlen érzés volt! Eszembe jutott, amikor a nappaliban ültünk, ő hét-nyolc éves volt, ott csüngtünk a rajzfilmen, dúdoltuk a dalokat, nagyon élveztük. Kiabáltam, Gábor, gyere, a Macskafogó – és most abban játszik! Ez már az ő ideje. Róluk, a gyerekeinkről szól a dolog. Nagyon szeretem a családi életet, tyúkanyó típus vagyok, imádok főzni, bevásárolni, gondoskodni. Ez az időszak erről szól. Élvezzük a gyerekeink sikereit.

Éppen anyák napja van. Láttam reggeli műsort vezetni a fiával: aranyos, jól működő páros, látszik, hogy szoros a kapcsolatuk. Mit jelent Önnek az anyaság? Befolyásolta a művészetét, hogy megszületett Gábor, és azután, hogy negyedik férje hozott magával még négy fiúgyereket a családba?

ungar_aniko5.jpgEl nem tudtam volna képzelni, hogy ne legyen gyerekem. Prioritás a magánéletem a színpadival szemben. Szerencsés vagyok önmagammal, mert mindent a helyére tudok rakni, mindennek megvolt a maga ideje. Annyira akartam az anyaságot, hogy például harmincöt évesen kaptam egy Las Vegas-i szerződést, ami általában hosszabbodik is, de nem mertem vállalni, egyszerűen úgy éreztem, itt az idő, hogy legyen gyerekem. Hazajöttünk a hosszú turnék után, nem rögtön jött, negyven éves voltam, amikor Gábor megszületett. Így kellett lennie! Egyébként fatalista vagyok, hiszem, hogy minden azért történik, mert. Hogy van egy utunk, amit tudunk egyengetni. A legfontosabb, hogy észrevegyük, mik jönnek felénk. Anyu, az én mamám bölcsen mindig azt mondta gyerekkoromban, ha kétségbe voltam esve, mert valamit nem kaptam meg vagy valami nem sikerült: „Mucikám, az nem lett volna a tied. Azért nem lett a tied, mert nem is illik hozzád, nem neked való.” Ha egy vizsga nem sikerült: „Biztos valamiért ez nem a te erősséged, jobban készülj rá!” Megtanított, hogy ne izgassam fel magam, nyugodtan vegyem tudomásul a kudarcot, legfőképpen, hogy ne erőszakoljak ki egy helyzetet, hogy minden áron megtörténjen, vegyem észre, hogy az életben a helyzetek jönnek-mennek, rá kell érezni, mi a tied, és abba belenyúlni. Valahogy úgy mondta, hogy ha rögtön úgy érzem, hogy az enyém, hogy ez szimpatikus, hogy ez családi, na, az a nekem való. Érzékenynek lenni! Mindennapi példa, hogy ha elmész egy üzlet előtt, meglátsz egy táskát vagy ruhát, és az bevonz téged – az te vagy. Ez mindenre vonatkozik: barátok, tárgyak, helyzetek, minden. Az első intuíció, az első impresszió tudat nélküli érzés. Minden mást már a tudatod vezérel, mert talán valami modellre ráerőszakolod magad. Az első hatások az igaziak, amikor még nem a tudat mozgat, és ez a fajta ösztönösség vezérel egész életemben. Átadtam ezt a szemléletet Gábornak, és látom, hogy ő is boldog ebben. A „készen kapott” négy és hat éves gyerekeimmel, a családdal kapcsolatban, ahova bekerültem, ott is ugyanezzel az érzéssel szembesültem. A barátaim meglepetten kérdezték, végiggondoltam-e, négy gyerek, ketten még kicsik! Ha végiggondolom, nem mertem volna bevállalni, de mivel az első impresszióm azt az érzést keltette bennem, hogy ezek az én gyerekeim, könnyen ment. Éreztem, hogy olyan közegbe, olyan otthonba, olyan atmoszférába léptem be, ami az enyém. Nem volt idegen, se a szagok, se a stílusok, se a hangok, semmi nem volt idegen, az enyém volt, nem volt min gondolkodni.

aniko1.jpgMit húzna ki a cilinderéből legszívesebben?

Kis dolgot, de nagy hatással. (Nevet.) Jó kérdés! A lehetőséget és a szabadságot. A szabadság lehetőségét.

Megjelent: Sikeres Nők, 2015. június, XVIII. évf. 201. szám

(A fotókat a Gyermekétkeztetési Alapítvány jótékonysági rendezvényén készítettem, kivéve az elsőt, ami Tucsek Tünde munkája.)

 

"KISS ANNAMÁRIA BESZÉLGET FREI TAMÁSSAL"

Az interjú, és ami mögötte van

Két hónappal korábban...

Emlékeztek Az ördög Pradát visel/ The Devil Wears Prada egyik jelenetére, amikor a divat legnagyobb úrnője, a Vogue főszerkesztője azzal túráztatja újonc személyi asszisztensét, hogy egy mission impossible-el bízza meg, miszerint szerezze meg aznapra a legújabb, még meg sem jelent Harry Potter-rész kéziratát? Kábé így látom utólag a feladatot, amit főnökömtől kaptam újságírói pályafutásom harmadik hónapján. Hogy ideje lenne megszólaltatni Frei Tamást, bár neki nincs összeköttetése hozzá. Ráadásul alig nyilatkozik és ritkán jön Nizzából Budapestre tettem hozzá némi kutatás utánNa, bumm, come on!

Meg kell találnom. Lássuk csak, hol adja ki a könyveit: az Ulpius-Háznál. Nem ismerem a "háziakat", de jön segítség, íróismerősöm, aki ismerőse a tulajdonosnak, elkéri Frei e-mail címét. Kettő is van, ám régiek, különben sem ad interjút senkinek, felesleges megkeresni. Sebaj, próba-szerencse. Két hetes átfutási idővel ismerősöm egyik levele betalál, pedig már nem reménykedem a válaszban. Ekkor tudom meg a varázsigét, túl a protekción: "Teljesen kezdő azt hiszem, ez mellette szól." Mellettem szólt. Oké, rendben, beszélgethetek vele, kizárólag személyesen, két hónap múlva Magyarországra jön, akkor keressem meg. Kezdetét veszi a felkészülés életem első interjújára. Tele a fejem: "akasztják a hóhért", "mély víz, csak úszóknak", "miért nem lettem inkább műkörmös???" Zzz...

Megvettem legújabb regényét, a 2015-öt, amit rögtön el is kezdtem olvasni, megittam egy kávéritkaságot, a Riói kókuszos mediát rózsaborssal a Mammut-beli Frei Café-ban, meghallgattam húgom véleményét a korábbi két könyvről, A megmentőről és A bankárról, aztán összeírtam az interjúkérdéseim vázlatát.

Két héttel korábban...

A 321. oldalon tartok. Érkezik a hír egyik barátnőmtől, hogy Frei Tamás budapesti előadásaira akciós kuponokat hirdetnek. Ahá, akkor itt lesz! Gyorsan, mielőtt elkapkodnák, veszek jegyet a Maharadzsa kávéja és egyéb egzotikus történetekre. Ilyet sosem szoktam: kezdés előtt háromnegyed órával beülök az előadóba, az első sorba, közép-középre. És figyelek mindenre. A szokásos fekete-fehér színű pulcsiban, barátságosan, lazán elegánsan foglalja el helyét a pulpituson, hogy aztán két órán át félelmetesebbnél izgalmasabb kalandjairól meséljen viccesen, telt házas közönségének. Érdekes volt megtudnom, úgy készült fel a regényírásra, hogy riporterként felkereste azokat a híres külföldi akcióthriller bestseller-írókat, akiket nagyra tart (pl. Ken Follet, Alex Berenson), hogy megtudakolja műhelytitkaikat. A program után beállok a dedikálásra várók sorába, tíz perc, én következem. Az vagyok, akinek interjút ígért, mondom hetykén, újságírós öntudattal, titkon totál frászban. Ja igen, emlékszik, legyen, álljak a sor végére, hosszú lesz. Mert a nagy kérdés, mikor ér rá. Húsz perc scrollozás következik az okostelefonban, mire kijön az eredmény: pénteken legyek készenlétben, amikorra mondja, és ahova, menjek sebesen, riaszt majd. Számot cserélünk.

Történetünk idején, csütörtökön...

544. oldal. SMS: "Ma kellene délután telefonon interjúznunk. Remélem, úgy is fel tudja venni a beszélgetést, én autóban leszek 17.15-től kb. fél órát. Akkor kellene hívnia, a holnapi személyes találkozó nem fog működni. Szóval ma vagy soha." Amíg Tamás A-ból B-be autózott, gyors beszédű, informatív, érdekes, lelkes, exkluzív válaszokat hallhattam. Én közben piros, zöld és sárga voltam, pedig nem is vagyok közlekedési lámpa szerencsére nem látta. Mission completed. 588. oldal. Vége.

Update: Az interjú megjelent a Librarius kulturális portálon! http://librarius.hu/2014/11/20/frei-tamas-fejunk-folott-fog-zajlani-vilag-exkluziv-interju/