Kiss Annamária

MY LITTLE WALHALLA


RÓLAM SZÓL

Q&A

2018. május 30. - Kissancsa

stfrwptaharopkeylay03c6wcij4aj8t8bhn7pytrvu.jpgRendes közösségi "médiamunkás" módjára válaszolok néhány rólam szóló (de azért a Walhallát is érintő) kérdésre, hogy  jobban megismerjetek, ha van kedvetek.  

♦ Honnan jön a blogod neve?

Walhallából felelhetném (fa)viccesen. Mitologikus hely, az északi népek isteneié – gondoljunk csak Wágner operáira. Isteni kulturális élményekkel terveztem foglalkozni a blogban, a szó csengése pedig megbabonázott, jó választásnak tűnt ez a név. Némi visszafogottság hiányzott, vezetéknevemet angolosan használva született meg a My Little Walhalla, egy másik inspirációs forrás, a ma már nem létező My Little Paris francia portálról vett ötlettel kiegészítve.

♦ Mi a munkád, mikor és hol dolgozol?

glamour_megjelenes.JPGFüggetlen újságíróként főleg színikritikákat, filmajánlókat, utazási érdekességeket írok, és példaértékű hírességekkel interjúkat készítek, de mindenevő vagyok (szó szerint is). Kulturális portáloktól, az Exkluzív Utazástól és a Glamourtól kapom a legtöbb megbízást, körülbelül heti egyszer a blogomba is igyekszem posztolni (ha elmulasztanám, anyukám rám szól). Általában otthon dolgozom, hagyománytiszteletből időnként kávézókban is felcsapom laptopom. Lehet éjjel és nappal, napsütés, hétköznap, de akár hétvége is, eső, fagy, frizura ide vagy oda, mindig készen állok, hogy az ihlet megtaláljon (egyszer meg is lepett, akkor magától befejeződött egy cikkem, máig nem értem, hogyan, pedig ott voltam).

♦ Hogyan lettél újságíró?

Egerből az ELTE történelem-francia szakára átjelentkezve egy év kényszerpihenőt kaptam szakpárom következő évi elindulásáig. Ki akartam tölteni az űrt, és – fogalmam sincs, miért, talán anyukám mondta – elvégeztem egy újságíró tanfolyamot. Más irányba kanyarodtam, a pálya elég kanyargós volt, híján körültekintő mondatszerkesztéseknek. Négy éve kezdtem bele az újságírásba, blogot indítottam, hogy az életemet hirtelen elárasztó színházi premierek ne merüljenek feledésbe. Egy évre rá felkért a Librarius, hogy csináljak kulturális cikkeket a portálra, aztán jött a Prae, ahol színikritikáim jelennek meg. A Sikeres Nők magazinnak kezdtem el interjúzni, de immár másfél éve a Glamour számára igyekszem minél érdekesebb és értékelhetőbb interjúkat csinálni.

♦ Mi motivál szakmailag?

motivacio.JPGGerincorvosom megkérdezte, mit szeretnék elérni újságíróként, és kissé elszégyelltem magam, hogy fogalmam sem volt, mit válaszoljak, még sosem gondolkoztam ezen. Hazamentem, és elgondolkoztam. Lettek is amolyan csodával határos módon megvalósítható távlati céljaim, s azóta ugratom barátaimat, hogy kérdezzék meg meg, mi akarok lenni, ha nagy leszek. Válaszom egyelőre fedje jótékony homály, elég annyi hozzá, hogy őszinteségemet általános derültséggel viszonozzák. Van "kisebb" célkitűzésem is: állandó rovatot szeretnék egy izgalmas felületen.

♦ Mit szeretsz legjobban a blogolásban?

Szuper érzés, hogy szabadon kifejthetem a véleményem bármilyen számomra fontos témában. Ráadásul a blog igen alkalmas felület a kultúra népszerűsítésére, mely mondhatni, szívügyem. Naplóként is funkcionál, bele lehet érteni a hasznos pszichoterápiát, illetve önismereti foglalkozást.

♦ Melyik cikkedet emelnéd ki?

A Testről és lélekről szóló Medve, szarvas, tehén posztomat mondanám, mert az elsők közt íródott a később hosszú, sikerekben gazdag utat bejárt filmről – irományomnak is volt egy kis szakmai sikere mikor az Index átvette. Soha ennyien nem nézték meg (olvasták el?) egyik munkámat sem.  

 

szinhaz.jpg

Mi a hobbid?

A publikáláson kívül a konditermezés (heti egyszer, gyakran jógával kiegészítve), főzés (de kétszer nem főzöm meg ugyanazt a receptet, a "folyóba lépés" mintájára), színházba járás (elvarázsol a színház!), olvasás (felváltva modernt és klasszikust), sorozatnézés (aktuális kedvenc: Westworld), na meg a mélyen szántó (avagy felszínes az is nagyon beszédes) beszélgetés.

 

  

 becs_zara.jpg♦ Melyik fotót szereted legjobban magadról az utóbbi időkből?

Ez a kép Bécsben készült a múlt hónapban, megfog, hogy olyan, mint valami paparazzi fotó. :) 

♦ Milyen bloggal kapcsolatos terved van a közeljövőre nézve?

A korábbi irányvonal, a kulturális tartalom megtartásával szeretnék személyes történeteim közül néhányat elmesélni  köztük back stage sztorikat is  és sokkal több fotót közzétenni (gőzekével tanulok fotózni). Szemfülesek észrevehették, hogy oldalamat publikációim publikus (ez fájt, de jól alliterál) gyűjtőhelyének is használom; követőim valamennyi eddig megjelent cikkemhez hozzáférnek.

Szívesen veszek további kérdéseket, bátran tegyétek fel kommentben, ha még érdekelnének válaszok velem vagy a My Little Walhallával kapcsolatban.

(Saját fotók, kivéve az elsőt, az Galló Krisztina barátnőm profi kattintása.)

BARÁTI KÖR, KLUBOZÁS, FOGADÓÓRA?

Éljünk közösségi életet élőben!

julien_kave.JPGBaráti kör, klubozás, fogadóóra? – kérdezgették barátaim, mikor megosztottam új ötletemet egy Facebookon szívecskés üzikkel, nevető fejes kommentekkel, mezei smiley-kal és like-esővel töltött zsibbadt estén. Egyszerre minden ismerősömet találkozóra hívtam egy kávézóba.    

 

 

Időhiány miatt nem tudok találkozni sok ismerősömmel, pedig szeretnék, és keveslem a kapcsolattartást FB-n, ezért kitaláltam, hogy ha van kedvetek beszélgetni velem, gyertek el kávézni törzshelyemre, a Julienbe mondjuk december 13-án 16-tól (de 18 óráig bármikor). Témánk is lesz: a félelem. Én például most attól félek, hogy senki nem akar akkor és ott kávézni velem. Nagyon örülnék, ha minél többen eljönnétek, jó lenne személyesen is látni titeket. Nincs semmi ajándék, belépő, termék, beöltözés vagy tudom is én, mi. Tök kötetlen az egész.

Az invitálásra kaptam like-okat, szívecskéket, kedves elnézést kérést stb. Mondtak véleményeket is, hogy nem karácsony előtt és hétköznap délután kéne tartani a bulit. Abban bíztam, hogy a kevés ráérőből megképződhet a keménymag.

Ha rendszeressé teszed a fogadóórád, remélem, el is jutok egyszer.

bobe_nandi.jpgErzsi barátnőmnél pontosabbat el sem tudok képzelni, most is pontban 16-kor megérkezett tíz hónapos kisfiával, Nándival, pedig nem is volt kitűzve kötelező kezdési időpont – jólesőn nyugtáztam, hogy itt már nagy baj nem lehet. Andi akkor csatlakozott a beszélgetéshez, amikor ott tartottunk, mitől félhetnek egy éves kor alatt a kisbabák.

Jöttek barátnőim, papírforma módon, ez alól csak Kori volt kivétel: nem ígérte magát a gyerekek iskola utáni programjai miatt, valahogy mégis betévedt – s ez igen meghatott.

nanushka_kriszta.jpgBár a többség szégyenlősen megszavazta, hogy ne készüljön a jelenlévőkről fotó, nem állom meg, hogy Krisztinát cool Nanushka ruhájában ne szerepeltessem (a képet aznap készítettem következő közös programunkon, stílszerűen a Nanushka showroomban).  

Egy csésze kávé volt az ajándékom a megjelenteknek – éreztem, hogy ebbe tutira nem megyek tönkre. Kaptam sok kedvességet, érdekes gondolatokat a félelemről és hasznos tanácsokat a következő összejövetelről.

Nyakig a világhálóba gabalyodva egyenesen függve rajta, tőle stb. könnyen megfeledkezünk a triviális tételről, hogy barátokkal élményeket szerezni az egyik legjobb a világon. És legyen személyes találkozás! A virtuális teret kezeljük helyén – például intézhető rajta a programszervezés.  

andi_keze.jpgIzgalmas kísérlet volt egymás számára idegen embereket klubozni hívni, egyetlen közös pontnak magamat tenni, de persze kiderült, egynél több a közös többszörös – vagy mi. Remélem, ez a folytatásban is így lesz, és egyre többen kapnak kedvet a részvételhez. Szeretnék felkérni példaértékű hírességeket, hogy egy-egy alkalommal legyenek ők is részesei a beszélgetéseknek.

julien_vendegkonyv.jpgTehát a kérdésre a válasz: kicsit fogadóóra, inkább baráti kör és klubozás – közösségi élményszerzés, háló nélkül.

Két utólagos hozzászólás:

Ez a jó kis beszélgetés ismét csak azt bizonyította számomra, hogy igenis 1-1 órát kell szánni a barátokra, és nem csak a facebookon pötyögve tartalomszegény üzeneteket írogatva kontaktálni!!! Várom a következő lehetőséget szeretettel!!

Mi is nagyon jól éreztük magunkat. Jó volt ismeretlenekkel is találkozni. :) És itt most nem a macaront értem. Puszi és legyen még ilyen!!

TÍZ TIPP, HOGYAN ELŐZD MEG A GERINCNYAVALYÁKAT

Ha már fáj

Néhány hónapja erősen foglalkoztat a gerincem. Ezért megtanultam megannyi jótét praktikát, amikkel sikerül kordában tartanom. Sorolom.

Tipp #1: Az ágyból kelj ki kíméletesen, bal- vagy jobb lábbal – amelyik kézre esik , de előtte fordulj az ágy közelebbik széle felé eső oldalra, hajlítsd be a térded, a felül lévő kezed megtámasztva told fel magad, és lépj le az alsó, majd a felső lábbal. Sikeres földetérést!

Tipp #2: Ha kénytelen vagy lehajolni valamiért, tedd gerincbarát módon. Guggolj le, fogd meg a dolgot ("dolog", mint valami horrorban :), tartsd a karod minél közelebb magadhoz, emelkedj fel egyenes derékkal, minél inkább megcélozva a függőlegest. Súlyemelés, de ne csináld versenyszerűen!

Tipp #3: Heti rendszerességgel ússz, de háton ám (esetleg gyorsan, de mellben, pillangóban semmiképpen) – haj nem számít (ebbe a legnehezebb beletörődni). Motiváló, ha mindig a következő hajmosásra időzíted az uszodát (nem a legmenőbb a helyi szárító, de meg lehet szokni, és már az is kímél, hogy könnyebb a súlya, mint az otthoninak).

Tipp #4: Váltsd ki házi orvos segítségével az OEP-tól alanyi jogon járó, kedvezményes gyógyfürdő belépőt (évente kétszer lehet). Budapest fürdőváros, isteniek a termáljai. Ne csak a külföldiek örömködjenek a habokban, te is bátran csobbanj. Bármelyik fürdőbe kérheted a kúrát, kivéve a Rudast, ahol viszont emiatt nincsenek annyian. A Lukácsot nem ajánlom most, hogy a Dagály bezárt, az átszavazók miatt heringek módjára lehet áztatni (bár van jó Kneipp taposó). Haladó szinten benevezhetsz egy tízalkalmas helyi fizioterápiás kezelésre. Ja, és ne feledkezz meg wellness után belülről is kúrálni magad: egy pofa helyi termálvíz abszolút egészség.

Tipp #5: Higgy a gyógymasszőrök áldásos munkájában, legalább kéthetente egyszer, (izmokat) megnyugtat, ellazít, felold(oz) és – a fodrászhoz, körmöshöz hasonlóan – néha meggyóntat.

Tipp #6: Látogass el egy manuálterapeutához, és kérdezd meg, mi a csodával foglalkozik – meglepődsz, mennyire hasznodra válik...

Tipp #7: Újabb titok: létezik nyaknyújtó párna! Kíméletes, magadnak szabályozhatod, nyakpihentető fokozata is van, napi egy-két óra viselés ajánlott. Amazonon a jelszó: "neck comforter".

Tipp #8: Séta séta séta (futás futás futás – annak, aki szereti). Vagy, ami még tutibb: a túra. A gerincvelő keringését ezerre felpörgeti. Megfelelő cipőben, minden nap, éjjel-nappal-napsütésben-napfogyatkozásban-esőben-szélben-fagyban-hófúvásban-csillaghulláskor stb. Keep calm and walk on!

Tipp #9: Javítsd a tartásodat! Három alap nagyszerű-egyszerű tartáskorrekciós gyaki. Legjobb, ha ülve végzed, pláne, ha fit ball-on (de extrém körülmények között is lehet, a síkok megtartása a lényeg). Egyik: tokásít, de se lefelé, se felfelé (se balra, se jobbra) ne mozduljon el a fej, tízszer ismétel. Másik: hasbehúz, vállakat hátrafeszít, kicsit felemel a fej, betokásít, fejingatással felfelé nyújtóz, öt számolásig kitart, tízszer ismétel. A harmadik: hasbehúz, kicsit tokásít, vállakat felhúz, hátrahúz és lehúz, de nagyon-nagyon apró mozdulatokkal, kitart, ismétel.

Tipp #10: Legfontosabb: a szakszerű és rendszeres gerinc(gyógy)torna! Óvatosan próbáld ki az irányzatokat, amiket a szakemberek javasolnak (a teljesség igénye nélkül: stabilizáló torna, McKenzie-módszer, gerincjóga, pilates, idegstimuláló torna ...), de a különböző gyakorlatokat mindig engedd át a saját szűrődön. Lassan (!!!), lépésről lépésre próbálgasd otthon, és amelyik beválik, tartsd meg, amelyik nem, az kuka. Bátran keverd a színeket, mintákat, akarom mondani, a (gyógy)torna irányzatokat, és az eredményből állíts össze egy saját, kb egy órás programot. Ha összeraktad, pontról pontra ellenőriztesd le egy gyógytornásszal (jól csinálod-e a gyakorlatot, tényleg nem ártasz-e vele stb.). Hagyatkozhatsz tested visszajelzéseire – ne felejtsd, minden ember és a problémája másmilyen, biztosan egyedi lesz a számodra hatékony gyakorlatsor. Just do it!

 

(Csak saját felelősségedre fogadd meg a fenti tippeket, melyek a szakorvossal való konzultációt nem helyettesítik.)

VÉLETLEN TALÁLKOZÁSOM VIRÁG DOKTORRAL

Véletlenek márpedig nincsenek

Felhív a gerincsebész, hogy sajnos tegnap a neurológusukat elütötte az autó, nem lesz módja konzultálni vele, de a terv nem változik, a héten kezdjük az előkészülést a műtétre. A team már összeült, a műtéti indikáció nem kérdés, csak abban van vita, hogy egy-, kettő- vagy háromlépcsős legyen-e – utóbbi három nyaki csigolya kiiktatását, elmerevítését stb. jelenti, értem meg, mikor kicsit magamhoz térve rákérdezek. Csendesen elköszönök.

Durva.

Padlón vagyok – kemény, jót tesz a hátamnak. Nézem a nappalilámpát, és bevillan, vajon a leletet jegyző radiológus miért nem tett felkiáltójeleket, ha ennyire nagy a baj. Eretnek gondolat cikázik át a fejemben, hogy meg kellene kérdezni, fenntartja-e az MR felvételről írt véleményét. Vagy tán sietett, ezért hagyta ki a gerincvelőt érintő szép latin kifejezést, a myelopátiát? Egy, a telefonon keresztül is érzékelhetően Brünhilda-szerű ápolónőt sikerül csak elérni, kérve kérem, tegye lehetővé, hogy a radiológus doktorral beszélhessek, életbevágó. Álló napig puhítom, a végére barátnő-fíling alakul közöttünk, ma már rekonstruálhatatlan, hogyan, még a doktort is odahívja a telefonhoz. Újrakezdődik kínos magyarázkodásom, hogy csak tudni szeretném, tartja-e a leletre írt véleményt, higgye el, okkal kerülöm meg az orvosomat. Nem hisz nekem, minden világos: a nyakam ronda, de nem veszélyes, ideget ugyan nyomhat, de a gerincvelőt nem, szépen beszéljék meg a sebészorvossal, legyen-e műtét vagy sem, mondja. Türelmetlenül. Hohó, dehát épp ez az, hogy már nem kérdés a velőérintettség. És ezen a ponton, a beállt csöndben is hallom, ahogy átáll az oldalamra. Mindjárt meg fogja érteni, miért a telefonhívás! Valóban más hangon folytatja: várjak egy pillanatra. Hölgyeim és Uraim, az én szuper diagnosztám elment, hogy megnyissa a felvételem, és még egyszer, jobban megnézhesse, hogy aztán teljes meggyőződéssel állítsa, ragaszkodik korábbi szakvéleményéhez! Kedves hangon egy kódolt mondattal búcsúzik, melyben sok erőt kíván a jó döntéshez – hát olyan is van, hogy a sorok között, tudva, hogy már kiírtak műtétre, egy házon belüli, általában a háttérben lévő radiológus nemmel szavaz. Megígértem, hogy a beszélgetés köztünk marad, hivatkozásomban nem említem majd. Másnap Főnix módjára, de zsibbadt tagokkal ébredek.

Visszatérve szegény, balszerencsés neurológushoz, egy jobbulást elmormolva, nekiállok keresni egy idegsebészt. Csakhogy ez itt a nyár dereka nem az enyém. Kidob a gép egy magánklinikát, nevében a "neuro" biztató. Megnyerő hang veszi fel, az asszisztenshölgy gyakorlott türelemmel hallgatja szívhez szóló, segélykérő monológom, hogy azonnal kéne egy szakvélemény, kérdésessé vált a műtét, csupán egy igenről vagy nemről lenne szó. Na, és akkor, ott még egyszer megtörténik. Erősebben is, mint előbb. A nővér sajnálkozik, hogy ugyan a legjobb helyen járok, a neurológusuk kiváló, de éppen szabadságon. Én is sajnálom, nagyon, meg elég hosszan is ahhoz, hogy közben lefuttasson magában egy megoldóprogramot, a végén lakonikusan, csak amennyi rám tartozik, kapom az instrukciót: holnap háromkor Virág doktor egy percre beszalad, 14.30-kor pontban hívjam újra, de ne a vonalason, a mobilján, és megadja a saját számát nekem, ismeretlenül. Sosem találkoztunk, de tudtam, hogy fogunk.

Másnap megkapom a feladatot, azonnal induljak el a klinikájukhoz, ha megérkezem, újra telefonáljak. Akciófilmben vagyok, missiont teljesítek, profiként játszom. 15-kor, a bejárattól 10 méterre indítom a hívást, ahogy Zita nővér meghagyta, kezében a mobiljával kiáll az ajtóba. Állunk face to face, semmi könnyes ismerkedés, köszöngetés, csupán annyit mond a készüléknek, hogy visszamegy, tízperc múlva menjek be, de a jelzését várjam meg. Lelkesen alakítom a szuperhősnőt, a nyakamról hosszú idő után feledkezem meg először. A mondott időben Zita csakugyan kijön, kezében elintézendő álcapapírok (vagy igaziak sosem tudom meg), rezzenéstelen arccal megy el mellettem, határozottan int, hogy indulás befele. Mi lesz itt, fut át az agyamon, de jó akcióhőshöz illően, felszegett fejjel, gerincbeteget meghazudtoló, egyenes tartással csörtetek be. Az elém táruló látvány mindent elmond, egyből leveszem, mi a dolgom és hogy mit hozott össze Zitám, hogy megmentsen. A recepciós pultban egy asszisztensnő rögtön megkérdi, miben segíthet, és én jól artikuláltan, elég hangosan, kifulladva, szerepem szerint mondom a szöveget: "sürgősen szükségem van egy neurológus állásfoglalására". Az alig két méterre a pultot utcai ruhában támasztó doktor is szerepe szerint alakít: "Micsoda véletlen, én pont idegsebész vagyok! Három hétig nem dolgozom, most sem vizsgálhatom meg, mert a feleségem kint vár a kocsiban, de jöjjön vissza a hónap végén, megfelelek a kérdésére." Késő, felelem, mire ő még egyszer áldja a szerencsémet, mert történetesen a Balesetiben a neurológiai osztály vezető főorvosa, menjek be hozzá holnap este az ügyeletre.

A mese vége nem is alakulhatott másképp, minthogy a körültekintő vizsgálat után nem javasolt a műtét, helyette jöjjön a konzervatív kezelés. Virág doktor szakértelme nekem minden pénzt megér, de ő nem kér belőle, csak imádkozzam magamért, őérte és a családjáért. Konkrétan azt mondta, hogy imádkozzam! Egész más volt végre megtérten nyugovóra térni, és hónapok óta először, a hálától és gerinctől ugyan zsibbadtan, de végigaludni az éjszakát. Zita, nekem Te vagy Terézanya!

Update: A kezelés közepén járok, javulok. Remélem, a balesetet szenvedett neurológus is jobban van. Egyelőre happy end. :)

LEGKEDVESEBB TÖRTÉNETEM ESTERHÁZY PÉTERREL

Utolsó találkozás

Nem is oly rég történt, hogy Pintér Béla A bajnok című előadásának bemutatója után, a Katona előterében mindenki a szokásosnál izgatottabban járkált. Nem minden nap látni ízléses botránydarabot a színpadon – feltételeztem az okot.

Látszólag céltalanul cirkáltam, valójában vártam, hátha lesz az estnek valamilyen kifutása, ahol ki lehet tárgyalni a látottakat egyszerűen nem maradhat annyiban! De nem lett semmi. A tömegben észrevettem Esterházy Pétert, odasétáltam, érdekelt a véleménye. Kertelés nélkül rákérdeztem, neki tetszett-e. Igennel felelt, majd visszakérdezett, én mit gondolok. "Durván jó!", válaszoltam meggyőződéssel. Kifejtésre nem telt, hamar elsodorták tőlem.

Nem sokkal később megint láttam Pétert, amint hallótávolságra beszélget. Társaság állta körbe, valaki feltette neki az obligát kérdést, mire ő azt felelte, "durván jó!". Mintha megérezte volna, hogy félig mögötte állok, felém fordította fejét, és mosolyogva rám nézett. Tudtam, hogy be kell vésnem a jelenetet az emlékezetembe, mert nem lesz még egyszer.

In memoriam EP.

 

(A kép még 2014-ben készült, a Könyvhéten.)

VISZONYLAG KEVESEN OKOZNAK MEGLEPETÉST NEKEM

Edzés után bedőlök az ülésre. Különösen nem hiányzik egy piros hibaüzenet a műszerfalon: figyelmeztetet a fedélzeti komputer, hogy veszélyesen alacsony az olajszint. Hívom angyali szervizemet, most mi legyen. Rábeszélnek, hogy a hétfői szervizelésig ugorjak szintet: életemben először ki kell nyitnom a motorháztetőt. Valahol bent középen egy láthatatlan kallantyút valamilyen irányba erősen rángassak – szól a laikus nőknek szánt instrukció –, támasszam ki a tetőt a szóba jöhető alkalmatossággal, keressem meg az olajszint ikonnal díszített sapkát, csavarjam le, húzzam ki a szintmérőt, zsebkendővel töröljem meg, tegyem vissza, megint vegyem ki, hogy lássam, a minimum feliratig olajos-e. Oké, mondom szőke hangsúllyal, és ahogy teszem le a telót, már tudom, a papírzsepin fogok elvérezni. Az nálam általában nincs. Semmi sincs a kocsiban, amit használhatnék, de a "hajótörött egy lakatlan szigeten" életérzésem túlélési üzemmódba kapcsol, találok egy régi blokkot.

Kezemben a papírdarabbal hajolok a motorház fölé. Level 1-et, a tetőnyitást szintidő alatt teljesítem, ami meglepetés, ugyanis – tapasztalatból mondom a francia kocsikban a legegyszerűbb műveleteket a legbonyolultabb megcsinálni. Jön a nehezebb pálya: a pálca nálam, sorra adom magamnak a bónuszpontokat, de gyengén töröl a blokk, hamar belátom, mégsem fog így menni, nincs mese, segítséget kell kérni. Vagy legalább zsepit.

Kihalt a Fáy utca, a futballpálya is üres(en kong, ahogy mondani szokás – de nem kong), foci EB van. Viszont feltűnik a láthatáron (egy hajó – de nem) egy fiatal, görnyedt, kissé suttyósra vett sötét tónusú srác. És – jól van, ez az – gondolkodás nélkül tipegek át a túloldalra a magassarkúban hozzá. Mielőtt elérem, szemem sarkából látom, hogy épp egy bizalomgerjesztő pár lép ki az edzőterem ajtaján. Az idő tört részéig lassulok csak le, hogy megforduljak, de aztán – fogalmam nincs, miért –, határozottan odalépek a cigányfiúhoz. És megszólítom.

Föl se néz, mire én hangosabban még egyszer, erre hitetlenkedve felkapja fejét. Hogy van-e papír zsebkendője. A kocsihoz kéne? – bök ujjával az autóm felé. Bólintok, mire ő: pont nincs pézséje már fordulnék is sarkon egy köszönömmel – de int, elhúzza táskája cipzárját, kihalász egy fehér pólót, és nyújtja felém. Odaadom, mondja. Dehogy fogadom el, az olajszintmérésnél koszos lesz, az olajfoltot nem lehet kimosni. Persze, tisztában van vele, válaszol, nem kéri vissza a trikót, amúgy sem árt, ha tartok a kocsiban egy törlőruhát. És mondja, hogy segít is. Ez már sok így.

Nem is akarom elhinni. Egy láthatóan kültelki roma srác akit normál körülmények között nagy ívben elkerülnék , úriembereket megszégyenítő módon viselkedik velem. Hagyom, hadd álljon mellettem, míg az ellenőrzést végzem a vakítóan tiszta pólójával. Minden rendben, hibahatáron belül a szint. Pillanatra velem örül. Én tegezve, a csodálkozásból még nem felocsúdva köszönöm meg a segítséget, ő tisztelettudóan, magázva elköszön. Bámulok utána, pedig már rég eltűnt. Ööö. Ide most nem írnék tanulságot.

NEM VAGYUNK MI ANGYALOK

Timi, Peti, Patrik, én és még valaki a Pozsonyin

Alkonyati fények, enyhe februári délután a Pozsonyi úton. Eltelve garnélás-rukkolás focaccia szendvicstől és meggyes-csokoládés mousse tortától, kifáradva a bisztró gyereksarkának zsivajától sétálok Timivel és gyerekeivel. Barátnőm babakocsit tol, benne kisebbik fia, Patrik minden irányba élénken tekinget. Legszívesebben kiugrana onnan, de a kék-zöld korszak még odébb van. Én a nagyobbik, Peti kezét fogva küzdök meg minden lépésért: mint egy kiskutya, szaladna bokorhoz, kirakathoz, kutyához, villanyoszlophoz – ha hagynám. Rövid a "póráz", néha elbukik a nekifutástól – ő már, gyanítom, tele lehet kék, zöld, lila foltokkal. És vörös a haja! Egy kéregető öregember elé érünk. A kisfiú korosztálya csúcsra járatott hatodik érzékével látja meg a pajzson a rést, figyelmem lankadását, kiszabadítja magát, és ugyanazzal a lendülettel kiüti alulról a koldus kezéből a műanyag tálkát. Csak úgy röpül szerteszét az aprópénz. Az idős ember atlétákat megszégyenítő energiával ugrik fel a kolduspozícióból, a tál után vetve magát. Ahogy megkaparintja, azonnal visszavált, megnyugszik, nevet. Sok éve koldulok, de ilyen még sose történt velem, mondja. Timi szorgalmasan szedi össze a földről az aprót, én Rosszcsont Petivel meccselek, nehogy megint baj legyen. Mindenki mosolyog, Peti elég kópésan. Barátnőm újra babát vár, ismét kisfiút. Mielőtt megfejtették a nemét, már tudta, annyira fiúsan rugdossa. Vajon a has be tud lilulni belülről? Otthon nyomban ledőlök, a találkozás két órája alatt totál elfáradtam. Angyalok vagy nem, nézőpont kérdése: életre való cuki kis puttók. Pont ilyen életre.

RÖPKE JELENET APÁK NAPJÁRA

Apa és fia. Hasonlítanak egymásra. Mulatságosan. Negyvenes, kicsit pocakos férfi, fiú a nagykorúság határán. Fiatal. Felnőtt. Nem gyerek, lassacskán megáll a saját lábán, már nem kell folyton gondoskodnia róla, fölnevelte.

A wellness részlegben szaunáztak, az öltöző felé igyekeznek. Megállnak egy ládánál, tudják a szabályt: kérjük, használat után dobja be a törülközőt! A fiú behajítja a magáét, mögötte az apja gombócba gyúrja az övét, és láthatólag gondolkodás nélkül, ösztönösen még áttörli a fia hátát. Szemben, a fűtött kőágyak egyikén ülök, az első sorból nézhetem a jelenetet. Legszívesebben megtapsolnám. Apák napja (június harmadik vasárnapja, idén június 21-én), oké, akkor legyen ilyen!

Képen: Dustin Hoffman és filmbéli kisfia a Kramer kontra Kramerben

THE DIRECTOR AND THE MUSE'S KISS

Szabó István vs. Lucas Cranach

Szabó István filmrendező létére kutatóan néz rám többször is. Olyan az arcberendezésem, hogy sokan azt hiszik, ismernek, pedig nem. Ismerős vagyok. Nem vagyok az ismerőse. Egyszer egy színházi mosdóban Jordán Adél színésznő, mintha ismerne, felvidultan odaköszönt. Mosolyogva visszaköszöntem.

Lucas Cranach (1472-1553) szász/ német festő, a protestáns egyházi festészet atyja, a wittenbergi fejedelmi udvarban élt amúgy fejedelmien. Luther és Tiziano barátja, Goethe egyenes ági felmenője. Portréi nem egyszerű "pillanatfelvételek", inkább az ábrázoltak jellemvonásainak összessége, kordokumentumnak is beillenek. Manierizmus a javából: reneszánsz harmónia és barokk túldíszítettség, olykor nyakatekert pózok, mindig aprólékos kidolgozottság. Női modelljeit a választófejedelem családjából és udvartartásából választotta, arisztokratikus vonások, hófehér, pufók, kipirosodásra hajlamos pofi, hosszúkás fejforma, hegyes áll, pufi ujjak, karcsú, elnyújtott alak. Mindehhez gazdagon hímzett ruhaköltemény és sok ékszer dukált. Duchesses in mediaval times.

Már majdnem vége a vacsorának, amikor a rendező úr  az est alatt először váratlanul és élénken hozzám szól. Végre eszébe jutott, mondja, miért érzi, hogy találkoztunk már: kedvenc festőjének múzsája hasonlít rám. Szerinte ugyanolyan középkorias, reneszánsz arcom van. Itthon nézegetem a Cranach-festményeket: gülüszemek, csúcsfejek, tokahegyek, ortopéd orvosért kiáltó végtagok hát nem is tudom. Viszont imádom a kosztümös filmeket. Szerepelhetek egyben?

(A képen Lucas Cranach ismeretlen nőről festett arcképe az 1530-as évekből.)

A KISSZÍNES DALBAN MONDTA EL

A 2000 című irodalmi lap fesztiválja

bojtar_endre.JPGA rendszerváltozás után keletkezett, és azóta fennmaradt lapok közül, a Holmi (sajnos nemsokára megszűnik) és a Lettre Internationale mellett, a 2000 a legfontosabb hazai irodalmi orgánum. Szerkesztői, élükön az alapító Bojtár Endrével (képen) a meghatározó hazai irodalmi kánont alakítók közé tartoznak. Ez azt jelenti, a havilap oldalain megjelenő publikációkból kerülnek ki egy láthatatlan rangsor topon lévő művei (amiket aztán iskolákban tanítanak, antológiákban gyűjtenek, előadások témáinak választanak stb.). A 2000 folyóirat negyedszázados születésnapi rendezvényén, a Sztóritelling Fesztiválon jártam.

irok_koltok.JPG A fellépők, neves írók, költők, plusz egy volt kultuszminiszter, egy táncosnő és egy, pardon, duó zenekar, a színpad mellett foglaltak helyet, szemben a közönség, főként előfizetők. (A képen balról jobbra: Kabai Lóránt, Kukorelly Endre, Csobánka Zsuzsa, Dragomán György, Márton László, Kiss Noémi, Tóth Krisztina, Jordán Tamás, Parti Nagy Lajos és Szvoren Edina - akinek csak a haja látszik, de tutira ő az.)

 


kisszines.jpgA Kisszínes Duó csinos, új nemzedéket képviselő költőnői, a Kemény-lányok, Kemény Lili és Zsófi kezdték a műsort két, gitárra komponált szerzeményükkel, az egyik refrénjében releváns sor: "Nézz rám, ronda vagyok, nézz rám, túl szép vagyok!" csak nézzünk rájuk! (a képen Zsófi és Lili, forrás: trubadurmagazin.hu).

A taps gitárra és énekre után a szöveglovas, Török András egy óriási órával a kezében lépett a dobogóra, hogy megnyissa a programot: a meghívottaknak fejből mondott, az elmúlt 25 évben velük megesett érdekes sztorival kell kirukkolniuk, versengeniük. Az óra nem átállásra, hanem a szereplési idők mérésére szolgál, mindenki 5 perccel gazdálkodhat.

A nyertes, Jordán Tamás előadását prózában idézem fel, megközelítőleg sem olyan szórakoztatóan, mint ahogy ő rendező módjára eljátszotta. Tamás szervezte Törőcsik Mari 70. szülinapjának Nemzeti Színház-beli ünneplését. Tudta jól, nemzetünk színésznője azt szeretné, ha kedvenc hegedűművésze, Szabadi Vilmos zenélne neki. Hívta is a művészt, de nem vette észre, hogy félrenyomott, Ragályi Elemér operatőrt tárcsázta, aki, hallva a felkérést, miszerint adjon elő öt percben valamit, felháborodva bődült bele a telefonba, hogy "mégis mit csináljak ennyi idő alatt?!" Jordán csak később döbbent rá, hogy rossz számot hívott, de már nem volt visszaút, kivágta magát, nem kell semmit csinálnia, mondta, csak ülje végig a gálaesetet, mert Marinak jól fog esni.

fejnelkuli.JPGNekem Réti Anna táncosnő fej nélküli performance-a esett legjobban. (Ezt csak képben mondom el.)

Volt tehát torta meg kacagás, folytatás 25 év múlva, addig a résztvevők gyűjthetik az izgibbnél izgibb sztorikat.

 

 

 

LES PETITES FOLIES BERGERE

bea_es_mate.JPGBea és a fia, Máté (a képen) több, mint huszonöt éve élnek Londonban. Imádják, vég nélkül tudnak mesélni a városról, mégis egy párizsi sztori fogott meg legjobban, ami Beával történt lány korában. Édesapja, Csatár Imre, a hajdani Magyar Nemzet publicistája, munkája miatt sokat utazgatott a világban, néha elkísérte lánya. Egyszer Párizsban felkeresték Imre ottani ismerősét, a magyar származású Michel Gyarmathyt, aki 1933-ban, jóval a holokauszt előtt emigrált, majd nem sokkal később a legrégibb, legnevezetesebb francia revüszínházat, a Folies Bergère-t vezette, és akiről az járta, szállást ad magyaroknak pár éjszakára. Gyarmathy egyébként nem csak igazgatója, de grafikusa, díszlet- és jelmeztervezője, rendezője, művészeti igazgatója, részvénytulajdonosa is lett a varietének, sőt, mint botcsinálta rímfaragó, versek is maradtak utána.

michel_gyarmathy.JPG

Rokon nap van ma Gyarmaton

Kocsin jönnek nem vonaton.

Kesziről meg Leszenyéről

Bodonyból meg Terenyéről.

Csurgóról meg Ipolynyékről

Túrósderklik Nagynénémtől.

(Családi összejövetel, részlet) (A képen Monsieur Michel.)

fille.jpgBea csodálkozott a mulató feletti szálláson folyó ledér életen, hogy a táncosnők neglizsében rohangáltak, kuncsaftokat fogadtak, incselkedőn rá kacsintottak stb. Egy férfi, kedveskedni akarván a házigazdának, megjegyezte az öltözői folyosón félmeztelenül szaladgáló nők láttán, mennyire jó lehet Gyarmathynak, hogy nap mint nap ezt látja nem tudván, hogy az öregurat a lányok hidegen hagyják.

Beát, ahogy meséli, nagyon meghatotta vendéglátójuk gáláns viselkedése, hogy az őt meglátogató magyaroknak a kezébe nyomott egy-egy belépőjegyet az aznap esti előadásra. Pedig az igazgatása alatt aranykorát ünneplő színház jegyei aranyárban voltak. Tanúja volt, mikor egy szegény fickó suttogva megkérdezte, nem kérhetné-e a jegy értékét pénzben. De, válaszolta gondolkodás nélkül Gyarmathy.

A Folies Bergère őrületes hely volt: 1882-ben Edouard Manet itt festette meg utolsó remekét, A Folies Bergère bárja/ Un bar aux Folies Bergère címűt (központi alakja az italokat felszolgáló csinos kisasszony, arcán szomorúság, alakja egy férfi vendéggel együtt visszatükröződik mögötte a tükörfalon, háttérben tarka vendégsereg a mulatozás ellenére a magányt juttatja eszünkbe), 1870 körül itt kapott ihletet Guy de Maupassant a Szép fiúhoz/ Bel Ami-hoz, a századforduló környékén fellépett a közönségnek Charlie Chaplin, a 30-as évek derekán a deszkákon táncolt a ragyogó Josephine Baker (ld. Woody Allen Éjfélkor Párizsban/ Midnight in Paris filmjét), Jean Gabin pedig ezen a színpadon énekelt utoljára, nem sokkal a halála előtt.

manet.jpgA revüszínház (32 Rue Richer, 75009 Paris, France) ma is működik, ám a tehetséges Monsieur Gyarmathy után (1933-1992 között dolgozott ott) már nem volt ugyanaz. Hiába frissült, alakult át teljesen a repertoár, a régi hírnév, renomé azóta sem tért vissza. 

 


 

 

 

KIS PASTA, KIS SAJT, KIS TOKAJI ASZÚ, KIS GERBEAUD

beatrice_alberto_1410159595.JPG_2048x1536

Olaszország-Magyarország viszonylat: Beatrice budai úrilány, hozzáment Alberto olasz költőhöz, Lukács György fordítójához. Rómában laknak, Firenzében a magyar tanszék professzor asszonya, de sokszor jön haza, van lakása a Radnóti Miklós utcában. Gyakran kíséri férje, aki imádja Magyarországot, csak az zavarja, hogy vásárlásnál az eladók, pénztárosok minden alkalommal türelmetlenül és egyre hangosabban kiabálnak neki érthetetlen magyar szavakat. Most is Budapesten vannak: Beatrice dolgozik, Alberto vakációzik, stipi-stopi, én majd Római vakációt szeretnék, de vissza a jelenbe! Vacsorázunk olasz módra. Pasta chuta, Beatrice specialitása: paradicsomos-fokhagymás, fűszeres-csípős penne (al dente). Hozzá vino rosso, ami esetünkben testes Bordeaux-i vörös bor. Az én sokputtonyos Tokaji aszú adu ászomat a desszerthez tartogatjuk. Előtte még sajttál terem, amiről Albertónak beugrik egy sztori.

Franciaország-Németország viszonylat: Hallotta, hogy Strasbourgban, a katedrális melletti parkoló fabódéjában szolgáló francia őr, akitől hosszú évek óta kérnek útbaigazítást a német turisták, merre van a Münster (németül a katedrális), mindig vehemensen az érdeklődő orra alá tart egy jókora Münstert, az egyik legfinomabb elzászi sajtot, aztán sértetten elfordul. A híres francia büszkeséggel és gőggel. Alberto mint mondja szintén próbára tette az őrt, ő sem járt másképp, a mendemonda igaz.

Franciaország-Magyarország viszonylat: Na de nekünk sem kell a szomszédos Ausztriába menni egy kis virtusért, öntudatért. Desszertnek bio gerbeaud-t eszünk (attól bio, hogy nincs benne cukor, csak a házi lekvár édessége), kibontjuk az aszút, kérdem Albertót, kóstolta-e már. Nem kóstolta! Csodálkozom, hogy kerülhette el, mikor ha valami nagyon magyar, az a bor. Lehűt, amikor közli, szerinte a világon nem jegyzik annyira a magyar bort, mint gondolom. Hogy akkor már az ausztrál! Ausztrál!!! Na, azt viszont én nem jegyzem.

Magyarország-Olaszország viszonylat: Teszek még egy kísérletet, hogy megértessem vele, ez az ország a világ közepe, már az ókorban is az volt, a Római Birodalom smafu, a magyarok igazából sumerek és a babiloni uralkodó szintén magyar volt: Nabucodonosor (Nabu-kudurri-usur) = Ne bolondozzon az úr! Beatrice lefordítja olaszra. Nevetünk. Ez van olyan jó poén, mint hogy az ausztrál bor jobb. 

A képen Beatrice a sumer-magyar elméletet mutatja Albertónak. 

KIS TÉRISZONY NEM AKADÁLY

Augusztus 20.

felfele.JPGAutózom az Erzsébet hídon, felnézek a Gellért-hegyre: mindenütt zöld, csak a Szabadság-szobor és egy vörös, kacsalábú, várnak tetsző villa nem. Valahova odatartok, fel a hegytetőre. Meredek, éles balkanyar, meg még egy, aztán kissé világvége érzés az Orom utca. És van még feljebb is - mindjárt legurulok a térképről! Ám előtte, az út végén meglátom a 4-es számot, fék. Fák mögött ama vöröstéglás várban várnak, amiről azt képzeltem, királykisasszonyok hajléka. A tetőről integetnek és mutogatják, melyik kapun menjek fel. Belépek a csúcsot megtámadni, és elájulok a látványtól: márvánnyal  szegélyezett, frissen vakolt, gazdagon stukkózott, rézcsilláros feljáró, art deco stílusban (képen).

 

hazaig_latok.JPGA fehér csapóajtón túl is lépcső: forduló, lépcső, forduló...legfelső emelet, végállomás, kiszállás felszállás. A bejárati ajtóban a házigazda széles mosollyal beinvitál majd felfelé mutat. Egyre szűkebb járatok, szinte egy résen át jutok ki a szabadba, kifulladva (oxigénpalack nélkül nem csoda). A vár teraszán vagyok, ahonnan, mintha egy király nézne le jó városára, bámulom én is a panorámát királyság! (képen). Csak egy kis tériszony.

 

szabadsagszobor_nappal.JPGElőttem a Szabadság-szobor háta nagy totálban, így még sosem láttam. szabadsagszobor_este.JPGSzó szót követ, eszem-iszom, dínom-dánom, mire feleszmélek, már a szobor is sötétbe borul (képen). Kezdődik! Felszaladunk a teraszról nyíló kilátótoronyba (a képen még nappal).

 

torony.JPG

A négy kilövő uszály már a helyén: kettő a Margit híd és a Lánchíd között, kettő utána, az Erzsébet híddal bezárólag, de lőni fognak a Lánchídról is, lehet hát fogadni, lesz-e görögtűz. A business hajók, tele kíváncsi fizetővendéggel, tisztes távolban felsorakozva, az óriáskerék is jól pörög, mi meg itt várakozunk. Magasabbról csak repülőről szemlélhetnénk az eseményt, ha nem lenne lezárva a légtér.

Szól a zene, lőni kezdik a petárdákat stb, mindenki látott már ilyesmit. Banális és szép. Durrogások, színek, alakzatok (csak a szívet tudom kivenni), köztük átkötésként versek régi színészbácsiktól. A verseket is, a színészeket is azonosítjuk már az első strófánál. Az ember attól magyar, hogy azonnal felismeri, ez Bessenyei Ferenc, és József Attilától a Hazámat szavalja mondja mellettem valaki.

tuzijatek.JPG

Másnap ünnepi (izom)lázban égtem.

NAGY ÍRÓ KICSI FELESÉGGEL

Ferdinandy György és María Teresa Reyes

"A Paradicsomban sem adják ingyen a paradicsomot." (Ferdinandy György)

Magyar író. Az 56-os forradalom leverése után elhagyta az országot, attól kezdve bejárta a fél világot. Franciaországban kőműves szabad elhatározásból, ugyanitt egyetemi hallgató, Németországban, majd Puerto Rico-ban egyetemi oktató, az USA-ba költözött, jelenleg Miamiban és újra Budapesten lakik. Kedvezménnyel ingázik. Sok mindennel foglalkozott, írt, tanított, lapot indított Szomorú vasárnap címmel és a Szabad Európa Rádió külső munkatársaként dolgozott.

Esszéi, versei, elbeszélései és regénye jelentek meg franciául, többsége melankolikus a címek is mutatják. Kedvencem a L'île sous l'eau (A vízalatti sziget). Egy-két elbeszéléskötetét spanyolul írta, legtöbb műve mégis magyarul született, pedig alig alkotott itthon. Díjait szintén három nemzettől kapta: Del Duca, Saint-Exupéry, József Attila. Egy nagy magyar elismerés még várat magára.

A Kérdések Istenkéhez (Magyar Napló, 2011) a 2008 és 2010 között írt novelláit tartalmazza. A kötetcímadón kívül többek közt: A Paradiso, Tengeri durbincs, Akinek minden film hosszú, A madárhanggyűjtő magánya, Bluebird of hapiness, Mielőtt a semmibe hullunk. Írásaiban visszatérően megjelennek távoli tájak ábrándos képei, az éneklő indiánok, a hajózás gőzösön, a trópusi időjárás, a cukornád leve, a sűrű orgonaillat, az álomszerű Újvilág és a szép szigetvilág magánya de a honvágy is. Ahogy az író anyjának piros lábasáról, az otthoni hokedlijükről mesél vagy amikor budai házukban harmonikázó, zongorázó apja emlékét idézi fel. Az örök téma, a szerelem, a nők, szeretők pedig végigkísérik, végigkísértik messzi utazásain.

"Öt országban, három kontinensen éltem, nem lett sehol maradásom, hogy miért, azt talán még ma sem tudom (...). A nap lement, hosszan, fájdalmasan tülköl a komp. A trópusi éj már elnyelte a Szigetet, és a látóhatáron nincsen kontinens. Visszatérni? Hová? Minek? (...) Mert hát erről szól az én történetem. Arról, hogy a szeretetlenség ezen a világon a legnagyobb borzalom."

Ülünk a budai lakás apró étkezőjében, a felesége főztjét esszük. Kubai rizses csirke madársalátával, amire céklás-gyömbéres chutney-t locsolunk nagyon egzotikus, mint maga a háziasszony. María kis filigrán, temperamentumos kubai nő, kitűnően beszél magyarul, tájékozott az itteni politikában, lelkesen beszél róla.  Gyurkával húzzák egymást, viccelődnek, nagyokat nevetnek (a képen egy ilyen pillanatot kaptam el). Jó látni őket, két különböző kultúra beszédes harmóniáját. Hogy ne lenne maradása? nem hiszem. Hogy nincs hová és nincs minek visszatérni? azt sem hiszem. Hogy szeretetlenségben lenne? na nem!

Visszaemlékezései között helyet kap még az örök téma, a másik nem. Feleségek, szeretők, szerelmek, ábrándok vonulnak végig a novellákon. - See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1453/kerdesek-istenkehez-valaszok-ferdinandytol#sthash.PHANRzrh.dpuf
A kötet vissza-visszatérő szereplői az éneklő indiánok, a hajózás, de emellett meghitt, mégis friss, lendületes hangú írásokban tűnik fel az író apja is, ahogy budai házukban zongorázott, harmonikázott. Visszaemlékezései között helyet kap még az örök téma, a másik nem. Feleségek, szeretők, szerelmek, ábrándok vonulnak végig a novellákon. - See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1453/kerdesek-istenkehez-valaszok-ferdinandytol#sthash.1h1T7klI.dpuf
A kötet vissza-visszatérő szereplői az éneklő indiánok, a hajózás, de emellett meghitt, mégis friss, lendületes hangú írásokban tűnik fel az író apja is, ahogy budai házukban zongorázott, harmonikázott. Visszaemlékezései között helyet kap még az örök téma, a másik nem. Feleségek, szeretők, szerelmek, ábrándok vonulnak végig a novellákon. - See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1453/kerdesek-istenkehez-valaszok-ferdinandytol#sthash.1h1T7klI.dpuf
A kötet vissza-visszatérő szereplői az éneklő indiánok, a hajózás, de emellett meghitt, mégis friss, lendületes hangú írásokban tűnik fel az író apja is, ahogy budai házukban zongorázott, harmonikázott. Visszaemlékezései között helyet kap még az örök téma, a másik nem. Feleségek, szeretők, szerelmek, ábrándok vonulnak végig a novellákon. - See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1453/kerdesek-istenkehez-valaszok-ferdinandytol#sthash.1h1T7klI.dpuf

KIS MAGYAR KÖZÉLET

kozeleti_szalon.jpgMegint a Columbia Egyetem volt orvoskutató professzorának, Bitó Lászlónak a zártkörű közéleti szalonjában vagyunk. Az egy szobára jutó exminiszterelnökök száma kettő. (A képen az egyik éppen a házigazdával beszélget.) Nekem a másikkal volt kalandom.

Rendre a meghívottak között van egy nagyon idős hölgy is, aki bottal jár, ezért végig egy kényelmes fotelben foglal helyet, ahonnan tökéletesen belátni a teret. Fiatalos lelkesedéssel, meglepően éles szemmel követi az eseményeket és a vendégeket. Különösen miniszterelnökök hozzák lázba, például az imént érkezett legmegosztóbb és legmeghatározóbb leköszönt elnök. Bár én is észreveszem, izgatottan adja tudtomra, a feleségével kézen fogva jön be. Mindketten magasabbak, mint képzeltem.

Rendszeresen kisegítem a nénit, általában gyümölcslét kér és édességet, de ezúttal azzal hozakodik elő pironkodva, hogy kérjem meg az exelnököt, ha ideje engedi, jöjjön ide egy rövid beszélgetésre. Nem gond, mondom, máris intézkedem. Egy alkalmas pillanatot elcsípve, mikor épp csak egy emberrel beszél, odalépek. Bemutatkozom neki és feleségének, előadom, mi járatban, ő pedig készségesen beleegyezik. Tíz perc múlva látom ám, hogy nénike vadul gesztikulálva magyaráz vendégének. Elégedetten eszem rá egy tiramisut.

Később eszembe jut, biztos jól esne a néninek is egy tiramisu, viszek hát. Rosszul teszem, ugyanis újabb megbízást kapok, hogy menjek ismét oda az exhez, és kérjem el az e-mail címét, szeretne fontos ügyben írni neki. Kezd kínossá válni. Mindegy, napi jócselekedet, teljesítem.

Simán ment, semmi fakszni, vidáman viszem néninek a fecnit, amin ott virít a kézzel írt cím. Hogy akkor olvassam is fel, majd írjam alá nagyobb betűkkel. Leülök, felolvasok, de megakadok, mert a kukac előtt nem tudom eldönteni, az áthúzott o nulla vagy rontás vagy mi a rosseb. Nénivel tanakodunk. Ő dönt, kérjem el újra.

Most mi tévő legyek? Hű de ciki! Ötlet villan a fejemben, odamegyek egy csoport íróhoz, mutatom nekik, egyik sem tudja kibetűzni. Vert seregként osonok vissza a politikushoz, közben azt találom ki, hogy inkább a feleséget kérdem. Tök közvetlen és kedves, ám neki sincs tippje. Nincs mese, hangosan odaszólok a férjének, aki elmerülten tereferél, elnézést, hahó, megint én, emlékszik, a néni vagyok, mármint nem én vagyok a néni, hanem..., neki, a néninek sajnos rossz a szeme, nem látja jól az írást, és mondjuk én sem, pedig jó a szemem. Valami ilyesmiket mondtam, mire ő kissé ingerülten elkéri a papírt, jól látható betűket, jeleket kanyarít. Nem mosolyog, mérges. A néni mosolyog, boldog. Én sem mosolygok.

EGY CSIPET VARÁZSLAT

- Varázslatra márpedig szükség van - jelentette ki a varázslónő egy vacsorán. A technika bűvöletében élve minden csoda három percig tart. Mindenre van magyarázat és válasz, a végső kérdésre is. Negyvenkettő - az élet értelme.* A 42. utcánál tanulta meg Patrick Swayze szellemként a Ghostban a fizikai tárgyak mozgatását, 42 lépcső vezet fel Mexikóban a Nap legszentebb templomához, 42 az asztrológiai szimbóluma a Jupiternek (a sort még lehetne folytatni).

A mágia maradt a kevesek egyike, ami még csodálkozásra késztet, ami még gyerekes lelkesedést csal arcokra, ami még illúzióba ringat. Hiszen ésszerűen nem megmagyarázható dologról van szó, itt a guglizás nem segít. Csak leleplezni lehet, sajnos sokan meg is teszik, és élvezik. De minek elszúrni a misztikát?

*A válasz a "Végső Kérdés"-re Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvében.

(Figyelem, a képen bűvészmutatvány látható!)

RIZSKOCH KIS RIZIKÓVAL

rizskoch.jpgVendégségben vagyunk egy történész házaspárnál. A gulyásleves után rizskoch jön.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem történész tanára, Sárközy Réka férjére néz: "Jancsi nem eszi meg a rizskochot, úgy érzi, fullad tőle."

Férje, az 1956-os Intézet igazgatója, Rainer M. János kislányára néz: "Borcsi sem eszi meg a rizskochot, mert fullad tőle."

Borcsi: "Télleg fullasztó!"

Réka az egyik vendégre néz: "Kérsz egy kis rizskochot?"

Egyik vendég, Endre: "Köszi nem, fuldoklom a sok rizstől."

Én rizsfelfújtnak ismerem és mazsola nélkül készítem. Eszem rizskochot, nagyon finom, de mazsola nélkül eszem, mert attól fulladok. "Kér valaki mazsolát?"

A LÁTSZAT KICSIT CSAL

"A jellembúvárok egyöntetűen vallják, hogy külsejüket illetően minden szakma legjelesebb képviselői rácáfolnak önmagukra. A legjobb nyomozók hivatalnokoknak látszanak. A legjobb hazárdjátékosokat bankárnak nézné az ember." (Erle Stanley Gardner: A sánta kanári esete, fordította Békés András)

A PM-es politikusnő rockos küllemén sem jelzi semmi, hogy társelnöki pozícióban, szakértelemmel, eltökélten és érzékenyen politizál. Blondie-t utánozva, kivágott kis feketében, vörös csuklópántban és óriássarkú cipőben, belevalóan énekli a One Way Or Anothert.

Női képviselőknek leginkább pruszlikban, egyen-ünneplő kiskosztümben, szolidan mosolyogva szokásuk megjelenni, ám olykor már itt is, ott is találunk stílusos, divatos, bevállalós hölgyeket. Lehet más az ízlés  lehetne más a politika is. Tegnap nőnap volt, maholnap választás. Menjetek el szavazni!

(A fotó a Párbeszéd Magyarországért párt születésnapi buliján készült.)

EGÉSZEN KIS FÖLDALATTI MOZGALOM

Az Andrássy út egyik házának pincéjében, egy régi óvóhelyen, kéthavonta barátokkal összegyűlünk megtárgyalni az elmúlt időszak közéleti történéseit. Házigazdánk érdekesen alakította át és rendezte be saját bejáratú bunkerét. A mosdófülke mellet az Alaptörvény asztala áll szabvány szerint, a falakon karikatúrák lógnak a kommunizmusról, pár tiltótáblával tarkítva, a jól felszerelt amerikai konyha vakablakában egy néma Pacsirta márkájú rádió, de szemben a gramofonból hangulatos francia sanzon szól, amit az étkezőben hallgatunk.

Előételnek hagyományosan humuszt eszünk, ami nekem passzol a földalatti konyhához, aztán sóletet, héjastól benne főtt tojással, de a menü fénypontja az a marhapofa, aminek létezéséről eddig nem is tudtam, pedig nagyon finom, omlós húsú pörkölt készíthető belőle. Eszünk és beszélünk, szomorkodunk és nevetünk. Nagyjából sírva vigadunk.

Neves történész fest pesszimista képet a jövőről, de nem ijedek meg, mert egyrészt a múlt a szakterülete, másrészt velünk van egy varázslónő, akinek bízom a képességeiben. Befut a szomszédos Operából feleségével egy újságíró, aki az est folyamán viccesen kicikiz egy Muppet Show jellegű hírtévés politikai háttérműsort. Szó esik még a börtönviselt színész hedonista viselt dolgairól, azzal a megállapítással, hogy egy rendkívül tehetséges művész szükségszerűen ilyen, de én ezt nem hiszem. Úgy beszélgetünk, mint underground gondolkodók. Konspirálunk, spekulálunk, spontán. Egészen kicsiben. 

In memoriam Rabin László.

KISPÁL

pali.jpgPali magas, helyes unokaöccs, aki öt éve kint él Angliában. Egy Cambridge-i hotelben credit manager. Erről beugrott egy jelenet süldő lány koromból. Egyik barátnőmet látogattam meg Londonban, padon ültünk a Hyde Parkban. Viki: "Nézd, de jól néz már ki az a boy!" Én: "Honnan tudod, hogy szállodában dolgozik?" Azóta jobban beszélem az angolt. Pali perfekt. Célja, hogy reklamációs részlegvezetőből szállodaigazgató legyen. Tulajdonossá nem szeretne válni, mert az túl unalmas és felelősségteljes. Jól halad. Van egy fiatal Passatja, bérel egy tágas lakást a haverokkal, pubokba jár jófej angol srácokkal. Fizetése vetekszik egy magyar szállodaigazgatóéval. 

(Pali szerepel a képen.)

csoKis süti

csokis.JPGAnyukámhoz indulok, útközben megállok a Daubner cukrászdánál, hogy vegyek neki süteményt. Mielőtt betérek, mindig felkészülök az édesszájú tömegre, de nem lehet megszokni. Ezt a tülekedést édességért sehol máshol nem látni. Szoktam filózni, mi a titka: talán az, hogy nem lehet elférni, pláne leülni, vagy az, hogy a Rózsadomb lábánál fekszik és élvezed a kilátást a sorból, amikor kilógsz az utcára, esetleg az, hogy finom a tökmagos pogácsa? A sütik se rosszak. Beállok a tortarendelés sorba, remélve, annál a pultnál is kiszolgálnak. Jól teszem, mert láthatom, ahogy előttem kettővel az Oscar-díjas Mephisto operatőre szakértő szemmel nézegeti a különleges technikával megvilágított vitrinben a csokoládétortákat: lúdláb, trüffel, dobos, mussz, sacher, stefánia, házi csokis...győz stefánia, nálam a sacher és a tökmagos pogi. Sietek tovább, hogy behozzam az ácsorgás miatti lemaradást.

Update: Összeismerkedtünk Koltai Lajossal (nem a Daubnerben), és elárulta, hogy a meggyes pite a kedvence. 

LITTLE WALHALLA

steffi_goetz.jpgLeesett a (v)állam, egyik nap több mint százan voltak kíváncsiak a blogra!

Kicsit sem gondoltam, mikor elkezdtem, hogy ennyien érdeklődnek majd. Ráadásul nem csak nézik, lájkolják és megosztják, de a közösségi oldalamon is sok biztatást kapok. Ilyeneket, hogy: "Tetszik Ancsa", "Detokjoooo:)", "Szuper vagy Kiss!!!!!!!!!!!!!!!!!" De olyan is biztatott, aki komoly könyveket ír: "Nahát...én is egy éve töprengek ezen, hogy itt, és csak a fész-ismerősök számára nem kellene-e valami rendszeres jegyzetírásba kezdenem...? Akkor mostantól hetente megnézem ezt a helyet /is/."

Jó érzés, ösztönzőleg hat, köszönöm mindenkinek!

(A kép Steffi Goetz munkája.)

KISSÉ KÍNOS

bolgar_gyorgy.JPGBudai nagypolgári lakásban közéleti szalon. Kilátás a közeli templomra, a falakon a hét stáció megfestett képei. Rengeteg ismert személyiség és nagy létszámú személyzet tolong. Visszarepültünk az időben száz évet, akaratlanul is vonulok a hosszú szobákon át, mintha uszályos ruhát húznék magam után, pedig csak a kis feketémben vagyok. Futólag mindenkire rámosolygok, azok is vissza, akár ha ismernénk egymást. Ez itt így szokás. 

Ismerős arcot fedezek fel a tömegben, lelkesen utat török abba az irányba. Bolgár György rádiós műsorvezetővel köszönünk egymásnak. Kedves, úriemberesen túlzó bókjai után megkérdezem, hogy van. Hát nem túl jól, válaszolja, és szeméből szokatlanul kihuny a vidámság. Nemrég halt meg egyik családtagja egy egyszerű sportsérülés szövődményében. A szörnyűségre nehéz mit mondani a részvétnyilvánításon kívül, de magától is folytatja. Senki nem tehet róla, sajnálatos balszerencse. Az elején minden jól ment a műtéttel, a Sportkórház jó munkát végzett, élén a sebészeti osztály főorvosával. Erre izgatottan közbevágok, hogy nahát, én is hozzá jártam, amikor még a kórházzal szomszédos TF-en sportoltam, ugyanis kétszer eltört a lábam edzésen, mindegyik alkalommal karban vittek át. Tényleg szuper doki. És csak ekkor kapok észbe, hogy a ki tudja miért, hirtelen rám tört oktondi szócséplésnek és a régi emlékek felidézgetésének egyáltalán nem most van itt az ideje. Azonnal váltani akarok, elnézést kérve az illetlen megnyilvánulásért, de abban a pillanatban egy csoport politikus elragadja mellőlem, én meg ottmaradok lesújtva és szomorúan.

Sajnos nem tudtam bocsánatot kérni és őszintén megmondani, hogy amíg nem velünk történnek a tragédiák, addig olyan nagyon nehéz belegondolni is.

KICSIT BARÁTOK KÖZT

baratok-kozt.jpgKésve érkezünk a Kós Károly térre. Kicsit bolyongunk, merre lehet a 4 szám  aztán megvan! Nahát, hiszen ez a Barátok közt ház a Mátyás király téren! Hogy irigyelne most a fél ország, ha tudná, hogy idejövünk vendégségbe, a Berényiékhez. Berényiné kérdezi, könnyen idetaláltunk-e, mire én, hogy igen, leszámítva a körözést a téren. Sajnos nem továbbították üzenetét, hogy a Barátok közt házat kell keresni, mondván, én nyilván nem nézem a sorozatot.

 

NARANCSOS KACSA HELYETT KIS POGÁCSA

magyar_narancs.jpgÁtriumban vagyunk, péntek este. Még csak gyülekeznek a népek, bár később is olyan, mintha még gyülekeznének. Csupa újságíró meg néhány oldalborda, akik közül többen színházi öltözékben feszengnek. Fekete, hegyes orrú lakkozott magassarkú, decens sötét szoknya, szigorú fehér blúz plusz lokni. Átrium Film-Színház, hozzáöltöztek. Pedig ez Magyar Narancs-buli. Éhesen érkezem, de a felhozatal kimerül pogácsában. Nem baj, mert van kedves női szinkronhang, kellemes kiadó igazgató, jó barátnő, melankolikus íróbarát és színész DJ is. Utóbbi kicsit halkíthatott volna, hogy társalogni tudjunk. A társaság klassz, még az ősemberesre fazonírozott, Para Kovács Imre is beront egy pillanatra, utána hullámzik haja és egotrippje. A parti nekünk akkor ér véget, mikor DJ Vajda még feljebb tekeri a hangerőt, mert addigra már teljesen berekedünk. Helló, szabadsajtó! - kiabáljuk.

SZILVESZTERI KIS SEMMISÉGEK

szilveszter_koccintas_1391268736.jpg_274x184

Az idei szilveszter betegség miatt majdnem elmaradt. Kár, hogy nem. Otthon jobb lett volna. Helyette party challenge: az a cél, hogy egy este alatt minél több helyen bulizzunk. Négyig vittük.

Első: Idősebb partiarcok többségben. A menü szuper, de csak csipegetünk, hogy bírjuk szusszal a többieknél is. Kár, mert a helyek számával a catering minősége exponenciálisan csökkent.

Második: A legjobb volt a parkolás. A vigalmi negyedben telt ház. A kerület egyetlen szabad helye a pub bejárata. Mennyei érzés, mondhatom. A hely amúgy trendi és hangos, tele idegen fiatal partizókkal. Mindenki jól nézett ki, mi csak kicsit néztünk be.

A harmadiktól többet vártunk. Étel közepes - itt csak a tavaszi tekercsek hiányát hangsúlyoznám, a hangulat is. Ütött az éjfél. Semmi világmegváltó gondolat, a Himnuszt énekeltük, irigyeltem egyik barátnőmet, hogy tudott sírni.

Negyedik: Táncos mulatság, de mire odaértünk, már alig álltam a lábamon, feltört a báli topánom. Próbáltam azért táncolni, de egy horror rokizás után végképp feladtam. Zene tehát erősen közepes, nem túlságosan hangos. Sok ismeretlen egy ismeretlen helyen ismeretlen dolgokról diskurál.

Aztán hazamentünk, a hintóm tökké változott, a betegség elmúlt, kezdődött az újév. Happy...

RÓLAM

Üdv a blogon!

macskano.JPGKiss Annamária vagyok. 2014 januárjában, újévi fogadalom miatt kezdtem el a My Little Walhallát, azóta az életem része. Nem mitologikus hely, de a nekem tetsző, néha csakugyan isteni dolgokat gyűjtöm itt. Kultúráról, művészeti eseményekről (színdarab, film, kiállítás, könyv, úti cél, interjú stb.), közéleti, vagy esetleg másoknak is érdekes privát programokról posztolok. Cikkeim, interjúim jelennek meg a Librarius kulturális weboldalon, a Prae művészeti portálon, a Glamourban és a Sikeres Nők magazinban. Tagja lettem a MÚOSZ-nak. Célom, hogy bizonyítsam a tételt: a kultúra nem hab a tortán, hanem maga a torta.

Az elmaradhatatlan "frappáns mottónak" Richard Wagner szavait választottam:

A művészet hivatása, hogy pótolja az életet, melyet nélkülözünk.

Kellemes és hasznos időtöltést! 

  • Kérdésed vagy észrevételed van? Írj e-mailt! annamariaster@gmail.com
  • Követnél? Az Indapass rendszerén keresztül megteheted (ha nem vagy tag, a regisztráció után), a blog jobb felső sarkában megtalálod a "Követés" gombot, klikkelj, és minden új bejegyzésemről értesülsz.